Magyar szociológiatörténeti füzetek 1. (Budapest, 1985)
Gyurgyák János: Szende Pál (1879-1934)
megvédte Szendét e támadásokkal szemben. lgl8-ban Szende OMKE-beli tevékenységének tíz éves évfordulóján a közgyűlés melegen köszöntötte alelnökét: "Az OMKE utolsó tízéves története egybe van forrva Szende Pál egyéniségével és személyével. Mindnyájan tudjuk, hogy Szende Pál harcos természet. Harcol és fegyvere sebeket is tud okoz ni. Azt hiszem, tisztelt Uraim, nem tudjuk eléggé megbecsülni azt, hogy olyan ember, mint Szende Pál, aki mint iró, mint tudós és politikus is kimagasló egyéniség, erejét és tudását latba veti a mi érdekünkben. Ahol Szende Pál megjelenik, ott a kereskedelemnek megvan a maga ékes szószólója, ott kereskedelemellenes támadások nem hangzanak el anélkül, hogy ő erélyesen vissza ne utasítaná "Sándor Pál biztosította nekem politikai meggyőződésem nyilvánításának teljes szabadságát, ami nélkül az OMKE-nél nem tudtam volna megmaradni. Személyes és baráti kapcsok meglazitása, választóinak gyakori felzúdulása sem tántorította őt el ettől, sőt tudok olyan esetet is, amikor súlyos anyagi érdekek veszélyeztetése árán is szembeszállt az ellenkező törekvésekkel" - írja Szende Pál nevezetes Búcsúszavában. Szende, lgl8. (232), l.p. A radikalizmus ellenfelei nem is hagyták szó nélkül az ügyet. "Hiszen ez a Szende is mint az OMKE titkára szolgálja az ország egyik legnagyobb kapitalista egyesülés érdekeit, ami nem akadályozza meg abban, hogy szabad óráiban ne mennydörögjön 'az osztályérdek fizetett cselédei' ellen - írja a Magyar Figyelő. (glg), 288. 288.p. 32