Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"
20 A SZOBROK - ÉLNEK APRÓ TÖRTÉNETEK il. A HARAGOS SZFINX A Szfinxet egy jámbor, jó jövedelmű képfaragó faragta, de mégis Szfinx volt. Egy csŰrszerü középület előtt meredt, nézett az utcára. Magas talapzatra fektették, hogy jobban lásson a Végtelenségbe és a Titokba. S a Szfinx olyan komolyan végezte a dolgát, mintha valami műremek lett volna. Csak egy bánata volt a Szfinxnek: közelben valami kocsma zajongott. Ez a kocsma hajnalig, sőt reggelig lármás volt. A korhelyek előtte, a Szfinx előtt, jöttek és mentek. S néha, ha részeg kedvük támadt, vetemedtek olyan csúfságokra, hogy ő egyszerű Szfinx létére is csömört kapott. A Szfinx ismerte az utcát, a világot, a korhelyeket. Tudta, hogy nem minden emberlény álmodik a Végtelenről és az örök Titokról. De az mégis bosszantotta, hogy az ő hátán néha utálatos, részeg fickók lovagolnak. Mert éjszakánként a kocsmából tóduló részegek ilyen tréfát mertek mívelni a Szfinxszel. Fölmásztak a talapzatra, kurjongattak. Végül is diadalmasan őt, a nagy mozdulatlant, megülték, mint egy lovat.- Hohó - szisszent föl egy éjfélben a Szfinx, amikor megint körülzárta egy részeg sereg. - Várjatok, ha van köztetek valaki, aki megérdemli, ma leckét kap. A részegek, vétkes és ifjú emberek, röhögtek, biztatták egymást. Közönséges, úri tacskók voltak valamennyien, akik az élet értelmére sose voltak s lesznek kiváncsiak. De véletlenül belevetődött a társaságba egy szemüveges muzsikus is. A muzsikus nem volt foglalkozásos korhely és léha. De néha az új zengések keresésében úgy kifárasztotta magát, hogy kellett neki a léhaság és a kocsma. Amikor már a hitvány kompánia sorra megmászta a Szfinx hátát, valaki elkiáltotta magát:- A muzsikus még nem lovagolt, hé, muzsikus! Öten is tolták föl a Szfinxre a szemüveges muzsikust. A muzsikusnak fönt szédült a feje, s leesett a szemüvege. Nagy volt a pajtások gaudiuma, de a muzsikus szégyelte magát. A Szfinx pedig halkan beszélt magában:- Megállj, muzsikus, hát te is olyan vagy, mint a többi utcai fráter, holott, a Végtelen és a Titok kínoz jobb óráidban. S a szomszéd pillanatban már zuhant fejjel lefele a muzsikus. A részeg pajtások szétriadtak, s a Szfinx nézte üres szemeivel az utcát. Előtte hörgött az aszfalton zúzott, véres fejjel a muzsikus, de a Szfinx nem bánta. VU 1907. szeptember 1. ÖN Bp. 1961. 733-734. 1., 1351. 1.
