Vendéglősök Lapja, 1931 (47. évfolyam, 1-24. szám)
1931-05-20 / 10. szám
VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1931. május 30. 3 Néhány megjegyzés az óvadék problémájához. A „Vendéglősök Lapja" számára írta: dr. Tiirei-Osváth István m. kir. rendőrfogalmazó. A „Vendéglősök Lapja“ egyik régebbi számában kellő áttekintést nyújtott a szakma tagjainak az óvadék kikötés kérdéséről és az óvadékadás és elfogadásra vonatkozó szerződések általános kellékeiről. Ebben az ismertetésben szerepelt az a kérdés is, hogy az alkalmazott által adott óvadék mikor tekinthető valóban óvadéknak. Biztosítéknak. Ebben a kérdésben a bírói joggyakorlat most már tisztázza a helyzetet. Kialakult az az álláspont, hogy nem minden biztosítékul átadott összeget lehet és kell óvadéknak tekinteni ! A gazdasági helyzetnek évről-évre fokozatos leromlása ma sok egzisztenciát lecsúsztatott a lejtőn. Sok-sok munkaadó küzd minden elképzelhető és rendelkezésére álló eszközzel, hogy nagy- nehezen a felszínen tarthassa magát. A kereseti lehetőségek folytonos lezüllése, a forgalom színvonalának határozott csökkenése sokszor teremt kétségbeesett helyzeteket. A közterhek súlya nem változott. Az üzleti rezsi egyéb vonatkozásai — a horribilis üzletbérek, a fűtés, világítás stb. — fenyegető kardként függnek állandóan a szakma tagjai felett. Nem indokolt-e vájjon ez a bizonytalanság? Hiszen a fogyasztóknak napról-napra kevesebb lehetősége mutatkozik az italmérésekben a forgalom növelésére. Mert a forgalmat a fogyasztás adja. A fogyasztó azonban ma nem fogyaszt. Mert nem telik neki a régi módszer szerint az ily természetű kiadásokra. Legalább is abban a mértékben nem, mint valamikor régen a múltban. Tehát mi a helyzet ? Lecsökkent forgalom mellett változatlanul megmaradt a teher. így vetődik előre az összeomlás árnyéka. Az összeomlás árnyékában pedig rendesen felbillen a normális lelki egyensúly. A szükség rossz tanácsadó. És bizony sok esetben előfordul — amint a gyakorlat példái mutatják — hogy az alkalmazott óvadéka elszívárog. Szépen lassan eltűnik. Előáll a helyzet, NÉMETH GYULA vendéglős, Tűrje. A szokott mindennapi munkán és a megélhetés fárasztó küzdelmein kívül a mi szakmáinknak egyéb kötelezettségei is vannak, ezek kellemesebbek és könnyebbek, mint az előbbiek, mégis könnyen elkerülik szakmáink embereinek a figyelmét. Ilyen fontos kötelezettség a nyilvánosság előtti szereplésnek bizonyos foka. Hiszen egyetlen szakemberünk se képes a nyilvánosság nélkül megállani. hogy szükség esetén — akár az alkalmazott eltávozása miatt, akár az üzlet összeomlása miatt — az alkalmazott nem tudja visszakapni a munkaadótól a részére rendelkezésre bocsátott összeget, mert bizony az azt elköltötte. Elköltötte, ha nem is azzal a szándékkal, hogy az alkalmazottját megkárosítsa, de mindenesetre azzal az eredménnyel, hogy a kívánt időpontban már nem rendelkezik a kérdéses összeggel. Itt van a kérdésnek az érzékeny pontja. Kérdés most már az, hogy miként lehet ez ellen a veszély ellen eredményesen védekezni ? Az alkalmazottnak komoly érdeke, hogy a kezéből kiadott értékét — ami sok esetben az egész életében összegyűjtött kis vagyonkája — biztosítva tudja és lássa. De viszont — ha az erkölcsi jó álláspontjára helyezkedünk — ugyanez érdeke a munkaadónak is. Mert biztosított követelés kezelése esetén mégis nehezebben szánja rá magát arra, hogy a tulajdonát nem képező értéket forgalomba hozza. A legtöbbször azzal az esetleges számítással, hogy az üzlet forgalma azt neki hamarosan vissza fogja téríteni ; tartózkodik attól, hogy a károsult esetleges indítványára meghurcolják a pénz elköltése miatt. Az óvadék elhelyezésénél, átadásánál a köteles gondossággal a véleményem szerint csakis akkor jár el az alkalmazott, ha a kikötött és átadni szándékolt összeget nem készpénzben adja át a munkaadójának, hanem értékpapírban. Még pedig olyan értékpapírban, amelynek az értékesítése az ő tudta, beleegyezése, hozzájárulása nélkül nem lehetséges. Lehet ez akár jelszóra, igazoltan saját kezéhez kifizetésre elhelyezett takarékbetétkönyv, lehet részvény, vagy egyéb kötvény. így nem állhat elő az a helyzet, hogy a megszorult munkaadó hozzányúl az idegen pénzhez és felhasználja azt az üzlet forgalmában. Ezáltal szerez kellemetlen meglepetéseket az alkalmazottnak is, de önmagának is. A kötvényt, a betétkönyvet nem lehet elkölteni, legalább is önkényesen nem. Az érték megmarad. Azt hiánytalanul visszakapja KEMÉNY JÁNOS vendéglős, Debrecen. Mozogni kell