Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
A könyvtár működése 1980-1998
426 A főváros könyvtárának története 1945-1998 A vitapartner204 azok egyikeként szólalt meg, akik 1989 óta gyűjthettek tapasztalatokat, akik előbb felismerték: a videókazetta a dokumentumtípusok egyike. Ok ösztönösen, kialakult koncepció nélkül, de eleinte értékes filmeket másoltak és szolgáltattak a rendezvényeken. 1990 júliusától indult kölcsönzésük, s közben változtak a szokások, az igények - és a kiadók kínálata is. Úgy tapasztalta: „a művészfilmekre, ismeretterjesztő sorozatokra ugyanúgy megvan az igény, mint pl. a könyveknél az értékes szépirodalomra, vagy a CD-ben a klasszikus lemezekre. [...] a kölcsönzési szokások nem térnek el a többi dokumentumtípusnál megszokottaktól." A könyvtárosok hozzászoktak, munkájuk részévé vált a videó. Szerintük csak az vitatható, milyen mértékben-minőségben építik be az újabb médiát ellátási rendszerükbe. De nem akartak-akarnak „sem elmaradni, sem kimaradni az új és újabb generációjú információhordozók közvetítéséből." A harmadik vitázó befogadás-lélektani, értékszociológiai fejtegetéseit, saját véleménye fejlődéstörténetét felvázolva jutott el a felismeréséig: „a fáradt, idegileg elcsigázott embernek az információt, a szórakozást vagy akár a művészi élményt képi bontásban, 'konyhakész' állapotban tálalják a mozi- és videofilmek. Az írott, nyomtatott szó legnagyobb riválisa a képi megjelenítés - a vizuális ábrázolásmód kényelmi szempontokat is kielégít."205 A realitásokkal számolva, bár dohogva, de tudomásul vette az idő parancsát. „De túl minden elméleten és indulaton, fenntartásaink hangoztatásával bár, és a 'szükséges rossz' alapállásából kiindulva, a kész tények előtt fejet kell hajtanunk, tudomásul véve, hogy a videózás mint kiegészítő jövedelem és kiegészítő kölcsönzési műfaj, egyelőre bevonult a könyvtári mindennapokba. Ha pedig így van, nem marad más hátra, mint a könyvtár és a videó mésalliance-ában az alacsonyabb rangú felet a nemesebbik fél magasába emelni - tartalmában és az egyelőre 'kakukktojás' szolgáltatás technikai színvonalában egyaránt." A három vitázó háromféle felfogást, könyvtárpolitikai stratégiát képviselt. A vitát (nem) záró kutatásvezetőre a mélyben zajló folyamat érzékelése és értelmezése maradt. Nem kétséges, hogy „az önfinanszírozó jelleggel bevezetett és működtetett videó kölcsönzés megelőlegezett befektetése nemcsak hogy rövid időn belül megtérül, de anyagi haszonnal is kecsegtet. [...] a videózás meghonosításában, ill. továbbfejlesztésében a szolgáltatások bővítésén túl, a bevétel is szerepet játszott. Az apadó költségvetési keret bevételből történő kiegészítésének reményében a videokazettából befogadott, de el nem fogadott dokumentum lett." Az vitatható, hogy a videó hozadékának köszönhető-e a talpon maradás. A kommersznek minősített videó minden bizonnyal hozzájárult a könyvtár leépülésének megakadályozásához, a nehéz korszak átvészeléséhez. Súlyosabb kérdés, hogy az értelmiségi elit értékrendje alapján működő és küldetéstudatos könyvtárnak jogában áll-e a kulturálisan hátrányos helyzetű potenciális látogatói kör kirekesztése? Fölmentheti-e lelkiismeretét: nem részese a tömegkultúra terjesztésének? Lehet ez struccpolitika, de funkciótévesztés is: a könyvtárnak nem egyedüli küldetése a művelődési szokásokat kialakító szocializáció. Az ízlés sokrétűsége mellett nem elegendő egyetlen értékrend közvetítése, a könyvtár megítélése nem ezen, hanem az igénybevevők számán és elégedettségén múlik. A vita felszínre hozta, hogy ugyanúgy egyoldalúságot szül a nyereségorientáció, veszélyes a túlzott anyagias magatartás. „A szakmai 204 Babákné Kálmán Mariann: A videó kölcsönzés tapasztalatai a IV. kerületi főkönyvtárban. = Könyvtári Híradó, 1992. 4. sz. 3-4. p. 205 Zimáné Lengyel Vera: A könyvtár és a videó érdekházassága. = Könyvtári Híradó, 1992. 4. sz. 5. p.
