Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. CII. § A vezír méltatlankodása. A miéink visszatérése a táborba diadalmenethez hasonlít. A várőrség elszántsága. Alaptalan híresztelés a tatárok jöveteléről. Heves ostrom. A vezír próbálkozásai. A hírek szerint a vezír keservesen viselte el a vereséget, vagy még inkább, hogy tervei fölborultak. A szökevények elmondták, hogy dühében a szerasz- kir szemébe köpött, mivel az a maga szárnyán szerencsétlenül végezte a dolgát. A mieink visszatértek a táborukba, már nem is csak ujjongva, hanem szinte diadalmámorban. Körös-körül elsütik a kisebb-nagyobb ágyúkat, itt a levágott fejeket, amott a zászlókat ráaggatják az ostromművekre, hogy figyelmeztessék az ostromlottakat, milyen kiúttalan helyzetben vannak. Megerősítik a vereséget a parancsra a városba menesztett foglyok is. Egy parasztot, akit a várkapitány egy levéllel a vezírhez küldött, elfogták, s karóba húzták a falak előtt, egy másikat, aki viszont könnyebben ráállt, hogy bevallja, elküldték a pokolba... Mindkettő azzal a hírrel ment, hogy hogyan áll az ostromlot- tak dolga, s a tábor mely részén kell megtámadni a keresztény hadsereget. Azt várnánk, hogy a felmentő sereg balszerencséjének láttára megtörtek a védők. Ők azonban erőt merítettek a vereségből, és elszántan, de gondosan is végezték a dolgukat. Itt aknákkal aláásták az ostromműveket, amott nyílt kitörésekkel olyan károkat okoztak, melyek nem is annyira saját maguknak voltak hasznosak, mint inkább az ostromlóknak károsak. A többi támadó részt is óvatosabbá tette a brandenburgiakat nyugtalanító állandó pusztítás. Közben a táborokban elterjedt a hír, hogy aTiszán átkelve roppant tatár söpredék fenyegeti ellenkező irányból az ostromlókat. S hogy legalábbis a takarmá- nyozóknak nehogy valamilyen károkat okozhassanak, a magyar lovasság egy része Caraffa vértesezredével együtt Pest szomszédságában őrködött. Minden oldalról biztonságban voltak már az ostromlók, s ezért a vezérek úgy vélték, hogy sem az erőket, sem a munkát nem kímélve neki kell látniuk az ostromlásnak. Majdnem minden akna szerencsétlenül járt; egy azért is emlé- keztes marad, mert földalatti harcot váltott ki, mikor a munkások a föld alatt véletlenül összetalálkoztak. Az ellenség elűzte a mieinket, s ezzel sok napos munkánkat tönkretette. Jobban ment a nyílt ostromlás, mikor nem kellett tartani az ellenség külső betörésétől. A falak ugyanis hosszan rombadőltek, s a cölöpöket, melyekkel az ellenség csodálatra méltó gyorsasággal vette körül a romokat, Gábor szerzetes, (akit a magyarok Tüzes Gábornak hívtak), nagy hozzáértéssel és igen gyorsan leégette. S bár az ostromlottak helyzete napról-napra nehezebb lett, mégsem hagytak alább a védekezésben. Ez indította a vezírt - akinek serege közben 3000 törökkel és 6000 oláhval is gyarapodott -, hogy végül is megtámadja a tábort. Hogy ne tűnjék úgy, hogy a hadműveletet alattomban akarja végrehajtani, augusztus 19-én csatarendbe fölfejlődve egész hadseregével a mieinktől látótávolságra vonult, hogy kipuhatolja, van-e bennük elég lelkesedés és erő, hogy megtámadják őket. Több órán keresztül csatarendben állt, s mikor senki nem vonult ki ellene a táborból, elvonult Ercsibe, ahonnan jött. 170
