Nyilas Márta: Arany János Budapestje (Budapest, 1957)

Fővárosi táj- és életképek

bevándorolt. Ide még nem hatott el a háziuri intézmény, e modern kiskirályság, mely messze túltesz a mi hajdani pusztai-basa rendszerünkön. Selejtes házikók, nád vagy zsupfedéllel, utcasorba állítva, két ablak az utcára, sem több, sem kevesebb, két szoba, egyik innen, másik túl a konyhán, pünkösdre egy kis meszelési luxus; deszkás, rozzant udvartáj, holmi szerszámfákkal- vagy zöldséges kert árnyéktalan murok-ágyai néhutt egy öreg akác, dísze udvarnak és utcának, vasárnapi kiülő pad: imhol képe a nagy, a szép Pest azon részének, hová olvasómat vezetem.

Azaz csupán magam megyek. A hosszú Stáció-utcán,16 melynek semmi politikai változás nem talált magyarabb nevet, végighaladok. Látom a kálváriát,47 kőszentjeivel s térdeplő Magdolnáival. Meglakolom a Szőlőhegy-utca48 bokáig érő fövényét. Onnan kifordulok a Magdolna utcára. Már érzem a gyepszél üdébb levegőjét: azaz a széna- és baromvásár, a temető-környék fölvert homokját, a légszeszgyár füstjével összekeverve. Megállók a kétablaku házacskák egyike előtt. Az utcabeli gyermekek nagyot bámulnak öltözetemen, s ebek koncertje üdvözli jöttömet. Még- egyszer rátekintek a kapufélen kiszegezett házszámra, s az udvarba nyitok.

(1860.)

A mondák boszorkányszombatjairól hires Gellérthegyet Az Elveszett Alkotmány-ban énekli meg:

„Más részről hol az ős Buda várát néma közönnyel Nézi a Gellérthegy sok száz év óta, s ahonnét Ember rakta falak bámulják most az erősség Csillagait, miokon nevök is, méltán, haza szerte „Csillagvizsgáló” volt, most is az, és lesz örökké:

Ott gyűjtötte varázs Armida seregbe boszorkány Pártosait, s hasonul fő-szemlét tarla felettök.”

(V. ének, 1845.)

Kiválók azok a kis portrék is, melyeket Arany egy-egy jellegzetes fővárosi figuráról rajzolt; a margitszigeti szálló pincéréről és a szigeti újságárusról.

ÖREG PINCER

Az öreg pincér se gyanítja,

Hogy versbe legyen kanyaritva, De kivált, hogy pláne magyarba: Ha gyanitná, jönne zavarva !

Töri bár húsz éve a nyelvet,

S foga megritkult, haja elment: Nem bírta kivenni a vadját, Megijedne bizony, hogy eladják.

Fizető kellneO9 sose lessz ő, Nem kenyere a kétszerkettő ; Szolgálni sem ugri-szilaj már, Megelőzné bátran a lajhár.

Hogy sokra se vitte a pályán, Megláthatod ócska ruháján, Gáliéra törött, s elegendő Karjára egy hétig egy kendő.

Al int nem fia e mai kornak,

Lön Ganymedje50 víznek, bornak, Kenyeret hoz, vált oda tányért;

Ingyen teszi, nem adományért.

Ha azonban vetsz neki épen Pár fillért: köszöni szépen —

Nem mint az a sok cifra dandy51 —

S hozzá is adja: „Küss' die Händi!”

Köre hát nem valami széles;

De mi hü szolgád; mi kedélyes !

Jó szót neki: s ha belefúl is, Elkotyog érte . . . magyarúl is.

S elpörgi, legyen bár négy lap,

Könyv nélkül, hogy mi az étlap; „Mást írtak?... sose kell megróni: Meglesz az a sült, makaróni.

25