Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Kultúrforradalom és diktatúra. Az "ötvenes évek" indulása 1949-1953
98 A főváros könyvtárának története 1945-1998 Személyzet, politikai légkör, vezetés A dolgozók létszáma, végzettsége, összetétele A népgazdasági és a politikai helyzet változásainak megfelelően a nagy létszámfejlesztések és a visszafogások szeszélyesen váltották egymást, mindent összevéve azonban a könyvtári dolgozók létszáma nagyjából követte a feladatok megsokszorozódását. A hálózat dolgozóinak létszáma (ekkor már a kerületi tanácsok keretében) 1948-1954 között háromszorosára emelkedett (40 főről 124 főre), a központban az emelkedés más- félszeres volt (90-ről 135 főre). A dolgozói státusok korábbi kategorizálása helyett 1950-től országosan bevezették a kulcsszám szerinti fokozatokat. A könyvtárosi munkakörök „önálló tudományos kutató, önálló könyvtáros, könyvtáros" és „segédkönyvtáros" kategóriákra oszlottak. A központ dolgozóinak megoszlása a periódus végén: 79 fő Tudományos és egyéb könyvtárosi munkakörben 16 fő Raktárkezelő és adminisztrátor 25 fő Gazdasági és ügyviteli alkalmazott 15 fő Szakmunkás A könyvtárosi munkakörben dolgozók 43 %-ának volt egyetemi vagy főiskolai végzettsége, 17%-a felsőoktatási intézményben tanult, 34 %-a érettségizett, 6 %-a ennél alacsonyabb iskolázottságú volt. A stabil könyvtárosi gárda kialakulását gátolta, hogy - az időszak általános gyakorlatának megfelelően - a könyvtárban nagyarányú volt az áthelyezésekből következő fluktuáció. Dienes László szavai szerint: „Sok a személyi változás. Az új embereket éppen csak hogy betanítottuk, már viszik is őket máshová. (Természetesen éppen a legjobb kádereket), s helyükbe ismét újak jönnek ... az amúgy is kis számú gyakorlott könyvtáros munkaidejének nagy részét a betanítás foglalja el."107 A legnagyobb veszteséget a könyvtárnak e téren Kőhalmi Béla távozása jelentette: 1950. július 1-jével áthelyezték az Országos Könyvtári Központba. Visszaemlékezése szerint: „Dienessel egyetértésben mentem át. Megegyeztünk abban, hogy a Szabó Ervin Könyvtárat már könnyű régi fényes állapotába visszahelyezni, ezt már az ott kiképzett régi munkaerőkkel is el lehet végezni [,..]."108 A kollektíva összetétele fokozatosan átalakult. A régi könyvtárosok kicsiny és politikailag megfélemlített csoportja tovább apadt. Az a sajátos értelmiségi csoport, mely 1945-ben került a könyvtárba - más ambíciókkal és tudományos érdeklődéssel - a periódus végére nagyrészt távozott az intézményből, megtalálva a felkészültségének és érdeklődésének megfelelő munkahelyet. (Komlós Aladár 1947-ben, Geréb László 1952- ben, Dömötör Tekla, Németh János 1953-ban). Ugyanakkor megjelentek azok a fiatal értelmiségiek, akik szakmai előmenetelük színterét már a könyvtárban látták, s akik már fiatalon bekapcsolódtak a könyvtár szellemi életének formális vagy informális irányításába, s egy évtized múltán az intézmény meghatározó személyiségeivé váltak. 107 Dienes László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ismertetése. Gépirat. 1951. 14.p. FSZEK irattár. 108 Bereczky László: Beszélgetés a 85 éves Kőhalmi Bélával. In: Könyvtáros, 1969. 10. sz. 575.p. - L. még: Szentmihályi János: Egy könyvtárosi életpálya és tanulságai. (Emlékezés Kőhalmi Bélára). In: Magyar Könyvszemle, 1980. 2. sz. U2.p.
