A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár első világháborús plakátgyűjteménye - Dátum nélkül, csak leltári szám

7022

HADIROKKANT! I ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Rokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák! Vasárnap, folyó évi november hé 17-én délután 2 érakor a régi képviselőház épületében (VIII., Főhercug Sándor-ntca 8.) alakuló gyülést tartunk, hogy megteremtsük azt a szervezetet, mely hivatva lesz a mi erkölcsi és gazdasági érdeke­inket megvédeni, mely szószólója leszen kívánságainknak, jogos követeléseinknek. Főkövetelésünk, hogy a rokkantak ügyeit csak rokkantak intézzék, mert mi értjük meg legjobban egymás baját Rokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák! Jöjjetek el mindannyian, mert életbevágóan fontos érdekeitekről van szó. A NEMZETI TANÁCS megértő szeretettel támogat bennünket. Hivatalos helyiségeink ideiglenesen a TÁRSADALMI MUZEUM (VI., Eötvös-Utca 3. Szám, félemelet balra) épületében vannak. Ott az esti órákban 6-8 között céljaink felől felvilágosítást nyújtunk. A szervező bizottság intéző tanácsa nevében: Dr. Bányász Jenő Bihari Sándor Dr. Kelemen Nándor Máthé Lajos Mokosiny László Schiffer Armand Szathmáry László Dr. Szentiványi Dezső Dr. Szilvássy Béla a „Rokkant Újság“ szerkesztője, e. ö. szakaszveietö. lén,leg«, rtadote OEjvéd, BWn.By. ügniéd, főhadnagy. Szoboszlay Imre Tarján István Verzár János őrnagy. cimfestő, közlegény. munkás, közlegény. özv. Elsner Gusztávné özv. Peterdi Béláné özv. Strasser Sándorné A szervező bizottság: Fritz István (Palotaujfalu) Kubinyi László (Pécs) Hajdú Andor Niehold Jenő Ladányi János Marczaly Gusztáv Verzár Gyula ifj. Egerváry Géza Kelemen Géza (Örmény) Szabó Pál Karalyos Károly. Szabó Ferencz (Pécs) Molnár Ferencz (Ujmikelaka) Pozsonyi Sándor Dr. Csukássy Lóránt Knecht Anton Hoble József (Pusztaujlak) Csécsy Andor ifj. Ritter Otto Kern Pá! Treblts Farkas Fischer Emil Gulyásy Lajos Bródy Henrik Korbei István Sera Gábor Méréy Sándor Jámbor Nagy Imre (Szentes) Löwy Jenó Dr. Radda Ernő Szathmáry Lajos (Rpalota) Vécsey Miklós (Zircz) Horváth György Mayer Lajos (Győr) Pásztó Károly Hegedűs János Stein József Varka Sándor Bárdos József (Debreczen) Dr. Csurgó György (Kaposv) Ujj Imre Schwarz Arthur Bárdos Jenő Komán Béla (Majszln) Dr. Kelemen Gábor (Arad) MaukschSándoi(Arad-Máesa) Bartók Ernő Turczer Frigyes Martinkovics Károly Szathmáry László (Pozsony) Bass Márton Lajos Grib József (Kispest) Dr. Toplak Ferencz Valea Axente (Szélkut) Krakauer Miksa Pukasz Gyula (Rákospalota) Napközy György Dr. Nagy Iván Csasztván Pál (Bácsujfalu) Szabó Viktor (Máriaradna) Gottschlig János (Petrovardin) Szmatana Emö (Komárom) Pozsonyi Jenő (Nagyvárad) Unger Máté Novák Alajos Dr. Widder Gyula Török Henrik (Nyitra) Máté Antal Bagi István Guga István (Rákospalota) Sárközy Sándor (Csurgó) Beér Adolf Markos Sándor (Szatmár­németi) Herschdörfer János (Temes­vár) Abrahám Izsák Debreczeni Ferencz Berend László Pápay Géza (Debreczen) Bergmann Károly (Örkény) Stich Nándor Lénárd Béla (Hatvan) Láng Jenő (Miskolcz) Fekete Gyula (Kispest) Polónyi Sándor (Komárom) Hahn Sándor (Bács-Madaras) Károlyi Nándor Bródy Károly (Csíkszereda) Dr. Korondy Károly Stern Samu (Temesvár) Dr. Zoltán Károly Balázs Pál Brebovszky Emil (Mözs) Huber Ernő Dr. Kubinyi Imre (Pest- szentlórincz) Görlich Imre Dr. Zerkovitz Zsigmond Székely Imre Löw Jenő Műnk Rezső Stolniczky Károly Dr. Baumgarten Sándor Pogány György Demeter János Pollák Imre Cziglán Kálmán Bíró András Tersztyánszky Ferencz (Sajó- szentpéter) Franke Ágost Sebess Árpád Atirescu Jeronim (Lúgos) Faller Gyula Almási Sándor Finszter Antal Bárdos József Mezey László Molnár Vilmos Vogetleitner Ignácz Bodó Lajos (Versecz) Orza József (Vtoszilvas) ifj. Madarász Elemér(Kah)**a> Kerezsy György Dr. Sajó Szigfrid Erdélyi Árpád Varga Sándor Marsovszky Gyula Tempar István (Debreczen) Műnk Mór Dr. Száva Zoltán Tódor Miklós Láday József (Zalargersaeg) Búzás Imre (Veszprém) Barna Jenó Gáspár Géza Stern-nyomda, Budapest, Kazinczy-u. 36. Telefon 174-22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom