Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. Az ostromlottak kitartása és az ostromlókat ért szerencsétlenségek. Az ellenség kitörése a mieinkre veszélyes. egy szerencsésen járt akna felrobbantotta a nagy rondellát, s olyan hasadékot csinált a falakban, mely igen alkalmas lett volna a rohamra, ha az ellenség idejében nem rak elé egy sűrű palánkot. A tüzérek parancsot kapnak tehát, hogy folytassák a veretést ugyanezen a helyen, hátha annyira át lehetne ütni, hogy tágas teret engedjen a rohamozóknak. Az ostromlottakban azonban akkora volt a kitartás, hogy nem engedték a mieinknek, hogy akár lábukat megvessék, vagy ne is mondjam, állást foglaljanak azon a részen. Állandóan tűzcsóvákat dobáltak a mieinkre, és roppant szikladarabokat görgettek alá a hegy lejtőjén; az ostromművekben nagy károkat okoztak és a katonaságban veszteségeket. „E szerencsétlenségek miatt napról-napra jobban szorult a hurok. A legtapasztaltabb aknászokat vagy a föld temette be, vagy más baleset vitte el, s nem álltak rendelkezésre újabbak sem, amit pedig szenvedélyesen követelt a Fővezér a császártól. A katonaság a hiábavaló fáradság okozta fájdalmában betegen bágyadozott, a napról napra terjedő betegségek az egész hadsereget úgy elárasztották, hogy alig maradt ép katona a járatok és az ostrommüvek védelmére. Maga a vezér sokáig birkózott a harmadnapi hidegleléssel, teste gyöngeségét lelkierővel ellensúlyozta, míg végül ágynak szögezte a kór, s az ostrom irányításának terhét át kellett adnia Rüdiger Starhembergnek, a hadsereg többi részét pedig Caprarának.” Ezek voltak azok a nehézségek, melyek az ostrom önmagában véve is terhes munkáját végképp megakadályozták. Kevéssel később ehhez jött még egy súlyos vereség az ostromműveknek azon a részén, mely a várpalota kapuja ellen, ahonnan a legtöbb kitörés indult, őrületes igyekezettel és szinte legyőzhetetlen veszedelmek közepette vezették azokat. Tizenhét napi munkával felmagasodott a különféleképpen ékekkel ellátott építmény, míg a janicsárok váratlanul kitörnek, lekaszabolják az állásban lévő katonaságot, s a drago- nyosokat, akiket a gyalogság csekély létszáma miatt helyeztek ide, megfutamítva, a sáncok jelentékeny részét elfoglalják. A szorongatottak segítségére siet a Bádeni és Salm, és ellenállásra buzdítván a csapatokat nem éppen veszedelem nélkül végülis visszaszorították a kitörőket. Sokan elestek az összecsapás során a mieink közül, még többen az ellenség soraiból. A következő nap azonban nem csak számban, hanem vakmerőségben is hasonló módon visszatértek, s támadásuk folyamán a szász-eisenachi herceget és több mást csúfosan megöltek. LXXIV. § E sok baj hatására megfogyatkozik a hadsereg. [/\ bajor választófejedelem megérkezése a táborba.] E bajok miatt oly mértékben megfogyatkozott az amúgy is kis létszámú hadsereg, hogy mikor a Lotharingiai szemlét tartott felettük, ötezer közkatona, ötven százados és negyven legatus elestét kellett megállapítania. Ezeket az ostromlás vitte el, de legalább ennyi szenvedett betegségekben, s a holtak száma napról napra emelkedett, noha Augusta is meg Buonvisi is annyi orvosságot küldött a táborba, amennyit akár egy sokkal nagyobb járvány elűzésére is elegendőnek gondoltak. Áz volt a hadsereg menedéke, hogy a Lotharingiai láza lassanként kezdett alábbhagyni, kezdett kikászálódni betegeskedéséből, és végül átvette a hadvezért teendőket. A lehető legjobbkor érkezett a táborba a bajor választófejedelem, mivel a vezérek és a katonák is reménykedni kezdtek, 94
