Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)

N. Czaga Viktória - Gajáry István: Árvízkárosultak Budán 1838-ban. (Országút és Újlak társadalma)

zott segélyezni. Ezért a módosnak minősítettek az I. osztályú, azaz a 45 száza­lékos segélyre nem számíthattak, igaz arra a szegények közül is csak kevesen. Az osztályozás és a kategórián belül a legkiegyenlítettebben a II. osztályban jutottak segélyhez, tehát ez volt az az összeg, amely vagyoni helyzettől füg­getlenül is megfelelt a segély kritériumának: nem volt sem túl magas, sem túl alacsony. A "különös figyelmet érdemlők" osztályába pedig egyetlen újlaki ház- tulajdonost sem soroltak, ami azért is meglepő, mert 151 összedőlt házat kel­lett Újlakon újjáépíteni. A házak többségéhez az árvízkárosult nemzedék öröklés, illetve vásárlás /árverés/ útján jutott, ami azt jelentette, hogy a házak értéke nem tőlük fü- gött, hanem attól, hogy mikor és hová építettek, mikor és hogyan cserélt gaz­dát - mert például árverés esetén a vételár alakulhatott alacsonyan vagy maga­san az árverezők szándéka szerint-, az utódok mennyit és hogyan alakítottak rajta. Az árvíz előtti értéket meghatározása ellenére azonban továbbra is bi­zonytalanságban maradunk az árvízi károsodás valódi értéke felől, mert a kár­felmérők egyéb szempontjait nem ismerjük; azaz hogyan számították az elvégzen­dő munka értékét, a szükséges építőanyag mennyiségét és árát. 19. tábla Az újlaki házak károsodása a tulajdonos vagyoni helyzete szerint: A kár vft-ban vagyoni kategória t-módos k-módos szegény ínséges-sz szűkös-ny összesen: 250 - 1.999 9 9 4 4­26 2.000 - 4.999 16 15 18 20 15 84 5.000 - 9.999 17 12 22 13 17 81 10.000 felett 5 2 2 1­10 összesen: 47 38 46 38 32 201 A tíz legmagasabb kárt szenvedett háztulajdonos között két molnármestert, egy kifőzőt, két kereskedőt, egy iskolafelügyelőt, és csak két szőlőbirtokost találunk.^ Az újlakiak is, akárcsak Buda város többi, árvízsújtotta területének la­kosai, idejében elmenekülhettek az árvíz elől, ami azonban nem azt jelentette, hogy elköltöztek, hanem csak azt, hogy közvetlenül a veszély idejére távoztak biztonságos helyre, s aki tehette, az árvíz levonulása után visszaköltözött házába. Ezt igazolja a kárfelmérő ívnek az a rovata, amelybe azt jegyezték 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom