A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája, 1. (Budapest, 1970)

Remete László: Bevezetés

Bevezetés A felszabadulás előtti magyar szociológiai irodalom három kötetre tervezett retrospektiv bibliográfiájának most kiadásra kerülő első része a századelő három folyóirata válogatott címanyagát tartalmazza. A források közül a Huszadik Század (a továbbiakban: H. Sz.) volt a leghosszabb életű, első száma 1900 januárjában, az utolsó 1919 augusz­tusában jelent meg (1947-ben megpróbálták újjáélesz­teni, de ekkor már csak három újabb évfolyamot ért meg). Az előbbi anyagának részbeni kiegészítésére vettük fel az 1905 februárjától 1908 áprilisáig ki­adott A Munka Szemléje, valamint a Szabadgondolat 1911-1914-ig megjelent négy évfolyamát, végül az utóbbinak több éves szünet után 1918 májusától újra megjelenő számait, melyek először Szociálpolitikai Szemle és Szabadgondolat, majd Szabadgondolat cimen kerültek kiadásra 1919 márciusáig. A három folyóirat közül kétséget kizáróan a H. Sz. a legjelentősebb. Bátran állíthatjuk, hogy ennek 1900 januári megindítása, majd az 1919-es pro­letárforradalom megdöntésével összefüggő beszünteté­se jelzi a hazai szociológia első virágzó korszaká­nak határállomásait. A lap céltudatosan a modern III -

Next

/
Oldalképek
Tartalom