Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)

Kultúrforradalom és diktatúra. Az "ötvenes évek" indulása 1949-1953

wo A főváros könyvtárának története 1945-1998 A könyvtár politikai légköre. Dienes László szerepe Politikailag a könyvtárosok tábora változatos képet alkotott. Itt is kialakult a „keményvonalasok" csoportja, belső tevékenységüket azonban Dienes fékezni tudta, szakmai-politikai ambíciójuk a hivatalos könyvtárügy baloldaliságának látványos túl- licitálásában, a Dienes-vezetés kritizálásában nyilvánult meg.112 Mint az „osztályide­genek" eltávolításával kapcsolatban idézett visszaemlékezés is mutatja, Dienes követ­kezetesen megkísérelte a kommunista diktatúra korszakának embertelen intézkedéseit elhárítani vagy mérsékelni, ezt a vonását minden róla szóló kortársi megemlékezés kiemeli. „A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dolgozói számára nagyon sokat jelentett az a tény, hogy 1949 és 1953 között, a számos törvénytelenség, az ellenségkutatás és az intrikákra könnyen építő kádernyilvántartások idején olyan vezetőjük volt, aki abszo­lút elvhűsége mellett a türelmesség, megértés és emberiesség példája volt." - írta róla 1956-ban egykori munkatársa, Szalai György.113 Keményebb szavakkal jellemzi a lég­kört és benne Dienes szerepét egy másik résztvevő: „Ez a kivételes szellem uralta a könyvtárat, csillapította néhány ultrabal habzó szájú habzásait, lélegezhető légkört Öntevékeny kultúrest meghívója a dolgozók és hozzátartozóik számára, 1950 112 Egyikük például a sajtóban azért bírálta az Országos Könyvtárügyi Központot, mert kiadványai infor­mációkat közöltek az angol könyvtárügyről és az UNESCO könyvtárügyi tevékenységéről is. „Tegyük a szaksajtót fegyverré az élenjáró szovjet módszerek elsajátításáért vívott harcban." Erdős Erzsébet [Erdős Péterné Köves Erzsébet]: A szovjet könyvtáros tapasztalatok propagálásáról. In: Könyvbarát, 1950. 6.sz. 46-47.p. Uő: A pártosság elvéről a könyvtári munkában. In: Könyvbarát, 1952. 1. sz. 38-39. p. 113 Szalai György: Dienes László (1889-1953). In: A Könyvtáros, 1956. 9.sz. 649.p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom