Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
Válság - váltás - konszolidáció. a könyvtár az ellenforradalom és a bethleni konszolidáció korszakában
266 A főváros könyvtárának története 1945-ig altisztnek tárgyalás nélkül felmondtak.) A végső fegyelmi határozatok jóval később születtek: Madzsar József és Dienes László ügyében 1920-ban, a többieké pedig 1921- ben. Valamennyiüket hivatalvesztésre ítélte a tanácsi határozat. Az egykori Szabó iskola meghatározó személyiségei szerte szóródtak. Dienes László már 1920 januárjában emigrált, Madzsar József 1921-ben hagyta el az országot, Kőhalmi Béla ugyancsak Bécsben keresett menedéket, átmenetileg a Bécsi Magyar Kiadó lektora lett. Szigeti Gabriella sorsa volt a legdrámaibb: a kihallgatások, megveretések, rabkórház, internálás másfél éven keresztül. Braun Róbert itthon maradt, a Literature című folyóirat és könyvsorozatok szerkesztőjeként, lektorként, fordítóként dolgozott, Pikier Blanka a Magyar Könyvészet szerkesztésében és lexikonok összeállításánál kapott munkát, magán- és egyesületi könyvtárakat rendezett. Mélyponton A személyzeti helyzet, a munkaköri légkör 1920-ban a könyvtárban mélypontra jutott. A létszámkeretet és a személyzeti struktúrát illetően az 1918 végén életbe lépett rendelet által szabályozott állapot állt be, a Tanácsköztársaság alatt felvett nagyszámú munkaerőt el kellett bocsátani. Súlyosabb gondot okozott a hat felfüggesztett könyvtáros hiánya, az ő helyüket egyelőre nem lehetett betölteni. Bár Kremmer azt jelentette a polgármesternek, hogy „a könyvtár jelenlegi személyzete a munkaerők ökonomikusabb kihasználása révén pótolni tudja az elveszett erőket,"68 valójában a könyvtárban fontos munkák maradtak el. A dolgozók között teljes bizonytalanság uralkodott: a fegyelmi ügyek nem zárultak le, az új vezetés csak ideiglenes megbízással rendelkezett, az új belső rend nem alakult ki megnyugtatóan. A szétzilált könyvtárban az új vezetői csoportnak nem volt szélesebb bázisa, melyre támaszkodhatott volna. Kremmer kettős szorításba került: kívülről a szélsőséges erők további elbocsátásokat követeltek,69 a könyvtárosok viszont nyugodt munkalégkört akartak, az ügyek lezárását, egy részük a támadásoknak kiszolgáltatott társaikkal is rokonszenvezett. A nyugalom helyreállítása helyett azonban 1920-ban egyre több személyre terjedtek ki a fegyelmi ügyek. Ez megmérgezte a légkört: napirenden voltak a belső fegyelmi tárgyalások, kihallgatások, tanúvallomások, szembesítések, és most már nem is a jogilag elbírálható tettekre, hanem szubjektiven értelmezett kijelentésekre, a tárgyalást vezetők vélekedésére épültek a minősítések. A jogi kategóriák elbizonytalanodtak, hiszen a Tanács- köztársaság alatt csaknem minden könyvtáros részt vett a begyűjtött könyvanyag feldolgozásában, válogatásában stb., s ez a tevékenység utólag vagyonellenes cselekménynek volt minősíthető, aminek alapján bárkit felelősségre lehetett vonni, de - mint felsőbb utasításra cselekvőt - fel is lehetett menteni. Kremmernek meggyőződése volt, hogy „a könyvtár közismert túlzó radikális széllé
