Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)

Függelék: Idegennyelvű versek Geréb László fordításában

Öntözi jobbról és balról a szilaj Tisza árja mindörökös vízzel földeidet, melyek az országod voltak, kedves Ceres, abban a korban; senki se szántott ott s egyre kinőtt a vetés. Istennő, nézd most, kik vannak e földön, e pórok ! Hát ez a gazdag táj csak legelőre való ? Irtsd ki kalászaidat, bűnösnek bűn ha segítesz, vagy mezeidről verd szét e vadállatokat ! Tépd ki a fenyveidet, hasznodra teremted az erdőt, s látod-e, Pest táján már kiveszett, ami volt. Gyújtsd meg a termését, égesd meg a csúnya parasztét, hisz folyton máglyán őmaga égeti el. Hal se legyen vizein. Halon éltek az istenek ámbár, hogyha a böjti idő tiltja a húseledelt. Mert a parasztoknál folyvást a szalonna kelendő: adj sertés-legelőt, más egyebük se legyen ! Ó, de nem, istennő ! Inkább kegyelemre hajolj csak ! S oltáron tömjént hozzanak áldozatul. Bárcsak hoznának ! Boldog lennél, Magyarország. hogyha lehetne csak egy nálad a hit s szeretet ! . . . Hát Ceres így lévén, lásd Flóra jeles birodalmát, hogy ne fecséreljünk sok fecsegéssel időt : Pest hol van, tudod azt: ékes, magas ottan a sok ház. Régi dicsőségét visszaidézheti-e ! Tengerként terül el közelében a messzi mezőség, méltó rá, nyerjen itt a király koronát. Most neve Rákos már, egykor meg a pesti mező volt És a mezőségről lön ez a városa: Pest. Itt székelt Chlóris, majd Flóra az ő nevezetje, mert a görög szóból lön azután a latin, ő Zephyrus neje lett, adván e mezőt hozományul, így hitbére viszont néki se lesz kevesebb. Természetben ahány szín van, mind összeszedé itt s csillag ahány az egen, itt terem annyi virág. Chlóris e szép hozományt óhajtja tetézni gyakorta, mert hisz a soknál több íme, ha dús is a sok: Itt a tüzemmel elegy jácint terem és a vöröslő rózsa, miről a nevét kapta is itt a mező. Rozmarin és borsfű, rőt sáfrány hó liliommal nő e helyen s itt szed Persephoné violát; ezt szedegette, mikor Plútó szekerére ragadta — hívta az anyja, de már hasztalanul kérésé. . . Izabella királyné Szolimán császárnak — Raab István — Hol Buda várában nemrég a király neje voltam, írogatom soraim Trácia járma alatt. Gondold meg, mi valék én: Pannónián a királyné, s rangomhoz méltón küldted ajándokidat. Most, amidőn tollat vettem kezeimbe, hogy írjak, vajha te láthatnád, hogy mi valék, mi valék !

Next

/
Oldalképek
Tartalom