Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. A városlakókból mindenféle szörnyűnél szörnyűbb halálnemekkel ezerötszá- zan haltak meg, mindkét nemből s minden korosztályból. ” Ezt a roppant nagy pusztulást július 22-én, napfelkölte előtt szenvedték el a törökök. LXXXIX. § A Lotharingiai megfigyeli ezt az esetet. A robbanás kevés előrehaladást jelenteti a dolog lényegét illetően. A várkapitányt fölszólítják a városföladására. A levél tartalma. A barbár kevély válasza Két órával azután, hogy a falak leomlottak, sűrű füst borította be a várost s a mieink ostromműveit. Sötét volt, mint egy holdtalan éjjelen. Közben a Lotharingiai a Választófejedelemmel együtt átlovagolt Pestre, hogy megszemléljék a romokat, s hogy milyen hasznuk lehet a robbanásból. Megfigyelték azonban, hogy a mintegy hatvanlábnyi résnek, mely üresen tátongott, semmi haszna nincsen a hegy meredeksége miatt, hiszen a rohamozok nem tudták volna megmászni. S akkorra már össze is csődültek a törökök; egyesek körülégetett gerendákat, s mindenféle más anyagot, mások pedig köveket és földet hoztak, hogy nagy erőfeszítéssel eltorlaszolják a rést, mielőtt a keresztények ismét rohamoznának. Voltak, akik elvitatták Gonzalestöl a dicsőséget, hogy ő röpítette levegőbe az épületet, s ezt a tettet egy örménynek tulajdonították- mint arról a szökevények beszámoltak. Végülis bárkinek köszönhető a falak lerombolása, kevés előrehaladást jelentett a lényeget illetően. Eközben, míg minden egyes támadási sávban egyre nagyobbak lettek a rések a falakban, ismét általános rohamot határoznak el, kijelölik a katonákat, s minden hadiszert is összekészítenek. A Lotharingiai jónak látta, hogy Abdar- rahman várkapitányt komoly fenyegetéssel fölszólítsa a vár föladására; nem mintha azt remélte volna, hogy le tudja győzni a barbár makacsságát, hanem hogy küldötte révén értesüljön a város és az őrség állapotáról. Gróf Königsegget választotta követének, akit a török barátságosan fogadott; Königsegg átadta, amint parancsolták, a magával vitt levelet a büszke embernek. A levél tartalma ez volt: a várparancsnoknak és a vele lévő vezéreknek tudomására hozzák, hogy a császáriak győztes hadserege nem fog Buda alól elvonulni, míg a várost erőszakkal vagy megadás útján hatalmába nem keríti. Már oda jutottak, hogy miután lerombolták a falakat, minden készen áll az általános rohamra; idejében adják át a várost, s ha ezt teszik, elmehetnek, ahová akarnak, málhájukkal és a fegyvertelen néppel együtt; ha viszont a várost továbbra is elszántan védik, holott már minden veszve van, s a keresztények erővel beveszik, sem kornak, sem nemnek, sem semmiféle méltóságnak nem kegyelmeznek. Szóban s levélben is válaszolt a török: Felismerte ő a császáriak szándékait, mihelyt sereget gyűjtöttek és elkezdték a hadjáratot; ezért összeszedte az ostrom visszaveréséhez szükséges fölszerelést; a muzulmánok ügyét s mindenekelőtt Budát Allah legfőbb prófétájára, Mohamedre bízta, s hogy az ő gondoskodása és imái nem voltak hiábavalók, arról elég bizonyíték volt neki a keresztények nemrégiben elszenvedett veresége; ha folytatják az ostromot, Isten, ki a vakmerőség s gőg bosszúlója, minden bizonnyal összezavarja a németek 134