Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása (1911-1914)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása 153 A könyvtár nagy ajándéka trójai falónak bizonyult: új, Szabó Ervin által nem tervezett és nem is kívánt funkciók vonultak be vele együtt az intézménybe. A hagyaték előírt gyarapítása és továbbfejlesztése irodalmi, irodalomtörténeti feladatokat rótt a könyvtárra. Más volt a helyzet a Ballagi-gyűjteménnyel, mely politikai jellegénél fogva jól beleillett a könyvtár vállalt profiljába. Másrészt viszont ez is több mint száz évre visszatekintő gyűjtemény volt, ezért erőteljes történeti aspektussal bővítette ki a könyvtár vállalható funkcióit. Még inkább a történetiség irányába vitte az állományt a Batthyány ajándék és a Hentaller-hagyaték. Ezt az irányt Szabó Ervin is vállalta. Sőt, mintha bizonyítani akarta volna, hogy a Fővárosi Könyvtár immár a hagyományos történetikultúrtörténeti témák kutatásakor is megkerülhetetlen: Hentaller 1848-49-es anyagáról az Értesítő beszámolója büszkén említi, hogy annak egyes dokumentumai a Nemzeti Könyvtár állományában sem találhatók meg. Más hagyatékok - a Zichy-, a Vámbéry-gyűjtemény - a földrajz, sajátosan az orientalisztika irányába vitték el az állományt. Ez ismét ellene mondott a gyűjtőkörök egyértelmű elhatárolását javasoló, az Emlékiratban kifejtett elveknek, hiszen az Akadémiai Könyvtárban már volt egy orientalisztikai gyűjtemény. Szabó a Keleti Gyűjtemény tervét megkísérelte a társadalomtudományokhoz közelíteni: „E gyűjteménybe a Zichy és Vámbéry-könyvtárak anyagán felépülve az ázsiai, oroszországi, balkáni és az egész mohamedán afrikai világgal foglalkozó irodalmat fogjuk felvenni, különös súlyt helyezve itt is a közgazdasági, politikai, gyarmatügyi és történeti részre."107 Valójában a Keleti Gyűjtemény a könyvtár egészébe sajátos színt vitt, eredeti, új perspektívát nyitott. Ennek kibontakozása azonban küönböző okok - elsősorban a gyűjtemény feldolgozásának nehézségei és késlekedése miatt - 1914 utánra, a háborús évekre esett. Az Emlékirat fenntartással szólt „a régi és ritka, de inkább csak történeti értékű" művekről. E téren jelentkezett a legélesebb fordulat a korábban megfogalmazott elvekhez képest: megjelentek az állományban a kifejezetten könyvtörténeti, muzeális értékek: a Zichy-hagyaték itáliai kódexe, velencei régi nyomtatványai stb. Az állománygyarapítás deklarált elvei engedtek ugyan kis rést (a gyűjtőkör tervezete „főként a társadalomtudományok körére szorítkozó tudományos gyűjtemény"-ről beszélt), 1913-ban pedig - Wildner Ödön javaslatára - formálisan is bevették a gyűjtőkörbe a magyar történelmet, a társadalomtudományon kívüli állományrészek előnyomulása azonban egyre nagyobb mérvű, szinte feltartóztathatatlan lett.108 Szabó Ervin megkísérelte őket a különgyűjtemények egyre bővülő keretei közé szorítani.109 Valójában azonban a Fővárosi Könyvtár állományának jellege mindegyre tágult, a humaniórák terén szinte általánossá bővült, olykor a könyvtárosok szándékától függetlenül, sőt annak ellenére. Bár a könyvtár szervezeti szabályzatában csak 1925-ben jelent meg a „minden főtudomány" és „szellemi tudományok" irányába való (részleges) nyitás hivatalos meghirdetése, valójában ez a nyitás már 1910-ben megkezdődött.
