Vendéglősök Lapja, 1939 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1939-12-05 / 12. szám

1039 december 5. VEx\DÉO«/ŐSÖSi L. A »'J A Kis embert redő politika az, ha a bor árat megfelelő szinten tartjuk. Mondotta legutóbb Tapolcán a földművelés­ügyi miniszter úr. Ugyanis a szőlőtermelés több munkásnak ad kenyeret, mint a gyár­ipar. 400.000 kát. hold szőlő van Magyarorszá­gon. Ennek 85 százaléka kisemberek kezén. Továbbá kijelentette, hogy a kereskede­lem is bekapcsolódott az intervenciós vásár­lásokba. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a kereskedelem nem öncél, hanem az egész társadalom érdekében kell hogy dolgozzon. A borkereskedőknek is kötelességük, hogy se­gítségére siessenek a gazdatársadalomnak és kötelességük a borvásárlásokban résztvenni. Örömmel állapította meg, hogy ezen a téren kívánnivalót nem lehetett hallani. Ha a ke­reskedő nem akar bekapcsolódni a vásárlá­sokba, kiadatott egy tendelet, hogy azokat a hordókat, amelyek üresen állnak, a kormány igénybeveheti az állami intervenció részére. Tehát a kereskedő érdeke, hogy bekapcsolód­jon a munkába és minél több bort vásároljon. A bor értékesítésének kérdése épp úgy a szívén fekszik, mint a mezőgazdaság min­den kérdése és most, mikor népi politikát kö­vetünk, azokat kell biztos alapokra fektet­nünk, amelyek a magyarok millióinak adnak kenyeret. Fűszerkereskedők Országos Egyesülete gyász­jelentést adott ki : Mélységes fájdalommal jelent­jük, hogy Egyesületünk évtizedeken át volt hűséges tagja, Feldmann Lajosné, a Pick J. csemegeüzlet megalapítója és fáradhatatlan munka­társa, a szakma kiváló reprezentánsa november 28-án meghalt. Nagy részvéttel temették el. A borpiacon a kisebb kínálat és a jobbminőségű borok iránt mutatkozó nagyobb kereslet mellett az árak tovább szilárdultak. Különösen a jobb­minőségű vörösborokban van fokozottabb keres­let. Kommerzborok iránt jelenleg kisebb érdek­lődés mutatkozik. Borkivitelünk zavartalanul folyik, bár svájci viszonylatban némi visszaesés tapasztalható. Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara a tapolcai és balatonfüredvicléki bor­termelők helyzetének javítása érdekében Tapolcán december 12. és 13-án borvásárt rendez. A keres­kedelemügyi minisztérium a tapolcai borvásárra utazók részére 50 százalékos mentdíjkedvezményt engedélyezett és 50 százalékos fuvardíjkedvez­ményt adott a borvásáron eladásra kerülő borok elszállítására is. 200 vagon almát vásárol fel a Hangya. A föld- mívelésügyi minisztérium az idei nagy télialma- termés jó értékesítésének előmozdítása céljából megbízást adott a Hangyának újabb 100 vagon, tehát a folyó idényben összesen 200 vagon télialm'a felvásárlására. A Hangya főleg a Kárpát­alján eszközli vásárlásait, de közbelép egyes más helyeken is, ahol az árak indokolatlan alakulása következtében a termelői érdekek védelmére erre szükség mutatkozik. .A téliszalámi új ára. Az árellenőrzés országos kormánybiztosa a téli szalámi gyári arát kg-kint további intézkedésig 4-50—4-65 pengőben álla­pította meg. Az árak az eddigi szokásós eladási feltételek mellett értendők. A kereskedők az -újabban engedélyezett és a felemelt áron beszer­zett áru után csak kg-kint 20 fillérrel számíthat­nak fel többet, vagyis amennyivel a gyári, azaz beszerzési ár emelkedett. A balatonfüredi iparos gyógyházban minden iparos vagy hozzátartozója 10 napra 30 pengőért üdülhet. A gyógyház 1 vagy 2 ágyas szobákkal, központi fűtéssel, hideg-meleg vízzel modernül van berendezve. A szénsavas fürdők használati díja 1 pengő. A kérelmeket az illetékes ipartes­tület útján kell az IPOK-hoz juttatni. Iparosok ! Éljetek a kedvező alkalommal és jelentkezzetek mihamarabb ! A világ sörtermelése az utóbbi évtizedben óriási emelkedést mutat. 1929-ben a világtermelés még 182,600.000 hl volt s ez a mennyiség 1932-ben ugyan 135 millió hl-re csökkent le, de azóta a növekedés annál hatalmasabb arányokban bon­takozott ki s 1938 végéig mintegy’' 50 millió hektoliterrel múlja felül a 10 év előtti mennyi­séget. Legnagyobb emelkedés a sörgyártás terén Amerikában, az Egyesült Államokban volt. Észak- Amerika sörfogyasztása az utolsó évtized alatt huszonötszörösére nőtt. R^^Ihívf nk * 4 SS" y M. mm <» tt az újonnan forgalomba került kitűnő és olcsó hurkatöltelék anyagra, a SBB MJ KC. I A a hentesiparban töltelék készítéséhez nagyszerűen bevált. ÍTemcsak pótolja a rizst, hanem jobb ízű. Jól dagad, tetszés szerint fűszerezhető, mivel nem fő széjjel, sima és egyen­letes vágást biötosít. Töltött paprikába és töltött