Vendéglősök Lapja, 1932 (48. évfolyam, 1-24. szám)

1932-01-05 / 1. szám

1033. január 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 Boldog újévet kíván Polgári Serfőzde r.-t. Központi Irodája ségnek nem tekinthető, megokolt kérelmére ez adó beszedése és beszolgáltatása alól felmentheti. A vidéknek nagyon sokat jelenthet ez a fontos pre­cedens ! Az italmérési engedélyek áthelyezése és a jog­folytonossági italmérés. A székesfővárosi pénzügy­igazgatóság 155.378—1931. VI. fő szám alatt a következő körrendeletét adta ki az érdekelt alá­rendelt hatóságokhoz: Az 1931. évi november hó 21-én kelt 139.108—1931. VlI/a. számú P. M. rendelet alapján az 1930. évi augusztus hó 9-én kelt 112.992—VI. 1930. sz. itteni körrendelettel közölt 84.725—1930. F. fő számú P. M. rendelet kiegészítéseképen meghagyja a kir. pénzügy­igazgatóság, hogy az ú. n. jogfolytonosság alapján gyakorolt italmérést (italárúsítást) a jövőben csak akkor tűrje meg, ha az engedély iránti kérvény benyújtásakor az üzlet tulajdonosa úgy a lakóhely, valamint abban az esetben, ha az üzlethelyiség más kerületben feküdnék, az üzlethelyiség szerint illetékes adószámviteli osztály által is kiállított bizonyítvánnyal igazolja, hogy hátralékos köz­tartozása nincs. Amennyiben ezt nem igazolná, az 1921. évi IV. t.-c. 34. §-a alapján hívja fel az engedély nélkül gyakorolt italmérés beszüntetésére. Azokat az engedélynélküli italmérőket, akik jelen­leg jogfolytonosság alapján már gyakorolják az italmérést, haladéktalanul fel kell hívni a fenti módon leendő igazolására, hogy esetleges köztar­tozásaikat befizették-e és figyelmeztetni kell, hogy jogfolytonosság alapján az italmérést csak akkor gyakorolhatják tovább, ha a felhívásnak 30 nap leforgása alatt pontosan eleget tesznek. Azok ré­széről, kik köztartozásaiknak a befizetésére rész­letfizetési kedvezményt nyertek, az igazolandó, KRISTÁLY ásványvizet kizárólag SZENT LUKÁCSFÜRDŐ tölt. BAKTÉRIUMMENTES. ÜDÍTŐ. Yéd jegye : SZENT LUKÁCS AZ OROSZLÁNNAL. hogy az esedékessé vált részleteket befizették. Amennyiben az üzlet tulajdonosa a fent előadott mindkét esetben a felhívásnak nem tenne eleget, az engedély nélkül gyakorolt italmérést be kell szün­tetni. A korlátlan és korlátolt kimérési üzletek áthelyezése iránt előterjesztett kérelmeknél folya­modó köteles az államrendőrséghez benyújtott kérvényhez az illetékes adószámviteli osztály által kiállított s köztartozásainak kifizetését igazoló bizonylatot is csatolni. Amennyiben engedélyes ezt a körülményt a rendőrség által történő felhívás dacára 30 nap alatt nem igazolná, a kir. pénzügy­igazgatóság a kérelmet minden további tárgyalás mellőzésével el fogja utasítani. A felesleges kiadá­sok alól való mentesítés végett már előre is figyel­mezteti a pénzügyigazgatóság az érdekelteket, hogy a köztartozások lefizetésének igazolása nélkül az áthelyezés iránti kérelmek benyújtása nem cél­szerű, mert a köztartozások befizetésének igazolása nélkül beadott kérelmek az előbb jelzett módon fognak elintézést nyerni. A gazdasági frontról. Flegmáim Móric mádi korcs- máros ellen a kényszeregyességi eljárás megindult december 9-én. Követelések bejelentési határideje december 29 volt. Vagyonfelügyelő Altmann Elek dr. Roller Gusztáv váci borkereskedő ellen december 10-én megindult a kényszeregyességi eljárás. Vagyon­felügyelő Göndör Sándor dr. Követelések bejelentési határideje január 5 volt. Kitűnő tájboraimat olcsón eladom. Ráthonyi Sándor szőlőbirtokos, Csengőd, Pest megye. Boldog újévet kíván a mélyen tisztelt VENDÉGLŐS uraknak és meg rendelőinek HAUER REZSŐ CUKRÁSZ Budapest, Vili. kerület, Rákóczi út 49. szám Telefonszám: 425-04 Tóth István debreceni korcsmáros ellen megindult a kényszeregyességi eljárás december 5-én. Vagyon­felügyelő Asztalos István dr. Követelések bejelentési határideje december 27 volt. Tobi Antal debreceni szikvízgyáros ellen december 4-én megindították a kényszeregyességi eljárást. Vagyonfelügyelő Nárkus Ferenc dr. Követelések bejelentési határideje december 24 volt. Néhai Held Mihály volt budapesti (Nefelejts-utca 18.) vendéglős hagyatéka ellen december 14-én meg­nyílt a csőd. Tömeggondnok Lichtstein Lajos dr. (Dalszínház-utca 10.) A követelések bejelentési határideje január 30. Felszámolási tárgyalás cius 1-én lesz. Klein Mór és neje nagy halászi szikvízg} ségét november 7-én jóváhagyták. A cég 50 százalé­kot fog fizetni nyolc havi részletben. Balázs Péter Pál