Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
"Az én fecskefészkem"
va lenni/ nem is én: a gondviselés hozta elém; elhagyott kőbánya volt, rókáknak, kígyóknak, tüs- kés borznak bozóttal benőtt tanyája. És most egy paradicsom, a mit el nem cserélnék Semiramis függő kertjeiért. Minden lombos fa saját ültetésem, minden gyümölcsfa a saját ójtásom: maga a termő föld, Isten segélyével, az én saját alkotásom. Az egész egy civilizált vadon, a föld alatt vízlevezető, vizfelhozó, villanyközlő csövekkel árkolva, a mit nem lát senki. Házam nem cifra; de tiszta, kényelmes és egészséges. S a lonkám rózsafáin túl a fölséges kilátás, melyhez fogható alig van. Alant a tündöklő Dunától ketté szelt Budapest, a kit én 44 év óla látok megszületni, felvirulni, óriássá lenni! És még most is minden nap látom újra megszületni. Kora napfölköltekor most is ugyanazt a képet, a min félszázad előtt elmerengtem: egy nagy fehér tengert, mely hullámokat dagaszt, a mikből csak itt-- ott látszik elő egy torony keresztje. S aztán, a mint feljön a nap, egyszerre fölemelkedik a földet nyomó ködtenger, s előtűnik a dicsőséges Budapest a mostani pompájában, a milyennek azt csak álmodtam volna; - s túl rajta a boldogságos róna, a szép, a szabad Magyarország, a kit én innen látok egyre nagyobbá, dicsőbbé lenni! Ha ti azt láttátok volna, hogy mi feküdt a ködtenger alatt ezelőtt félszázaddal! Hát mi panaszom akkor a magányosság ellen? Mindennap háromszor - négyszer körüljárom a kertet, a szőlőt s nézem, hogy nő, hogy érik a gyümölcs, a szőlő. Keresem a fákon a fafuró férget, s jaj a fejének, ha rátalálok. A szőlő zsendül már, a csemegefajok érnek; kezdődik a nagy hadjárat köztem, az Ádám-ivadék, s a lég lakói közt, az évenként megújuló revanche campagne. "Ok" csinálják az inváziót: a rigók, a verebek, darazsak és dongók: én fortifikálok. A madár ellenséget spárgára fűzött hírlapjaim riasztják világgá; darazsat, dongót ezrével pusztitának el Uvegharangjaim. Dsingiszkáni gyönyörűségeket élvezek . S mikor a gyümölcsfák, a szőlők között járok, akkor megtudom, hogy mi a háládatosság ? Egyedül étkezem reggel, déli en, este. A konyha más épületben van. Mikor jó napot akarok csinálni magamnak, akkor: bableves disznókörömmel! Áldom az Istent, hogy nem kell orvosságot ennem! Hogy is híják csak? "Codein!" De jó, hogy az idén nem termett. Nem kívánkozom a városba, nem epekedem a gyógyfürdők után; nem vágyom a távolba, nem kell az utazás. Nem vádol a múltam, nem kápráztat a jövőm. Nincsenek hallucinácíóim. Szép asszonyok tündéralakok álomképe sem kisért. Alusznak már, tengeralatti kristály grottá- iklan. (Vasárnapi Újság 1897. 6G6-667. 1.) 93