káposztába nyugodtan ajánlható ! igen gazdaságos, jóízű, egészséges és olcsó, elsőrendű havi termék. Külföldi rizs helyett használjunk mindenhez magyar ,.Bl> RIS“-t. Gyártta : István-malom, Debrecen. Budapesti képviselet: Molnár és Kozma IX.. Ráday-utca 3. sz. Telefon: 3 84 — 318. Kapható : fűszer- ét termónykeresKedó'Knél & Az iparosság időszerű kérdéseiről tartott nagy­sikerű előadást vitéz Füredy Lajos főtitkár- szerkesztő a Magyar Élet Pártja józsefvárosi szervezetében. Előadásában rámutatott arra, hogy a kézműves- és kisipar a gyáripar termelése mellett megtalálhatja a maga boldogulását. Szám­szerű és statisztikai adatokkal igazolta, hogy ez a társadalmi réteg milyen jelentős mértékben vesz részt a nemzeti termelésben és a közterhek viselé­sében. Éppen ezért minden tekintetben indokolt, hogy a kormányzat biztosítsa az iparosság mun­kával, anyaggal és termelési hitellel való ellá­tását. A nagy tetszéssel fogadott előadásért Katona János főv. biz. tag, ügyvezető elnök és Korányi Károly mondtak köszönetét. A LEGSZEBB KARÁCSONYI AJÁNDÉK Ha 1940 január 1-től már most előfizet, december havában díjtalanul küldjük lapunkat. vjmW mÖK Szerkeszti : Herczeg Ferenc. A magyar úri családok képes irodalmi hetilapja Monumentális ajándéka huszonnégykötetes, teljes, modern, magyar \ A G Y L EX1K O \. Minden negyedévi előfizetési díj beérkezésekor díjtalanul és postadíjmentesen elküldjük az lij Idők Lexikona egy hatalmas kötetét. Ha negyedévi 6-40 pengővel már most előfizet 1. december havában díjtalanul kapja az Ujj Időket, a díszes karácsonyi számmal egyiitl. 2. azonnal elküldjük az Uj Idők Lexikona értékes kötetéi Hymodon az Uj idők a legolcsóbb karácsonyi ajándék* ...................................... itt levágandó Az Uj Idők kiadóhivatalának, Upest, VI., Andrássy-út 16. Előfizetek az Uj Időkre 1940. évi január 1-től ‘‘negyedévre 6-40 "félévre---------12-ÄÖ Pen§ővel. Igényt tartok díjtalanul 1. december havában az Uj Időkre, *egv 2. az Uj Idők Lexikona — kötetére két Az összeg beküldésére befizetési lapot kérek. *A nem kívánt Aláírás .................................................... tö rlendő. Foglalkozás........................................... Po ntos lakcím....................................... A kocsmárosipar képesítéshez kötése. A Felvidéki Magyar Keresztény Munkások Szövetsége, illetve e szövetség vendégipari szakcsoportja, valamint a felvidékivendéglősök szadpartársulata Kassán együttes ülést tartott s ezen elhatározták, hogy a Magyar Szállodások, Vendéglősök és Kocsinárosok Országos Szövetségével együttesen küldöttsegileg eljárnak a kereskedelemügyi miniszternél, hogy a kocsmárosipar képesítésnez kötésére vonatkozó ren­delettervezetet mielőbb léptesse életbe. Búzavirág-vásár az anyák javára. Nagybányai vitéz Horthy Miklósné Főméltó­ságú Asszony fővédnöksége alatt működő Magyar Anyák Nemzetvédő Bizottsága, mint minden évben, az idén is búzavirág-vásárt rendez a sok- gyermekes családok javára. A Bizottság a Buda­pesti Kereskedelmi és Iparkamara kötelékébe tartozó valamennyi egyesület és testület tagjai­nak segítségével hozza forgalomba a búzavirá­gokat és búzavirág-bélyegeket. A karácsonyi és újévi csomagokon ebben az évben is ki fognak virítani a szeretet búzavirágai és a megértő áldo­zatkészség búzavirág-bélyegei. A fővárosi keres­kedők kirakataiban és iparosműhelyekben meg fognak jelenni az emberszeretetnek és a jóságnak 10 filléres búzavirágai. Fogadjuk őket szívesen. Az élelmiszerárusítás rendészete és a hamisítások. Összeállította és magyarázatokkal ellátta : Tusnádi Élthes Gyula dr. egyetemi m. tanár, a Kihágási Tanács büntetőbírája. Ára famentes papíron, vászonkötésben 12 pengő és a postaköltség. Meg« rendelhelő a szerzőnél: Budapest, XI. kerület- Fadruszíutca 4., IV. 2. Haszonbérbeadáii hirdetmény. SÄSD (Baranya megy!) község elöljárósság a községi nagyvendőglőt a hozzátartozó 3 szállodai szobával együtt 1940 január hó 1-én kezdődő egymás- utáni hat évre a községháza tanácstermében 1939 december hó 10. napján délelőtt %12 órakor tartandó nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe adja. Kikiáltási ár 2000 pengő, mely összegen alól a bérlemény ki nem adható. Bánatpénz 400 pengő. Pályázni szándékozók legújabb keletű erkölcsi és vagyoni bizonyítványt az árverés előtt bemutatni tartoznak. Érdeklődőknek felvilágosítással a körjegyzői iroda szolgál. Községi Elöljáróság, Sásd. « Hauer Rezső cukrász Budapest, VII!., Rákóczi út 49. szám Telefonsz&m : József 1—425—04

Next

/
Oldalképek
Tartalom