Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"
KÖLTÖZÉS ÁTOK-VÁROSBÓL 11 Nekropoliszban zene zendült Egy süket, őszi napon. Én már meghaltam akkor régen S feküdtem vörös ravatalon. Sírt az ajtóm. Csöndben belépett Valaki és nevetett, Valaki, kiért sokat sírtam S akit halottan is szeretek. Megsimogatta sárga arcom És kacagott, kacagott: "Fény-emberem idekerültél? Csúf Budapest a ravatalod?" "Hát nem emlékszel már a fényre, Mely déli sirokra száll ? Itt Budapesten, csúf az élet S ezerszer csúfabb a halál." "Gyere innen Átok-városból, Gyere, halottam, velem, Itt nem lehet szépet álmodni, Itt nincsen könnyes nagy szerelem." És kezeim puhán megfogta És kacagott, kacagott S azóta déli temtőbe Készül egy szegény halott, halott. BN 1905. október 15. Uj versek. 1906. ÖV I. Bp. 1975. 25-26. 1. 22
