Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
Válság - váltás - konszolidáció. a könyvtár az ellenforradalom és a bethleni konszolidáció korszakában
Válság - Váltás - Konszolidáció 269 Kremmer azonban a társadalomtudomány (legalább is annak ekkor kevésbé veszélyesnek látszó ágai, a közgazdaságtan és a szociálpolitika) iránt elkötelezett munkatársakat is keresett. Ilyen megokolással alkalmazta 1921-ben a szintén fiatal, közgazdasági képzettségű Homa Gyulát: „Nevezett a nemzetgazdaságtannal foglalkozik igen behatóan, vagyis olyan tudománnyal, melynek jelenleg nincs művelője parexcellen- ce közgazdasásgtudományi könyvtárunkban." Hasonló megfontolásból kapott állást a könyvtárban 1925-ben az ugyancsak közgazdasági végzettségű, egyetemistaként már szociálpolitikai tanulmányokkal jelentkező Könyves Tóth Kálmán is. Fiatal jogászként került a könyvtárba 1922-ben Witzmann (utóbb: Veredy) Gyula is. 1925-re tehát kialakult egy új könyvtárosi gárda, Kremmer tudatos személyzeti politikája nyomán tehetséget eláruló, tudományos ambíciójú fiatalok sora került a könyvtárba. A fővárosi könyvtár ismét a „tudós könyvtárosok" intézménye lett. Alapjaiban megváltozott azonban a tudományos érdeklődések aránya: a humán és történeti témákkal foglalkozók kerültek túlsúlyba, a társadalomtudomány kisebbségbe szorult. És végül: teljesen megszűnt a könyvtár korábbi homogén „tudományos műhely" jellege. Sok kvalifikált, tudományos ambíciójú könyvtáros dolgozott benne, de nem volt a könyvtárban a Szabó Ervin-i korhoz hasonló szellemi kohézió. A TÁRSADALMI KAPCSOLATOK ÚJRASZÖVÉSE A társadalmi elszigeteltségből való fokozatos kilépés 1919 augusztusában a könyvtár légüres térbe került, az új vezetést balról és jobbról egyaránt támadták. A politikai baloldal még megmaradt hazai bázisai (pl. a Népszava szerkesztősége) és különösen az emigráns sajtó a Szabó Ervin-i könyvtár elárulóját látták a túléléséért harcoló intézményben, a radikális jobboldal viszont a régi könyvtárnak felrótt hibákat vélte az újban is felfedezni, s kevesellte a változást. Jól szemlélteti a könyvtár két tűz közé szorulását - több más felhozható példa mellett - a „Du Halde botrány" sajtóhadjárata. A könyvtár egy rutinszerű duplumkivonás során 1921 elején tévedésből duplumnak nyilvánította és ezért egy antikváriumnak eladta Du Halde: Geographia című könyvének 1735-ös kiadását (majd rövidesen visszavásárolta, jóvátehetetlen kár nem történt.) Az esetet a konzervatív sajtó mint a szellemi örökség eltékozlását ítélte el, („Eltékozolt örökség" - Magyarság, február 9.), a baloldali lapok viszont mint a korábbi, politikai indítékú könyvégetések folytatását támadták, („Tisztítják a könyvtárat a destruktív könyvektől" - Világ, február 12.). Kremmer hiába cáfolta mindkét nézetet, a két oldalról jövő támadások folytatódtak. A Népszava az eladott könyv apropóján a könyvtár „anyagi okokkal nem magyarázható általános hanyatlásáról" írt (március 9.). a szélső jobboldali Virradat erre nekitámadt a Népszavának, a Magyar Hírlap pedig a Fővárosi Könyvtárban a rend mielőbbi megteremtését követelte, (március 9.) Még a politikailag semleges Műbarát is beállt a kórusba: „A Fővárosi Könyvtár elkótyavetyélt dupluma" címmel cikkezett (április 3.).