gyulai vendéglős ellen december 6-án vagyonhiány miatt a csődöt megszüntették. * A magyar vendéglősök és kávésok egyhangú tapasztalata szerint az újesztendő uralkodó márkája Törley lett. Az elfogyasztott pezsgők legnagyobb százaléka Törley gyártmány hat-hét és nyolc éves bontásokban. Érdekes új szokásképen újévi üdvöz­letképen Törley-üvegeket küldözgettek egymásnak a családok, nyilván azzal a gondolattal, hogy Törley- pezsgő boldog újévet jelent. A budapesti vendéglős adóközösség tagjaihoz ezzel a felhívással fordult az elnökség. Folyó év január havában kötelességszerűen meg kell kezdenünk adó­közösségünk ötödik évének előkészítését. E hó első felében minden egyes tagtársunknak megküldjük az új belépési nyilatkozatot és az 1931. évi üzleti forgalom feltüntetésére szükséges statisztikai nyom­tatványt. Nagyon kérjük t. Tagtársainkat, hogy a nyilatkozatokat a szokott módon (két tanú hitele­sítésével) aláírni és a statisztikai ívet pontosan, a tényeknek megfelelően kitölteni és mind a két nyomtatványt nyolc napon belül visszaküldeni szíveskedjenek. Közel 900 tagüzletünk adatait kell feldolgoznunk, hogy az új forgalmi adóátalány meg­felelő csökkenését elérhessük, tehát a forgalmi adatok pontos és gyors közlése minden egyes tag­társunk egyéni érdeke. Budapest, 1932 január 1-én. Bandi Ferenc elnök. Garantált teljes zsírtartalmú j Jill1 sajtjaink mindenütt beszerezhetők: Pálpuszta-sajt, l^J'ü-LT ...rrnrrrrnui itttthTl Derb y-sajt, Roma­,dour, Imperlál, Óvári, Trappista, Casino, Roquefort, Roquefort dobozos DERBY Sajt- ás Vajtermelő Részvénytársaság Központi árúsító-telep : Budapest, VII., Kerepesi dt 62. Telefon s Z. 60—85 MI ÚJSÁG? Báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter. Az új pénzügyminiszter tolcsvai báró dr. Korányi Frigyes lett, aki immár másodízben kerül a pénzügyminisz­térium és ezzel szakmai ügyeink élére. Báró Korányi Frigyes pénzügyi képességei kiválóak. Mint párizsi követünk, ő vezette az összes külföldi kölcsön- tárgyalásokat, most is Londonban, Párizsban és Svájcban sikerült megegyeznie a külföldi hitele­zőkkel, akik kedvező fizetési halasztást adtak Magyarországnak. Eddigi nyilatkozatai tele vannak józan optimizmussal és nézete szerint már túl vagyunk a pénzügyi válság mélypontján. Már maga a tolcsvai előnév, Tokaj hegyalj a ez egyik leg­híresebb bortermő községének a neve is bizonyos mértékig kötelezi az új pénzügyminisztert, hogy a magyar borgazdaság érdekeit szem előtt tartsa és szakmáink jogos és méltányos kérelmeit a vezetése alatt álló pénzügyminisztérium megértéssel kezelje. Abban a reményben, hogy úgy lesz, szakmáink örömmel látják őt a rendkívüli fontosságú minisz­térium élén és sok várakozással tekintenek műkö­dése elé. Csemegebort és forraltbort poharankint is kimér­hetnek a kávéházak. A pénzügyminiszter 123.041 — 1931. szám alatt a következő rendeletet intézte a pénzügyigazgatóságokhoz : ,, Kávéházakban cse­megebornak álló- és ülővendégek részére való poharazása megengedhető. A csemegebor pohara­zásának jellegén nem változtat az a körülmény, hogy azt forralva szolgáltatják ki és a csemegebor pohara­zásának megengedése magában foglalja azt a lehetőséget is, hogy a kávéházakban a csemegebor kívánatra forralva is kiszolgáltassák. Forralt álla­potban azonban kizárólag csak csemegebor szolgál­tatható ki, egyéb borok forralt állapotban sem palackban, sem poharankint nem árúsíthatók. A csemegebor poharazása a pezsgőfröccs és pezsgő poharankint való kiszolgálását nem foglalja magá­ban, az tehát a jövőben sem engedhető meg. A bólé­nak a kávéházakban való kiszolgáltatása, miután a bólé nem tisztán szeszesital, hanem megfelelően elkészített étkezőipari termék, továbbra is meg­engedhető“. A rádióhangszóró-zene vigalmi adómentessége. Budapest polgármestere december hó 10-iki kelet­tel és 194.258—1931. VI. ü. o. szám alatt közölte, hogy a vendéglőtulajdonosok által hangszórós rádiókészülék útján nyújtott szórakozásban részt­vevők után a fővárost esetenkint és személyenkint megillető vigalmi adót általánosságban ugyan nem engedheti el, minthogy az érvényben levő szabály- rendelet erre felhatalmazást nem ad, de olyan nyilvános helyiségnek tulajdonosát, akinek üzeme fényűzési adó alá nem esik és helyisége az összes körülményeknek (helyiség fekvése, nagysága, be­rendezése, forgalma, a látogató közönség kereseti viszonyai stb.) gondos mérlegelés után luxushelyi­

Next

/
Oldalképek
Tartalom