Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. A következő év hadiszerencséje Buda sorsa aggasztja a szultánt. A következő évben már ismét hajdani szépségében ragyogott Buda. Már messziről jól lehetett látni, talán éppen azért, hogy magára irányítsa a keresztények figyelmét, s olyan tervekre vegye rá őket, hogy ne hagyjanak föl addig, míg a benne lakó tisztátalan emberek vérengző kezéből ki nem csavarják. Ezt az elhatározást csodálatosan megerősítette annak az évnek kissé kegyesebb hadiszerencséje. Miután ugyanis a sikeres esztergomi csatában megfutamították a szeraszkirt s bevették Újvárt, minden sokkal alkalmasabb lett Buda elfoglalására, mint az előző évben. Mikor ennek a kettős vereségnek a híre eljutott a szultánhoz, ezt a tirannust olyan nagy aggodalom szállta meg, hogy ezzel Buda is elveszhetik, hogy megparancsolta a szerecsen eunuchok főnökének, aki ezt a rosszul sikerült dolgot jelenteni merészelte, eskü alatt vallja ki: nem történt-e még nagyobb baj, mert azt gyanította, hogy Budát is bevették. Mikor megtudta, hogy az még a hatalmában van, mintha visszatért volna beléje az élet. LXXVm. § A Budára vészt hozó év. A császár előkészületei és a város ostromának tervei. A haditanács eltérő véleménye. Az uralkodó döntése. A Lotharingiai eltávozik a hadjáratra. A Mindenható Isten kegyelméből beköszöntött végül a KRISZTUS születése utáni 1686. esztendő, mely Budára vészt, a miéinknek szerencsét hozott. LIPÓT a haditanáccsal együtt egész télen azon fáradozott, hogy nem csak újoncozással, hanem a német fejedelmek segítőcsapataiból is, olyan hadsereget állítsanak föl, mely bizonyosan elég lesz Buda visszafoglalására. A császár ugyanis - a Lotharingiaival egyetértve - határozottan kitartott amellett, hogy a háború fő céljának a törökök e „fellegvárának” elfoglalásában kell állnia; főként azért, mert megsejtette, hogy ennek az egyetlen városnak a sorsától függ a háború további menete és a zavargó Magyarország nyugalma. A katonai szakértők másképpen vélekedtek: távol kell maradni ettől a végzetes sziklaszirttől, amelybe több mint másfél évszázadon át annyiszor beleütközött az osztrák uralkodók balsorsa; félni vagy legalábbis óvakodni kell, hogy az előbbi ostrom bajai ne zúduljanak a hadseregre; mielőtt az osztrákoknak eme Rómával vetélkedő Karthágóját megtámadnák, a környező erős várakat kell bevenni: amott Egert, itt Székesfehérvárt s az eszéki hidat. S bár a császárnak korántsem tetszett ez a vélemény, mégis beleegyezett, hogy míg minden csapat össze nem sereglik s nem gyűjtenek össze minden hadi felszerelést, a hadsereg egy része Székesfehérvár el len vonuljon-részint az ellenség megtévesztésére, részint, hogy ezalatt kiderüljön, elég erő és felszerelés áll-e rendelkezésre egy olyan város megtámadására, mely fekvése miatt is erős, most pedig igen elszánt őrség tartja megszállva. Miután tehát a vezérek közt szétosztották a csapatokat, a bajor választófejedelmet megbízták, hogy Székesfehérvárt szabályos hadsereggel fenyegesse, közben azonban Buda legyen a cél, amelyre az egész hadjárat teljes ereje irányuljon. így tanácskoztak egymás között, mikor a Lotharingiai elhagyta Bécsújhelyi, ahol a császár akkor tartózkodott, s aki, távozásakor, nagy nyomatékkai kötötte a lelkére, 106
