Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A városi könyvtár új modelljének kialakítása az előzmények és az 1910-es év eseményei
106 A főváros könyvtárának története 1945-ig S ha már az olvasó e ponton az érvek hatására elfogadta az új könyvtár szükségességét, az Emlékirat a következőkben színes ecsettel festi meg az új könyvtár eszményi képét: népes és sokszínű olvasóközönségét, gazdag és változatos állományát. (Az utóbbinál hivatkozva a friss konszenzusra Szabó nézetei és a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának álláspontja között.) Végül következik a legnehezebbje: a megvalósítás költségeinek kérdése. Szabó itt azzal érvel, hogy ezek a költségek elfogadhatóvá tehetők a budapesti könyvtárak közötti kooperációk illetve a beolvasztások útján. Kétségkívül ezek a legkényesebb pontok, mert intézményi - s azon keresztül személyi - érdekeket érintenek. Szabó Ervin javaslatai:- A nagy budapesti tudományos könyvtárak egyértelműen osszák fel maguk között a vállalt tudományterületeket, s a Fővárosi Könyvtár mint társadalomtudományi szakkönyvtár illeszkedjen ezek sorába. (Tehát a létrehozandó közművelődési fiók- könyvtárak központja egyúttal tudományos könyvtár is legyen.)- A kisebb intézeti -, társulati -, egyesületi -, kaszinói könyvtárak számára Szabó Ervin kooperációt javasol. Ezek vagy „az új könyvtárban kapnának helyiséget és ennek fejében könyveiket a könyvtár forgalmába bocsátanák", vagy az új könyvtárnak „mintegy kölcsönző fiókjaiként működnének." Az utóbbi javaslat vonatkozik a Budapesttel határos községek (Kispest, Újpest stb.) könyvtáraira is.- A budapesti népkönyvtárak a terv szerint beleolvadnának az új nagy könyvtárba, állami és társadalmi dotációjukkal együtt. Kivételt képezne a Budapesti Könyvtár Egyesület és az Erzsébet Népakadémia könyvtára, ezek esetében is indokolt azonban a korporáció.- Az iskolai könyvtárakat - mint „teljesen céljukvesztett intézményeket" - Szabó Ervin ugyancsak beolvasztaná az új könyvtár állományába. „Az iskolákban nincs másra szükség, mint a tanári szobában egy lexikonra, néhány kézi- és tankönyvre, szótárra és a legfontosabb pedagógiai folyóiratok folyó évfolyamának számaira." Az Emlékirat záró fejezete a Népházzal való kooperáció, a népművelési és felnőttoktatási feladatokból való részesedés gondolatát veti föl, ami anyagilag lehetővé tenné egy új kultúrpalota megépítését. Ennek csábító képét villantja föl műve végén Szabó Ervin: a terv megvalósulása „oly intézményt állítana a főváros dolgozó népe művelődési törekvéseinek szolgálatába, amely mindenképpen méltó volna egy, a magasabb kultúra nyomába törekvő nagyvároshoz." A fogadtatás A mű megjelenése után elkezdődött a terv széles körű népszerűsítése. A 60 oldalas, táblázatokkal és fényképekkel dúsított Emlékiratot 500 példányban jelentették meg, a főváros valamennyi kulturális ügyekben kompetens személye és intézménye megkapta.
