Vendéglősök Lapja, 1937 (53. évfolyam, 1-24. szám)

1937-06-05 / 11-12. szám

4 YEKDÉGLŐSÖK LAPJA 1037. június 5. A szállodai személyzet iskolája. A londoni ,,Daily Express“ egyik cikke egy nem­régen megnyílt érdekes iskola működését ismer­teti. Ez az iskola a szállodai személyzet megfelelő kiképzésével foglalkozik. Igazgatója Fevyer George. Egyelőre húsz tanítványa van. Az első leckeórák így folytak le : — Figyelem ! — szólt szigorú hangon a tanár. — Először is azt kell megtanulnotok, hogy mit szabad és mit nem szabad tennetek. Jegyezzétek meg tehát magatoknak, hogy a szálloda folyosóin, a lépcsőkön nem szabad sem énekelni, sem fütyülni, hanem csendben, nesztelenül kell mindig járni. A vendégek, akik felkeresnek majd bennünket a koronázás idejében, egész nap sokat járnak- kelnek, későn fekiisznek le és bizonyára sokáig alusznak, esetleg ebéd után is lepihennek. Nem szabad őket a legkisebb lármával sem megzavarni. — Legyetek mindig önérzetesek, de kifogás­talanul előzékenyek, udvariasak. Ha kérdeznek tőletek valamit, röviden, határozottan válaszol­jatok. Borravalót soha ne kérjetek, arcotok, visel­kedésiek ne mutassa, mintha borravalót várnátok. Ha elvégeztétek, amiket reátok bíztak, köszön­jetek és gyorsan távozzatok. — Illetlen dolog, ha valakit, még ha az köz­ismert művész, vagy filmcsillag is, megbámultok. Ne zaklassátok őket autogrammokért. Az ajtókat ügyesen nyissátok és csukjátok, nehogy bárkit megüssetek. — Mindent köszönjetek meg. A köszönés legyen tisztességtudó, határozott. Nem kell azon­ban nagyon mélyen meghajolnotok. Ilyenkor az egész test hajoljon meg, a vállakat kissé hátra­feszítve. Ezután a tanár az egyik növendéket kiszólí­totta és maga előtt néhányszor elrsmételtette a köszönés módját. — A jövő órán mindenki el fogja próbálni, hogy kell mondani ezt: thank you ! (köszönöm) éo a testet miként kell tartani. A második óra anyaga volt : miként kell a szobába tálcán italt bevinni, hogyan kell tölteni a vendégnek. — Természetesen a kesztyűnek, kéznek kifo­gástalanul tisztának kell lennie és vigyázzatok a körmötökre ! Az is tiszta, ápolt legyen ! Ruháitok is mindig kifogástalanok legyenek. A tanár végigment a termen, minden növen­dékét megnézte : •— Ilyen gyűrött kabátokat, vasalatlan nad­rágokat és rosszul kötött nyakkendőket pedig ezentúl ne lássak 1 Mit gondolnának az előkelő idegenek az angolokról, ha a szállodánkban ilyen ruhában, ilyen piszkos gombokkal látnának meg benneteket ! Legyen arra gondotok, hogy cipőtök ragyogjon. Mindig gondoljatok arra, hogy angolok vagytok ! (íiiiimiiiiiiiiimiiiiiiiiiiBimiiiiftiiiimiin Az Országos Társadalombiztosító Intézet közli az érdekeltekkel, hogy a nyáron több mint ötezer olyan 18 éven aluli öregség stb. esetére biztosításra köte­lezett fiatalkorút, aki egészségügyi és szociális szempontból arra rászorul és a multévi üdültetésben nem vett részt, ingyenes üdültetésben részesít. Az üdültetés az Intézetnek az ország különböző részein létesített üdülőtelepein történik és időtartam egyenkint két hét. A jelentkezésre szolgáló űrlapot az Országos Társadalombiztosító Intézet kerületi pénztárainál és kirendeltségeinél (Budapesten : VIIL, Fiumei-út 19/b.), valamint Budapesten a tanonc­iskolák igazgatóinál lehet ingyen beszerezni és azt kitöltve a jelentkező tartózkodási helye szerint illetékes kerületi pénztárnál (kirendeltségnél) kell beadni vagy oda megküldeni. A kettős Szentév Idegenforgalmi feladatai. A buda­pesti eucharisztikus világkongresszus és a Szent István év előkészítő bizottságának külügyi osztá­lya ülésén verseghi Nagy Elek meghatalmazott