Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. A bajorok fáradalmai. Az ellenség kegyetlensége. A mieink igyekezete. Egy szerencsétlenülfelrobbant akna. A bajorok újabb műveletei. A várörök véres kitörése. Ugyanilyen bajokat okoztak a bajoroknak is, mivel ott sem az aknák felrobbantása, sem a falak réseibe való benyomulás nem járt nagyobb eredménynyel: a védők kicsapásai révén viszont folyton olyan károk érték a bajorokat, melyek szinte helyrehozhatatlanul súlyosak voltak. A törökök kegyetlensége csak még metszőbbé tette a fájdalmat, - bár ez a kegyetlenség nem volt éppen szokatlan, de az ostromlás eme munkálatai között pokolian szenvedtek tőle a katonák. Ahány fejet csak levágtak a barbárok, a bástyák mellvédjein karóra tűzték; sőt, a Bizánci kapu előtt volt egy jól látható nagy fa, melyet teleaggattak a hős katonák koponyáival mint valami vadállatias gyümölccsel. Azt gondolták, hogy ez a szomorú látvány megtöri az ostromlók lelkét. Ez azonban épp az ellenkező módon ütött ki, tudniillik bosszúra gyúltak, s égtek a vágytól, hogy megtorolják az ellenük elkövetett gaztettet. Egészen a falakig előnyomulnak, itt erődítéseket helyeznek el, ahonnan mind a védőművekben, mind az állásokban a legtöbb kárt lehetett okozni, majd közelharcba bocsátkoznak. Mindenekelőtt kihasználják, hogy az aknákat beljebb vezethetik; sietősen munkához látnak, leginkább azzal a szándékkal, hogy a kirobbantott földdel feltöltsék a falakat körülvevő árkot, s így mintegy hidat építve alkalmas közelítő utat készítsenek az előretöréshez. Az aláaknázás azonban nem a terveknek megfelelően sikerült. Mihely ugyanis berobbantották az aknát, az ugyan igen nagy földtömeget vetett ki, de éppen a mi munkásainkra és az ostromárkokban tevékenykedő katonákra, akiket a föld csúfosan betemetett s ott lelték halálukat. Ez az eset megrendítette a Választófejedelmet, de mivel az ostromművészetben igen járatos volt, ebből a szerencsétlenségből az ellenségnek újabb pusztulást terveit ki. Azt a gödröt ugyanis, melyet az a szerencsétlenül járt akna vájt ki, lemélyítette, kiszélesítette, száját mellvéddel vette körül, hogy fedezéket nyújtson azoknak a munkásoknak, akik a falakat új ásásokkal ássák alá. Még csak a munka nyomvonalát jelölték ki, mikor egy golyó leterítette gróf Fontanát, a jeles vezért s katonát, aki épp a vonalakat húzta. A Lotharingiai nagyon fájlalta a halálát, mivel ezt a férfiút páratlan hadtudományi ismeretei miatt igen nagyra tartotta. Később sem tudta azonban kivédeni, hogy ezt a munkát ne áztassák vérükkel a mieink. A törökök egy szokatlan helyen kitörtek, s a munkások s katonák között nagy pusztítást vittek végbe, már csak azért is, mert a várpalotának azon az odalán nem számítottak ilyen veszélyre. A törökök megrohanták az óvatlan keresztényeket, az ellenállókat megölték; 100 szászt, akik épp alvással frissítették föl testüket, Löben alezredessel együtt lemészárolták; az ágyúkat beszögezték, de ügyetlenül, s nem tudtak bennük kárt okozni. Tovább is garázdálkodhattak volna, de éppen jókor beleavatkozott a küzdelembe a Beck-, a Baden- és a Vergne-ezred. Július 26-ig ezek voltak Budánál a legfontosabb események. 138
