A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája, 1. (Budapest, 1970)

Remete László: Bevezetés

vábbra is ott lappangott» majd az elkövetkező évek­ben válsággá érlelődött az utőbb Pulszky helyébe lé­pett gróf Andrássy Gyula, a Társaság elnöke beltigy- minisztersége idején, 1906 nyarán. A konzervatív és haladó tábor végleges szakítását eredményezte ez az újabb erőpróba. Az elkeseredett harc során konzervatív részről olyan vád nyert megfogalmazást, mely szerint a folyóirat, illetve a Társaság balol­dali tagjai a szervezett munkásság fórumává alakí­tották a lapot. "A modern társadalom haladó ideológiája ütkö­zött össze a megkövült hatalmi maradisággal.. . Ez az esemény történelmi nevezetességű... A radikális polgárság és a szocialista munkásság együtt fogja megvivni a harcot az agrárfeudalizmussal és a kle- rikálizmussal szemben" - olvashatjuk a haladó szárny kezébe jutott H. Sz.-nak az 1906-os szaka­2 dást értékelő cikkébsn. A szenvedélyek fellobbanása közben tett meg­állapítások ugyan nem tükrözik egész pontosan az akkori helyzetet, de nem kétséges, hogy a szocioló­gia századeleji fellendülésében elsőrangú része volt a politikai tényezőknek, az osztályharc kiéleződé­sének, az első világháború előtti magyar társadal­mat jellemző forradalmi válság gyors kifejlődésé­A Társadalomtudományi Társaság válsága. = H. Sz. 1906. E2.3 94. old.- VII -

Next

/
Oldalképek
Tartalom