Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"…több kulturát ennek az országnak…"
halhatatlan, de soha meg nem írandó színdarabjaival. Harmadszor, mert Beöthy László örökölt, nagy, családi kereskedőtalentumát föltétlenül respektálja. Negyedszer, ötödször és többedszer, mert szép dolog azt a publikumot védeni, melynél naivabb, birkább és hálátlanabb nincsen ezen a világon. Beöthy Lászlót minden más anyagilag és szellemileg rendezett országban ma bojkottálnák az írók, a szerzők. Valahogyan azonban meg ne próbálják (nem is fogják megpróbálni) nálunk, mert Beöthy Lászlónak jogos nagy öröme volna. írnak és szereznek bőséggel a külföldön, s Jézus nevében csak irgalmasságot gyakorol az a színház-direktor, aki magához engedi a hazai kisdedeket. De ha az írókhoz kevés jogunk és közünk van, itt számolja pénzecskéjét a jegy váltó pénztár előtt a tóduló közönség. Ezt becsapja, ezt kizsákmányolja, ezt kétvégről égeti, ezt elbolondítja ez a tröszt. S nem vagyunk ám biztosítva, hogy ebben a csődcr szágban jövőre nem szerezheti meg két színházához a harmadikat is. Avagy nem építteti a negyediket is. S akkor ő fütyül, s a publikum ágy táncol, ahogy ő akarja. Más ízlése nem lehet a publikumnak, mint a Beöthy László ízlése. Háromszáz színész helyett tart majd ötvenet. Kevesebb lesz minden személyzete, kevesebb a darabja is. Amit lejárat egyik színházában, kiviszi a kisebb jegyárá s igénytelenebb közönségfi másikba. Versenyről, igyekvés- ről, válogatásról nem is álmodhat a derék színházjáró. Veszi, nyeli azt, amit kap és Jgy, ahogy adják. Megjegyezzük, hogy Beöthynek van igaza, és Budapestet ő ismeri jobban. Budapestnek az kell, hogy csalják, rontsák, kihasználják, megalázzák. Mindenben, nem csupán olyan jelentéktelen értékekben, mint amilyeneket nyájt a színház, főképpen a Beöthy-féle, s melyekért ő, a publikum, olyan jelentékeny pénzértékeket hord össze. De mégse adhasson ki Beöthy László tiltakozó szó nélkül hetyke nyilatkozatokat, ez a célja ennek a pár sornak. Az a dinasztia, amelynek ő, színpadi jószágkormányzója, példátlanul megnyomorította ez ország szellemi életét. Lehet, hogy színházakkal fokozni ezt a megnyomorítást nem is lehet már. De ha a zsebükhöz, az ő zsebükhöz, nincs is közünk, a magunk szegény, árva zsebéhez van. Hát nincs ez uraknak szívük? Hát nem eléggé kihasználták azt már anyagilag, hogy pár évtized alatt ízléstelenekké, butákká neveltek bennünket? Tegyenek még ízléstelenebbekké, még butábbakká. De ne nyúzzanak ilyen rendszerrel, Ilyen kegyetlenül. BN 1907. julius 24. A.E. ÖPM VIII. Bp. 1968. 278-279. 1. 188
