A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár első világháborús plakátgyűjteménye - 1920

1920-12-24 / 6836

HIRDETMÉNY. A m. kír. minisztérium 986211920. HI. E. és a m. kir. belügyminiszternek 8310011920. VII. a. belügyminiszteri szám alatt a lőfegyverek, lőszerek és robbantó anyagok tartásáról, árusításáról és vásárlásáról kiadott rendeletének végrehajtása tárgyában. A fent felsorolt miniszteri rendeletekben megállapított határidők szerint, 1821 január 20-án minden eddig bár­mely hatóság által kiadott fegyver, lőszer, lőportartási, viselési, vásárlási és árusitási engedély hatályét veszti. Ezeket tehát 1921 január 22-ig bezárólag az illetékes elsőfokú rendőrhatósághoz megsemmisítés végett be kell szolgáltatni. Azok, akik engedélyük megújítását 1921. évi január 5-ig nem kérelmezték, vagy akiknek ezirányu kérel­mét az elsőfokú rendőrhatóság, illetve az árusításra vonatkozólag a belügyminiszter megtagadta, 1921 január 22-ig a birtokukban levő fegyvert, lőszert stb. az elsőfokú rendőrhatóságnál Írásbeli elismervény ellenében, elkobzás és a kormány- rendeletben megállapított büntető rendelkezések terhe mellett beszolgáltatni kötelesek. Ugyancsak beszolgáltatandók elismervény ellenében, f. évi december hó 28-ig, az elsőfokú rendőrhatóságnál mindazon fegyverek és lőszer, melyet birlalóik az u. n. népköztársaság, az u. n. tanácskormány szerveitől, vagy a meg­szálló csapatok tagjaitól akár közvetlenül, akár közvetve szereztek, akár saját céljaikra, akár tovább eladás czéljából kapták vagy vétel, ajándék, illetve csere utján szerezték. A beszolgáltatási kötelezettség azon fegyverekre is kiterjed, melyeket bárki beszolgáltatott vagy elkobzott fegyverei helyett kapott. Aki a beszolgálta tási kötelezettségének a megállapított határidőn helül eleget tesz, az a megszerzéssel vagy bir­tokba vétellel elkövetett cselekmény miatt jó, vagy rosszhiszeműségre való tekintet nélkül, nem büntethető, kivéve ha megszerzés, vagy birtokbavétel erőszakkal, fenyegetéssel, vagy hatósági jogkör felhasználásával történt. Fegyvertartási és viselési engedélyt, 1921. évi január 21-én túl az ország egész területén kizárólag a rendőr- hatóságok jogosultak adni, ennélfogva ezen időponton túl, csupán a lakóhely szerint illetékes elsőfokú rendőrhatóság által kiállított engedélyek tekintendők érvényeseknek. Szolgálati felszereléshez nem tartozó, vagy hivatás teljesítéséhez nem szükséges lőfegyvert a katonák, csendőrök, rendőrök, pénzügyőrök és a letartóztatási intézetek őrei is csak rendőr- hatósági engedély mellett tarthatnak, vagy viselhetnek. Fegyverviselésre jogosult közszolgálati alkalmazottaknak továbbá a szolgálatban álló felesküdött erdőtiszteknek, erdőőröknek, vadőröknek, halászati, hegy, mező vagy egyéb őröknek pedig még a szolgálati felszerelésükhöz tartozó vagy a hivatásuk teljesítéséhez szükséges lőfegyverek és lőszertartására is rendőrhatósági engedélyre van szükségük. Budapesten a főkapitányság közigazgatási osztálya (VI., Andrássy-ut 59.), Újpesten, Kispesten, Erzsébetfalván, és Csepelen a kerületi kapitányság vezetője illetékes az engedélyek kiadására. Akár a régi engedély megújítása, akár az uj engedély kiállítása iránt benyújtandó, 5 koronás bélyeggel ellátott, kérvényekben a kérelmező nevét, foglalkozását, és lakását továbbá az engedélyezés tárgyát képező fegyver részletes adatait, valamint a legutóbbi engedély számát is pontosan meg kell jelölni, ezenkívül a tulajdonjog, illetve jogos bi­torlás igazolására azt is el kell