Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

IV. "…többet megtanultam az akkori pesti életből, mint mások…"

atal hagyma és egy kupa ser volt az elrejteni való, mint ezt Gyöngyvirág egyszer észrevette.)- Itt a hölgy, - kiáltott be az irodába a tisztességes arcú asszony.- Csak fel vele a színpadra. Hadd szokja meg a kuliszát, - felelt a szekrényből Remete R. és a szekrény falán függő kis tükörben gyorsan leverte bajuszáról a zsemlyemorzsákat.

Mire Gyöngyvirág Maxot egy sarokba ültette, ahonnan a nagy kutya álmél- kodva nézte az eseményeket.- Kezdjük, nagysád, mert a nagymama nem hiába fizeti a drága tandíjat. Sietve lapozott a kották között. Azután emlékezetből kezdte játszani a Lővinger című kupiét, amely ez idő tájt divatos volt a pesti zengerájokban. Náthás hangon, hamisan, szomorúan énekelt; a két kezével, fejével, derekával indulási mozdulatokat tett a zene azon helyein, ahol az énekesnek kezdeni kellene a színpadon. Sőt egyszer felkiáltott;- Gyerünk, drága.

De talán a harmadik óra is elmúlott már, amint Gyöngyvirág félig ijedten, félig vidáman énekelni kezdte;- Lovinger, Lovinger...- Hogy fog örülni a nagymama, ha kirukkolunk előtte a tudománnyal, - mondotta Remete R. és elmerengett

........... (191-8)

/

Bukfenc. Bp. 1918./

/45-50, 51, 52, 53, 56-57. 1./

16.

"... IDESZÖKDÖSNEK KOMOLY ÚRIEMBEREK..."

.... Szürke pesti házhoz érkeztem, amely előtt tán már máskor is elszaladtam, anélkül, hogy észrevettem volna. Kissé szédülve mentem föl az emeletre és megnyomtam a csengő gombját. Egy percig várakozni kellett, mintha lábujjhegyen, papucsban szaladtak volna félig öltözött nők az előszoba függönye mögött. Egy hang kiáltotta; "Mama!" Az ajtó félig fölnyílott, egy megtermett, pirospon- gyolás nő hideg, szürke szempárját tetőtől-talpig végighordozta rajtam.

A konyhában csupán petroleumlámpás égett, míg a lakás többi részében csillogó villanylámpákat láttam. Az előszoba piros szőnyege és zöld tapéta helyett itt meztelen fal és kőpadló várt. Étel- és hagymaszag volt a levegőben, a sarokban egy vén cseléd mosogatta az edényeket és tótul káromkodott. Háromlábú alacsony széken, az ablak alatt nagykalapos, selyemruhás dáma ült. Kesztyűs kezében tartotta finom napernyőjét és miután hidegen végigmért, ismét elfordította a fejét és a rózsaszínű firhang alatt a homályos folyosóra nézett.

Mos hirtelen lépések hallatszottak a folyosón, a zsámolyon a hölgy gyorsan megfordult, kezével fölemelte a firhangot, az előszobában rövid csengetés hangzott.

212