Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

V. A pest-budai "széphölgyek" története

ban tanulták tisztelni; ugyanazokat a pletykákat hallgatták a szomszédasszonyoktól, mint a nagyanyjuk, és talán még a bűneik is ugyanazok voltak, amelyeket nagyhétben a szent barát fülébe elsusogtak. Ritkán változtatnak szappanjaikon, a hajviseletükön, a fürdővizükön, a némely alkalommal viselt vastag, vörös alsószoknyájukon és egyéb mindennapi szokásaikon. A szemüket attól az időtől fogva lesütötték, amint meglepődtek az első holdfordulásnál, amint az első különös á- lom meglátogatta őket, amely álmot megfejtés végett nem mertek előterjeszteni a családbeli öreg asszonyságnak. Nem mertek szépek lenni, mert nem engedték ezt a férfiak, akiknek fennhatósága alá tartoztak. Zavarba voltak, mikor áj ruhát vettek fel.'Tizenkét esztendős korukban többnyire kimaradtak az iskolából, segítettek a háztartásban, megtanulták, hogyan szereti apjuk a babot vagy a káposztalevest; a budai kirándulásokon, pünkösdkor vagy a lövészházi majálisokon lesték el a nagyoktól a tánclépéseket; legnagyobb élményük volt, ha esküvőt nézhettek végig, és gyakran mentek férjhez a temetőből, ahol a szomszédos sírhalomnál fiatal özvegyember básongott. Még azt a gondolatukat is eltitkolták, hogy megkívántak valamely édes süteményt vagy cukros befőtíet, nemhogy a férfiak szemébe mertek volna nézni. /Természetesen nem az öregasszonyokról volt szó e sorokban, akik a tüzes vasalót is a férjük után hajították, ha méregbe jöttek./

Voltak még egyéb szépségek is a régi Pesten, de azok kastélyokban laktak, legfeljebb télen tartózkodtak a városban, mint a kócsagok délen. Megyei kisasz.- szonyok, akik gyermekkoruk óta nem féltek a fúvó bikától, a nyihorászó csődör- től, a megkergült kostól, de még a férfiaktól sem, mert szabad levegőn, vidéki házakban nevelődtek, bárónők és grófnők, akik franciául beszéltek, legyezőnyelvet tudtak mamzellektől és inasoktól, sok mindenféle levegőn, vidéki házakban nevelődtek; bárónők és tükrökből korán begyakorolták, hogyan kell szépnek lenni; - de hol voltak innen a dunai molnárok, a búzakereskedők, az aranyművesek lányai? Azt mondják, hogy az Orczy-házban, a Király utca környékén is voltak megközelíthetetlen, érzelmes, boglyas szépségek, akiknek éjsötét tekintete kivillant a homályos, szűk, piszkos udvarokból, keleties renyheséggel és tudatlansággal viselték az életet, rongyos szoknyáikat és ékszereiket; almacsutkát tartottak a szájukban, amikor a férfiak ajkuknak nemes vonásait dicsérték, és aztán piros ronggyal dörzsölték be gyönyörű kincsüket; kondor, fésűt át nem eresztő hajukat nem lehetett sokáig magasztalni, mert korán lenyírták azt, miután a parókát fejükre tették; és férjük későbben sem szerette őket féltékeny, szenvedelmes, egyedül bírási vággyal, mert nem volt alkalmuk okot adni az olykor oly gyötrelmes, de boldogító féltésre.

Mária azt a szépséget jelentette, amelyet már nem ismert közelebbről sem Ferenc József, sem Podmaniczky Frigyes.

A Máriához hasonló szépek még nem táncoltak a pesti iparoskor bálján sem palotást, sem csárdást az uralkodópár tiszteletére, sem a Hatvani utcában nem tűntek fel, amikor Frigyes báró az első népfelkelőket a katonai gyakorlatról hazavezette.

Mária volt az új pesti szépség, aki már nem az ódon Belvárosban látta meg a napvilágot, hanem az ifjú Nagykörút lármás és mozgékony bérházából pillantott először az odalent zsongó, kavargó utcára. Wlassics Gyula még nem engedte a lányokat a gimnáziumba, de az Andrássy úti leánynevelő intézetben már nemcsak illedelmes magaviseletre, valamint Mazzantini tánclépéseire tanítják a modern leányokat, hanem mindenféle tudományokra, amelyeket eddig csak a fi274