adni, hogy a kérelmező a fegyvert kitói és mikor szerezte. A régi engedély megújítására és az uj engedély kiállítására irányuló kérelmeket külön beadványban kell előterjeszteni. ügy a lőfegyverek, lőszerek es robbanóanyagok tartása 'S viselése, mint ilyentk árusítása iránti kérelmek legkésőbb 1921. január 5-ig az illetékes rendőrhatóságnál beadandók. Lőfegyver tartására, viselésére, vagy vásárlására engedélyt csak az kaphat aki: a) legalább 10 év éta magyar állampolgár, b) teljes korú, vagy 18 életévét betöltött olyan kiskorú, akinek törvényes képviselője az itt telsorolt kellékeknek meglétei és a kiskorúért a felelősséget vállalja. e) fedhetetlen előéletű és hazafiasság szempontjából sem esik, vagy esett kifogás alá, d) nem szenved olyan testi vagy elmebeli fogyatkozásban, amely öt a lőfegyverek kezelésére megbizhatatlanná tenné. Megtagadhatja a rendőrhatóság az engedély megadását e kellékek megléte esetében is, ha a fegyvertartást, vise­lést, vagy vásárlást a kérelmező személyénél vagy foglalkozásánál fogva indokolatlannak találja, v agy ha a kérelmező személyét a kért engedély szempontjából nem tartja eléggé megbízhatónak. Külföldiek részére az engedély csak a bel ügymini zter előzetes hozzájárulásával adható meg. Az, akinek lőfegyvertartási, vagy vásárlási engedélye nincsen, vadászjegyet nem kaphat, sem községi vadászterü­letet nem bérelhet. Lőfegyverek, lőszerek és robbantóanyagok iparszerü árusításával, behozatalával és közvetítésével csak az foglal- kozhatik, aki erre a belügyminisztertől engedélyt kap. ilyen engedélyt csak olyan hivatásos kereskedő kaphat, akinek cége a törvényszéki cégjegyzékbe be van jegyezve és a cég tulajdonosának, illetőleg tulajdonosai mindegyikének, vala­mint az egy vagy több üzletvezető személyében meg vannak a vásárlókra és fegyvertartókra fentebb a)-d) pontok alatt felsorolt kellékek. Lőfegyverek és lőszerek árusításának, Üzletszerű behozatalának, valamint közvetítésének engedélyezésére irányuló kérvényeket szabályszerűen felbélyegezve és felszerelve az elsőfokú rendőrhatóságnál kell benyújtani, amely azokat véle­ménye* jelentés kíséretében, a másodfokú rendőrhatóság' utján, a belügyminiszterhez terjeszti fel. Az engedélyhez 10 K-ás okmánybélyeget kell mellékelni. Lőpor és robbantószerek árusításának engedélyezése iránt k ilón kérvényt kel! a belügyminiszterhez, a fentebb előirt módon felterjeszteni. Az ily tárgyú kérelemhez, a már felsorolt kellékeken felül, a kerületi tűzvizsgáló-bizottság véleménye is mellékelendő arról, hogy kérelmező lőpor- és robbantóanyag raktára a 4(i;i02|1890. szánni szabályrendelet­ben előirt követelményeknek megfelel. A fegyvertartás és viselés engedélyezése iránt beadott kérvények felett az illetékes rendőrhatóság 1921. évi január 5—20-ig, a kérvények beérkeztének sorrendjében, határoz és határozatát az érdekeltekkel, a hivatalos helyiségben közszemlére kitett kimutatásban közli. Elsőfokú határozat ellen 15 napon belül a belügyminiszterhez felterjesztendő felebbezesnek van helye. Akt ezen hirdetményben ismertetett kormányrendeletnek valamely rendelke­zését megszegi vagy kijátsza, vagy megszegésénél, vagy kijátszásánál tudva közre­működik, amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik kihágást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A kihágás miatt az eljárás a lakhely szerint illetékes kerületi kapitányság hatáskörébe tartozik. Budapest, 1920 december 24-éu. NÁDOSY s. k., főkapitány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom