Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)

A második fénykor, árnyékokkal. a gazdasági fellendülés éveitől a háború kitöréséig

A második fénykor árnyékokkal 299 A KÖZPONTI KÖNYVTÁR ÁLLOMÁNYÁNAK ALAKULÁSA Az állománygyarapítás terén két új problémával kellett szem­benézni a könyvtár történetének ebben az új szakaszában:- Mennyiségi szempontból egyrészt soha ilyen tömegű könyv nem áramlott be a könyvtárba, másrészt soha ilyen végletesen nem imbolygóit az állománygyarapítási keret, a felfelé ívelésnek és a lezuhanásnak ilyen hullámvasútja korábban ismeretlen volt.- Tartalmi szempontból az 1925-ben elfogadott szervezői szabályzat alapján újra kellett gondolni mind a központ, mind a fiókhálózat gyarapítási elveit. A gyarapítás anyagi lehetőségeinek változása A háborút követő zilált évek után a 20-as évek második felének gazdasági fellendülése a könyvtárban is kedvezően éreztette hatását: az intézmény költségvetése s így az állo­mánygyarapításra fordítható keret 1925 után egyre növekedett. A csúcspontot 1929- ben érte el, ekkor a gyarapodás 48 ezer kötet volt. (Ez kétszerese volt a Szabó Ervin-i korszak legjobb évének.) 1929 - a gazdasági válság éve - fordulópontot jelentett: az elkövetkező öt év a hanyatlás időszaka volt. A könyvtár éves beszámolói egyre fokozódó aggodalommal regisztrálták a visszacsúszást, s az el­ért eredmények teljes elvesztésétől féltek. Enyvvári 1934-ben - nem alaptalanul - arra a szerepre hivat­kozott, melyet a könyvtár a friss közgazdasági infor­mációk nyújtásával töltött be, s melyet a leépítések most veszélyeztetnek.50 Az aggodalmat mások is osz­tották. A könyvtár társadalmi bázisának megerő­södését jelzi az a memorandum, mellyel 1932-ben harminckét ismert értelmiségi fordult a főváros vezetőihez, hangsúlyozva a könyvtár szerepét a gazdasági és szociális problémák megoldásában, a külföldre való kitekintés lehetőségében. A sajtó és a könyvtári szak­sajtó (Könyvtári Szemle) szintén hallatta szavát. A kedvező fordulat csak 1935-ben következett be: ekkor ismét javult a könyvtár gaz­dasági helyzete és megindulhatott a gyarapodás növekvése, de ezúttal már a 20-as évek végénél sokkal szerényebb mértékben. Jelenetek a központi könyvtárból

Next

/
Oldalképek
Tartalom