Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"
asszony arcába tekinteni többé Tíz Forint lovagja. Az óra pedig siet. Alig öthat fekete sor vigyorog a papirosn. Aludni fogunk mindjárt. Ruháktól fölszabadult testtel, friss ágyon. De majd föl kell kelni, s nem lesz sehol Tíz Forint. Betelt a kávéház délelőtti napsugárral. Siessünk. Jöjj Zenóbia, és sohse lássuk többé egymást. Mi vagy? Az ilj asszony? A nemi érzéseiben megférfiaso- dott? Leszel jukker asszony, aki nagy pakosan most ime szerelmi kalandba mégy. A férfid nem lesz az igazi férfid, Zenóbia. A mese pedig úgy fog végződni, hogy Zenóbia könyvekkel tér meg a férjéhez. Ez leszel te, Zenóbia, s holnap kávé mellett fogják történetedet olvasni. Siessünk, siessünk. Szaladgált tollával szaporán a papiroslapokon Tíz Forint vőlegénye. Csak azt érezte, hogy ágyba kell rohanni mindjárt, s elaludni avval a bizonysossággal, hogy megvan már Tíz Forint. És hogy sohasem fogja most már idézni lelkében Zenóbiát, az igazit. Mert csömörölni fog most már magától mindig, hogy Zenóbiát is oda kellett dobnia a többi után, megcsúfolva, megtagadva, hazugságba mártva, hitványán. Tíz Forint vőlegénye csöngetett a pincérnek. Kész. A kávéházban már csak ő volt egyedül. Sietett el a bűnös szögletből, ahol az asztala állott. A feje zúgott, mintha temető-harangok kongtak volna benne. Tudta, hogy ma lett e- gészen htítlen a maga leikéhez. Valami őrült düh fogta el. Kezében égett a pa- pircsomó, mely elnyelte Zenóbiát. Nagyon hitványnak érezte magát. Mellette nem volt más emberlény, mint a pincér. A hír lapadogató, a reggeliztető. Erre ordította rá rekedten, őrülten egész keserűségét:- Hitvány! Gazember! Utállak! Már eltűnt az ajtón, mikor magához tért a megrcfcönyödött véresszemá pincér. TÍz Forint vőlegénye pedig szaladt a menyasszonyáért, a Tíz Forintért, és szaladt, szaladt, hogy ágyba dőljön, hogy elszaladjon magától, beleszaladjon a nehéz, verejtékes nappali álomba. BN 1905. március 30. Leilei András ÖN Bp. 1961. 257-260. 1. 8 LŐRINC ÉS A NÓTA Lőrinc az éjszaka embere volt születésénél fogva. Édesapja állandóan a szőlőhegyen lakott, mely kiváló borokat termett. Lőrinc apja már ifjan nagyon szerette a bort, s így Lőrincnek kellett dorbézoló emberré válnia. A szőlőhegyek vidékéről általában a városok felé vetődnek az emberek. Lőrinc sorsa úgy követelte, hogy Lőrinc Budapestre kerüljön. Lőrinc pedig magával hozta a bornak és a nótának szeretetét. Itt Budapesten sok minden el szokott változni, s elváltozik a lelki hajlandóság is. Lőrinc Budapesten elszokott az egyszerű, de ékes magyar nótától, mint ahogy a nappali borozástól is elszokott. Üldözött és ösztökélt vére az éjszakát szerette meg в az éjszaka legkülönösebb nótáit. 17
