Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)
Tartalomjegyzék
Hogy bánt a városparancsnok Busbeckkal. Bizonyos mértékben tiszteletet tanúsítanak iránta. Barbár vadságra valló látványt lát visszatértekor Busbeck. I. RÉSZ. BUDA VÁROS TÖRTÉNETE, II. IDŐSZAK. Magyarországon olyan várost, melyben kissé pompázatosabban épült házak lennének. Véleményem szerint ezt a szokást a régmúltból őrizték meg. A katonáskodáshoz és a tábori élethez meg a hosszúra nyúló háborúkhoz szokott nép elhanyagolta az építkezést, és úgy építette városait is, mintha máris arra készülne, hogy otthagyja őket.” íme, ez volt az oka, hogy így nézett ki az elpusztított város. XXXIX. § Most említsük meg, milyen méltánytalanul, milyen hihetetlenül csalárd módon bánt a követtel a város parancsnoka. ,.Alighogy a pasa fölépült betegségéből, december hetedikén bevezettek hozzája. Ajándékokkal kedveskedünk néki, panaszkodunk a török katonák kevély gaztetteire, visszaköveteljük, amit a fegyverszüneti egyezmény ellenére elvettek tőlünk, írásban már meg is ígérte, hogy visszaszolgáltatja azokat királyomnak, csak küldjön hozzá követet. Ő erre nem csekélyebb panaszokkal válaszolt azokkal a károkkal s jogtalanságokkal kapcsolatban, melyekről azt bizonygatta, hogy a mieink követtek el. Azon dilemmával védekezett: « Vagy nem ígértem meg, hogy valamit is visszaadok, s ennek okáért nem is kell visszaadnom, vagy pedig ha megígértem, van annyi ítélőképességed, hogy belássad, amit ígértem, nem tudom és nem is szabad teljesítenem. Az én uram ugyanis azt a feladatot ruházta rám, hogy növeljem, nem pedig hogy csökkentsem a birodalmát, s nékem nem lehet rosszabbra fordítanom a helyzetét. Az ő ügyéről van szó, nem az enyémről. Ha jónak látod, tőle kérheted, mihelyt hozzá mégy » . Hozzátette még, mintegy hogy megkoronázza: nem lenne szabad terhére lennem egy hosszú és hiábavaló tárgyalással, hiszen még csak lábadozik. Miután így pontot tett a beszélgetésre, el is jöhettem, - dolgom végezetlenül, hacsak nem tekintem a fegyverszüneti egyezményt, míg meghozzák a választ Szulejmántól”. A törököket mindig is a béke- és szövetségkötés mestereinek tartották, s ez a budai barbár minden igyekezetével azon volt, hogy ne tűnjék ettől a jellemvonástól elfajzottnak. Bizonyos fokig tanújelét adta azonban emberségének, mint ahogy BUSBECK is bevallja: ,,Megfigyeltem, mikor bevezettek a pasához, hogy megmaradt náluk a szerencsekívánásnak az a régi római szokása, hogy így kiáltanak fel:« Jószerencsét! » , valamint, hogy szerencsekívánással búcsúznak. Megtisztelőbbnek tartják a bal kézre eső helyet, hacsaknem valami megakadályozza. Azt mondják, ennek az az oka, hogy azt a részt tünteti ki a kard. Miután kísérőm ahogy csak tudta, elvégezte dolgát Budán, visszatér a királyhoz, én pedig a Dunán előkészített hajóra szállók, s föltéve lovaim, szekereim és az egész háztartásom, Belgrád felé hajózunk a víz folyásirányában. XL. § Amit eddig a budaiakról mondtunk, különfélék ugyan, s nagyon is elütnek a mi szokásainktól, de amit aztán BUSBECK nyomán most elmondunk, fölülhalad minden vadságot. S szinte el sem hinnénk, ha nem egy olyan tekintélyes és művelt férfiú jegyeztve volna le, mint amilyen BUSBECK volt. Miután ugyanis megkötötte a békét vagy a fegyverszünetet, e jóember visszatért 176