előtte, beszéltetni magáról, ismertetnie a nevét és jó tulajdonságait. Pár tollvonással és egyetlen arcképpel tizenkétezer intelligens szakember előtt lesz ismeretes, ha beküldi az Album számára ingyen leközlendő arcképét rövid életleírásával együtt bármely vendéglős, kávés, korcs- máros vagy szállodás. A cím: Budapest, IX., Viola ucca 3. az alkalmazott úgy, amint azt a szolgálatbalépésekor a munkaadónál — valójában — letétbe helyezte. Ez a fontosabb és célszerűbb megoldás ezekben az esetekben. Célszerűbb azért, mert így meg lehet előzni a nagyobb bajokat. Fontosabb azért, mert így nem fenyeget a veszélye a pénz megsemmisülésének. Az esetben nincs megelőző elővigyázat, kellő előrelátás, ha megkötünk egy szerződést az óvadék összegére vonatkozólag. A vagyonilag tönkrement emberrel szemben nem sok jelentősége van egy visszterhes vagyonjogi szerződésnek. Hiszen nem tagadja azt sem, hogy az óvadékot nem vette át, nem is -tagadhatja, ott van ellene a saját óvadéklevele. Csak nem tudja azt visszafizetni. Az említett közleményben említést tett a szerző arról a szokásról, hogy a munkaadó egyenesen azzal a feltétellel veszi át egyes esetekben az óvadékot, hogy ő azt az üzleti forgalomban felhasználhatja. Ha ehhez az alkalmazott hozzájárul, itt nyilvánvalóan nem lehet szó óvadékról, Ez az összeg része az üzleti forgótőkének. Ily esetben az alkalmazott tulajdonképen részbeni tulajdonosa az üzletnek. Ha a pénze elúszik, a munkaadója nem tekinthető sikkasztának. A másik biztosítéka az óvadék összegének — ha azt mégis készpénzben adnák — az, hogy az óvadéklevélbe az óvadékot adó kifejezetten foglalja bele azirányú óhaját, hogy az óvadéknak átadott összeg semmiféle más célra fel nem használható. Ha ez a rendelkezés benne van az óvadéklevélben, ekkor — hogy a veszett fejszének legalább a nyele megmaradjon — az óvadékot felhasználó munkaadó sikkasztásért sikeresen felelősségre vonható. Ha azonban ez a kikötés nincs benne az óvadéklevélben, akkor( még az a remény sem kecsegtethet, hogy a károsult legalább a büntető hatóságoknál elégtételt vehet magának. Egy kis óvatossággal mindenesetre elejét vehetjük mindenféle bajnak. Hiánytalanul megmarad a pénzünk is, megmarad a lelki nyugalmunk is és nem kell kellemetlenkednünk a munkaadóval sem. Borkimérés — szekerekről. Vas megyében az utóbbi időben feltűnt, hogy a korcsmárosok borforgalma az azelőtti 100—150.000 hl.-ről ennek harmadára csökkent le. Ennek olyan oka van, amire felhívom az illetékes minisztériumok és a hatóságok figyelmét. A helyi hatóságok érthetetlen közönnyel nézik ezt az új borkimérési rendszert, amely abból áll, hogy községről községre haladó boros szekerekről árusítják áltermelői igazolványokkal az ország legsilányabb és legértéktelenebb borát, a zalai ,,Novát“. A borosszekér megáll a községekben s a szó szoros értelmében literenkint és félliterenkint méri ki a bort anélkül, hogy hatósági ellenőrzésnek volna alávetve s viselné a bor forgalombahozatalával járó közterheket. A rendes borkimérésnél a kimért bor minden literje után meg kell fizetni a.fogyasztási, forgalmi, kereseti és jövedelmi adókat, illetékeket, olyan ellenőrzés mellett, amely a legkisebb kihágásért is súlyos büntetést ró ki. Ezzel szemben a vándor borkereskedők olyan szabadságot élveznek, amely a borforgalmat teljesen függetlenné teszi az italmérési engedélytől. Ez a rendszer árt a termelésnek is, mert hiszen Vas megye borszükségletét így a szomszéd megyék területéről látják el s lényegesen csorbítják a helyi keresletet, ami visszahat az árakra. Olyan bor is kerül így forgalomba, amelyet eddig csak a borpárlattá való felfőzésre használtak s e verseny folytán a jobb borok termelői is csak annyit kapnak boraikért, mintha, azt párlatra adnák el. Van olyan vándor borkereskedő, aki hetenkint 3—4-szer is végighalad ugyanazon az úton anélkül, hogy bármit is adózna. Nyomukban elpusztul nemcsak a korcsmáros és a borkereskedő, hanem a jobb borok termelője is, mert a jobb minőségek eladhatatlanná válnak a házalásszerű borkereskedelem folytán. A pénzügyigazgatóság és a pénzügyminisztérium meg kellene hogy vizsgálja ezt a helyzetet, amely egy múlt évi miniszteri rendelet félremagyarázásán és kihasználásán alapszik. Az a rendelet megengedte a termelőknek, hogy külön engedély nélkül árúba bocsáthassák saját borukat, saját lakóhelyükön, még pedig 25 liternél nem kisebb tételekben. A faluzó borkereskedelem exisztenciális károkkal jár s a kormánynak közbe kellene itt képnie. A MI ÉRTÉKEINKBŐL.
