Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Differenciáltabb szolgáltatások felé utak és zsákutcák az 1960-as években
160 A főváros könyvtárának története 1945-1998 éreztette hatását az állomány egészére: évről évre növekedett - arányában és abszolút számban egyaránt - az ifjúsági irodalom. Időközben azonban a gyerekolvasók száma is nőtt, az évtizedet a javuló könyvellátás és a növekvő olvasótábor versenyfutása jellemezte. A hatvanas évek végére került a két tényező összhangba. 45 A gyermekirodalom és a 14 éven aluli olvasók százaléka az állomány illetve az olvasótábor egészében gy. könyv gy. olvasó A hatvanas évek során látványosan megváltozott a gyerekek számára rendelkezésre álló könyvállomány összetétele. 1958-ban - a könyvkiadásnak megfelelően - igen alacsony volt az ismeretterjesztő könyvek aránya: 12 %. Tíz év alatt ez a szám több mint háromszorosára, 38 %-ra emelkedett. A szépirodalmon belül is jelentős elmozdulások történtek. Az ötvenes évek végén még a „Gyermekvilág, úttörőélet" kategóriába sorolt művek voltak a meghatározók, ez az állománycsoport tíz év alatt összezsugorodott (34 %- ról 21 %-ra), megnőtt viszont a „Kalandos történetek" csoportja (14 %-ról 20 %-ra.) A legnagyobb változást a felnőttek irodalmából történő, egyre bátrabb és gazdagabb válogatás hozta. Ez nem csak az ifjúsági állomány gazdagodását jelentette, hanem a korábbi zárt kategorizálással szemben a nyitottabb megközelítés megerősödését is. E téren a Fővárosi Könyvtár gyermekkönyvtárosai úttörők voltak: „Budapesten kezdték először a felnőtt szakkönyvek és szépirodalmi könyvek beszerzését a gyerekek számára" - írta visszaemlékezésében Vargha Balázs.46 Az első ilyen kezdeményezésről Szász Eta számolt be 1958-ban Milyen „felnőtt" olvasmányokat ajánljunk a 13-16 éves olvasóknak? címmel.47 Itt kell megemlékeznünk a kerületi könyvtárakban bevezetett diafilmkölcsönzésről. 1960-ban már minden kerületben kölcsönözték egy-egy könyvtárban ezt a nem hagyományos dokumentumot. Az új feladathoz az intézmények technikai felszerelést, tárolószekrényt és vetítőt is kaptak. 1960-ban a 27 ezer diafilmtekercsből álló készletből 63 ezer kölcsönzést bonyolítottak le. Az állomány 2/3-a ismeretterjesztő, 1/3-a mesefilm volt, a forgalom több mint 80 %-át azonban a mesefilmek tették ki. Budapest gyermekkönyvtárosai úttörő - és utóbb az egész országban hasznosuló - munkát végeztek az ifjúsági irodalom feltárása terén is. A Kepes Ágnes és Szász Eta 45 Benkőné Bartha Ilona: A gyermekkönyv-állomány alakulása egy évtized alatt. In: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve, 1968/69. 238-252. p. 46 Vargha Balázs: Hozzászólás egy jelentéshez. In: Könyvtári Híradó, 1969. 1. sz. 22-24. p. 47 A Könyvtáros, 1958. 3. sz. 174-176. p.