Gyermeksorsok és gyermekvédelem Budapesten a Monarchia idején (Budapest, 1996)
Gyermek- és ifjúságvédelem Budapesten és Bécsben a dualizmus korában
központi gyermekotthonná alakult át. A Bécs 18. kerületében működő otthon nyilvános jóléti intézményként azoknak a gyermekeknek a védelmét szolgálta, akik tartósan vagy átmenetileg nélkülözni kényszerültek a szülői gondoskodást. Ezenkívül hozzákapcsoltak egy csecsemőgondozási tanácsadó helyet is, ahol gyermekorvosok dolgoztak. Ezzel már elkezdett kirajzolódni az a későbbi irányzat, amely domináns szerepet szánt az orvosi tanácsadásnak. A központi gyermekotthon a professzionális, szakosított és hatékonyan megszervezett gyermekgondozás meghatározó bázisa lett. Gyakorlatában - főként lényegesen fejlettebb és tagoltabb intézményi háttere miatt - valószínűleg fölényben volt a budapesti állami gyermekmenhellyel szemben.59 Jogvédelmi osztályán, ahol a budapesti árvaszékhez hasonlóan a tartásdíjak behajtásával foglalkoztak, azzal, hogy az anyákat az apa megnevezésére kötelezték, megtörtek egy régi lelencügyi tabut. Ezáltal ami egyik oldalról a „gyermeki jogok biztosítása” részeként jelent meg, attól másfelől a szegény gyermekekkel kapcsolatos kiadások csökkenését is remélni lehetett.60 1910-ben az Elhagyott Gyermekek Városi Menhelye is átalakult, a Városi Gyermekátvevő Intézet nevet kapva. Ez lett az a központ, ahonnan a város felügyelete alá került szegény gyerekeket orvosi vizsgálat után kiközvetítették, illetve továbbadták nevelőszülőkhöz vagy különböző magánintézetekhez.61 A budapesti tendenciával párhuzamosan Bécsben is tovább folyt a hivatásos gyámsági rendszer kiépítése. Az Igazságügyi Minisztérium rendelete - a tárca a városokhoz hasonlóan a gyermekvédelmi költségek csökkentésére törekedett - nyomatékosan a hivatásos gyámság bevezetését ajánlotta a törvényhatóságok számára.62 Ennek kezdeti formájaként 1911 elején a bécsi városi tanács árvaügyi osztályának a felügyeletével létrehozták a városi hivatásos gyám tisztségét, amivel a „szociális gondoskodás új, széles tere” nyílt meg. 1912-ben a fenti intézményi szabályozás keretében valamennyi házasságon kívül született gyermekre kiterjesztették a csoportos gyámságot. A cél továbbra is a hivatásos gyámság, valamint a gyermek- és ifjúságvédelem összes többi ágának az összekapcsolása maradt.63 Végül 1914-ben az Osztrák Polgári Törvénykönyv 1. kiegészítése teremtette meg a hivatásos gyámság törvényi alapját, s adott lehetőséget arra, hogy megfosszák szülői felügyeleti jogától azt az apát, aki elhanyagolta, illetve súlyosan bántalmazta a gyermekét.64 A családon kívüli gyermek- és ifjúságvédelem anyagi bázisának tekintetében az az 1901. évi törvény eredményezett nagymértékű javulást, amely „a közös árvapénztárak kezelési többleteiről” rendelkezett. Ezeket a pénzösszegeket - első lépésben tíz évre - átutalták a szegény, elhagyott és elhanyagolt gyermekek gondozására és nevelésére.65 A szegény gyerekek támogatásának nyílt formái között továbbra is a „tápdíjaknak” volt a legnagyobb jelentőségük. A nevelőszülői rendszer azonban - akár magánintézetek, akár állami menhelyek vagy városi, illetve tartományi hatóságok közvetítették ki a gyerekeket - mind Bécsben, mind Budapesten tartós problémákkal küszködött. A nevelőcsaládokban elkövetett visszaélések (a hiányos étkeztetés, a bántalmazások, a gyermekmunkára kényszerítés) közismertek voltak.66 A „tápgyerekek körüli botrányok” miatt Reumann szociáldemokrata közgyűlési képviselő megfontolásra ajánlotta, hogy létesítsenek számukra egy városi gondozóintézetet. Úgy vélte, hogy az ilyesfajta kiadások mint „beruházási tételek” hosszú távon költségmegtakarítást jelentenek a városnak.67 A keresztényszocialisták érvelésükben ugyanakkor nem annyira a nemzet- és humángazdasági, mint inkább az erkölcsivallási szempontokat hangsúlyozták. 19
