Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. CL § A vezír nyugtalansága a mieinket elővigyázatosságra készteti. Mindkét részről arc vonalba fejlődnek. A vezír hiába mozdul ki. Visszaverik a kitörést. Egy francia szökevény jelentése az ellenség terveiről. A törökök újabb műveletei. Támadás a mieink ellen. Ezalatt az ellenség folytatta az ide-oda vonulást, nem is annyira, hogy csatába bocsátkozzék, mint hogy a létszámát mutogatva egyrészt megfélemlítse a mieinket, másrészt megerősítse az ostromlottakat; hol arcvonalba fejlődött, hol összevonta a hadsereget. Figyelmeztettek erre a vezérek is, és sietős munkával befejezték mindazt, ami a munkából hátramaradt. Végülis úgy jelölik ki az ezredek állásait, hogy ha a helyzet azt követeli meg, kölcsönösen segítséget tudjanak egymásnak nyújtani. Heisslerre osztják ki a feladatot, hogy Szent Pál dombját 16 lovasszázaddal együtt őrizze, s Fővezér maga megkettőzött őrséggel erősíti meg a Vízi rondellát, s a bajorok tábora előtt a körsáncon kívül úgy táboroz le a császári és szövetséges lovassággal, hogy minden három lovasszázad közé egy gyalogos osztag ékelődjék be. Az élelem-ellátóknak megparancsolta, hogy az élelmet minden egyes állásba külön-külön vigyék, hogy a katonaságnak ne kelljen állásait elhagyni. Már körös-körül hadrendbe fejlődtek a mieink, mikor a törökök maguk is kétfelé oszolva kettős arcvonalban a Dunától a bajor tábor melletti hegygerincig terjeszkedtek ki, és oly hévvel kezdtek csatározni, hogy a vezérek azt gondolták, nem lehet elkerülni az összeütközést. Ennek láttára az ostromlottak is kitörnek, hogy itt a bajor, amott a császári ostrommőveket lerontsák, de az ott állomásozó katonaság derekasan fogadta őket, s még alig nyomultak előre, mikor már ismét hátrálni kényszerültek, a golyózáportól szinte elnyomva. így ez a nap, melyet mindenki döntőnek gondolt, csupán egy könnyű lovas összecsapással végződött. Annyi hasznos dolog történt, hogy egy francia szökevény, egy szemmelláthatólag nemes ember, a Lotharingiait kiokította az ellenség terveiről: a SZERASZKIR vezetésével a táborban nincs több 14000-nél, de már sokkal nagyobb hadsereggel közeleg a vezír, s most parancsba adták a tiszteknek, hogy a következő napon támadják meg a bajor állásokat, s míg itt összecsapásba bocsátkoznak, törjenek át a császáriak őrseregén. Az erre a célra kiszemelt igen bátor janicsárok fejenként 5-5 aranyat kaptak bíztatásul, hogy a dolgot elszántan hajtsák végre; puskákon kívül kinek-kinek 3 kézigránátja és kapája van; végtelen nagy jutalmat helyeztek kilátásba nékik, ha sikerült bevenniük magukat a városba. É híradás nyomán az egész éjszakát a sánc előtt ébren töltötte a lovasság. A következő nap augusztus 14. volt. Az ellenséges hadseregben hajnaltól kezdve nagy mozgolódás volt megfigyelhető, hogy - mint ófrancia jelezte, - végrehajtsák az eltervezett hadműveletet. Hol ide, hol oda nyomultak előre, egyszer lassú, máskor gyorsított léptekkel különféleképpen megcsavarták az arcvonalat, míg Heissler, aki (mint mondottuk) Szent Pál dombján őrködött, jelentette a Lotharingiainak, hogy az ellenség roppant nagy csapata nem messze a közeli völgytől betöréssel fenyeget; küldjön mihamarabb segítséget! Haladéktalanul parancsot adnak Pálffynak, hogy egyesítve a Caprara-,Taaffe-,Neuburg- és Fürstenberg-lovasezredeket, egyszersmind Dünnewaldot riasztva siessen a bajbajutottak fölmentésére. Míg 166