miniszter, a főbizottság elnöke, részletesen ismertette a kettős Szentév alkalmából előreláthatólag nagy arányokban meginduló idegenforgalom kérdéseit. A manilai kongresszus befejezése után most már meg kell indítani az egész világra kiterjedő tervszerű propagandát. A legnagyobb probléma azonban az, hogy a főváros még mindig nem készült fel nagyobb- számú külföldi látogató-seregek befogadására és illő ellátására. Gróf Apponyi Albertné, gróf Széchenyi Károly, gróf Hunyady Józsefné, gróf Zichy Rafaelné és dr. Szviezsényi Zoltán, a Budapesti Gyógyhelyi Bizottság igazgatója és Mihálkovics Zsigmond kanonok szóltak hozzá a kérdéshez és ismertették a propaganda legfontosabb feladatait. Hangsúlyoz­ták, hogy 1924 óta nem volt az európai kontinensen eucharisztikus kongresszus, ezért külföldről a szokott­nál is nagyobb érdeklődés fog megnyilvánulni a magyarországi kettős Szentév eseményei iránt, nekünk pedig minden tekintetben teljes felkészült­séggel kell fogadnunk az ideözönlő idegeneket. Az idegenforgalom fellendítése révén a kongresszus tehát nagyon értékes fellendítője lesz a magyar gazdasági életnek, de lesznek más közvetett és köz­vetlen hatásai is közgazdaságunkra. A közvetlen hatást mindenekelőtt azok a vásárlások és beszer­zések fogják kiváltani, amelyeket az itt megforduló idegenek részben kegyszerek, részben emlék gyanánt, de talán nem kis részben igazi szükségletből kifolyó­lag fognak magyar kereskedőktől és iparosoktól megvásárolni. A közvetett hatások között pedig talán a legjelentékenyebb lesz azoknak a nagyszabású közmunkáknak és a velük járó számos munkaalka­lomnak a következménye, amelyet az egész föld­kerekség érdeklődésének középpontjában álló kon­gresszus szükségessé tesz. Felkérjük igen t. Előfizetőinket, hogy lapunk hirdetőinél tett vásárlásaik alkal« mával minden esetben hivatkozzanak lapunkra. Kih. 801/937. sz. ITELETKIYONAT. A magyaróvári járás főszolgabírája mint első­fokú rendőri büntetőbíró Füsi Vencel vendéglőst, mecséri lakost azért, mert vendéglőjének pincéjében és söntésében a bortartályok kötelező megjelölését elmulasztotta, az 1936. évi V.t.-c. 52. §-a alapján behajthatatlanság esetére egy napi önköltségen töl­tendő elzárásra átváltoztatandó 5 pengő pénzbün­tetésre ítélte. Egyben az ítéletnek elítélt terhére a „Moson- vármegye“ című helyi lapban és a „Vendéglősök Lapja“ című szaklapban való közzétételét rendelte el. Magyaróvár, 1937 május hó 14. Dr. Leyrer s. k. tb. szolgabíró, mint elsőfokú rendőri büntetőbíró. Kih. 802/937. sz. ÍTÉLETKIVONAT. A magyaróvári járás főszolgabírája mint első­fokú rendőri büntetőbíróság Gunyhó Nándor mecséri lakost azért, mert termelői kimérésének pincéjében a bortartályok kötelező megjelelölésételmulasztotta, az 1936. évi V. t.-c. 52. §-a alapján behajthatatlanság esetén egy napi önköltségen töltendő elzárásra át­változtatandó 5 pengő pénzbüntetésre ítélte. Egy­ben az elítéltnek költségén a „Mosonvármegye“ című helyi lapban és a ^Vendéglősök Lapja“ című szaklapban való közzétételét rendelte el. Magyar­óvár, 1937 május hó 14. Dr. Leyrer s. k. tb. szolga­bíró, mint rendőri büntetőbíró. Előfizetőinkhez azzal a kéréssel fordulunk, hogy az elő­fizetési díjakat kiadóhivatalunkba be­küldeni szíveskedjenek. Főszerkesztő : DR. KISS ISTVÁN. Felelős szerkesztő, kiadó és laptulajdonos Dr. KISS ISTVÁNNÉ. "Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai R>T, Budapest, IX., Üllői.út 25. szám (Köztelek) — 371933 Felelős vezető: M a g y a r y István Szent István Portersör a Polgári Serfőzde páratlan sörkülönlegessége

Next

/
Oldalképek
Tartalom