Vendéglősök Lapja, 1931 (47. évfolyam, 1-24. szám)

1931-01-05 / 1. szám

« vendéglősök lapja 1931. január 5. II THOMET-MUMDUS fi Egyesüli Magyar Hajlított Fabúlorgyárak Részvénytársaság Budapest IV. kér, Váci ucca ll/a. HAJLÍTOTT BÚTOROK szállodák, kávéházak és vendéglők részére. Bállá Antal kunszentmártoni nagyvendéglős fel­akasztotta magát, mert kétszáz pengő adótartozása fejében lefoglalták biliárdasztalát. Szomorú szen­zációja van Kunszentmártonnak. Bállá Antal nagy­vendéglős kedden háza padlásán felakasztotta magát s mire tettét észrevették, már halott volt. Hátra­hagyott levelében azzal indokolta meg tettét, hogy kétszáz pengő adótartozása miatt a község lefoglal­tatta vendéglői biliárdját és csak hosszas kérés után adtak három napi haladékot az adó megfizetésére. Mivel a súlyos gazdasági helyzet mellett a szükséges összeget nem tudta megszerezni, elkeseredésében felakasztotta magát. Ezzel akarta megakadályozni, hogy biliárdját csendőri fedezettel elszállítsák. Némának és őrültnek tetette magát a betörő. A Ráday ucca 10. számú házban Staller Jánosné vendéglőjéhez tartozó lakásban minap este egy betörőt tettenértek. A betörő némának tetette magát. Rendőrt hívtak, aki a villamoson akarta a betörőt a főkapitányságra kísérni. Közben azon­ban a némaságot szimuláló betörő rávetette magát a rendőrre, dulakodni kezdtek a perronon és dula­kodás közben mindketten az úttestre zuhantak. Szerencsére a villamos ekkor még lassan ment és így egyikük sem szenvedett komolyabb sérüléseket. A rendőr most már gyalogszerrel igyekezett a betörővel a főkapitányságra. A betörő a főkapitány­ságon őrültnek tetette magát és dühöngeni kezdett. Kihívták a mentőket, a mentőorvos megvizsgálta és megállapította, hogy a betörőnek alkoholmérge­zése van. Beszállították a Rókus-kórházba, ahol más­nap reggel már magához tért, úgyhogy ki is lehetett hallgatni. Megállapították, hogy Valek Istvánnak hívják, 28 éves, napszámos, aki azért akart betörni, mert hosszabb idő óta lakás és kereset nélkül van. Hauer Rezső cukrász Budapest Vili., Rákóczi út 49. szám Telefonsz&m : József 425—04 TAUSMMHASINO • RESERVE M Guimasin-féle„elszakíthatatlan1 munkaruhák, munkaköpenyek, sxövetruhák és fehérnemüek világhírűek Budapest, Vil. kerület, ilákócxi ű 16. sxám. WOLF GYORGY SZOBAFESTŐ- ÉS MÁZOLÓMESTER REKLÁMFESTÉSZETI VÁLLALAT. ELVÁLLAL SZOBAFESTÉST, MÁZOLÁST, VALAMINT HÁZAK TATAROZÁSÁT A LEGMODERNEBB KIVITELBEN, LEGOLCSÓBB ÁRAK MELLETT. BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ UCCA 26. SZÁM. Boldog újévet kíván Baldauf Mátyás Budapest, IV., Eskü tér 6. Három részeg vérengzése egy hajdúnánási korcs­mában. Demeter János, Petrus János, Daru Antal és egy fiatalkorú az egyik hajdúnánási korcsmá­ból fizetés nélkül akartak távozni, mire Aszalós András rendőrfőtörzsőrmester elő akarta őket állí­tani a rendőrségen. Alig mentek azonban néhány lépést, amikor az egyik fiatalember bokszerrel Boldog újévet kíván Első Magyar Részvény- serfőzde Központi Irodája leütötte a rendőrfőtörzsőrmestert, a másik pedig bottal a velük tartó korcsmárost terítette le, majd Petrus János kirántva pisztolyát, többször rálőtt a főtörzsőrmesterre, aki súlyos sérüléseket szenve­dett. A merénylők a sötétben elmenekültek, de járőr indult felkutatásukra. A Hajdúdorog felé vezető országúton rájuk is akadtak. A legények Faragó és Simonits szobafestő, mázoló mesterek Budapest, VI. kér., Paulay Ede ucca 61. Próféta ucca sarok. Hívó telefon : Aut 194-21 kedvező fizetési feltételek | nál meg is találták a revolvert, amellyel Aszalós főtörzsőrmestert és Bacsay felügyelőhelyettest meg­sebesítette. Petrust és három társát beszállították a debreceni ügyészség fogházába. A sebesült rend­őrök állapota súlyos. Egy vendéglős tragikus halála. Miskolcról írják: Tragikus körülmények között távozott el az élők sorából szombaton Geszwein Gyula miskolci ven­déglős. Napokkal ezelőtt megsértette lábát s a kicsiny seb inficiálódott, úgyhogy a népszerű és ismert vendéglős vérmérgezést kapott. Orvosai műtéttel igyekeztek megmenteni az életnek, azon­ban a segítség későn jött. Életének 57. évében hunyt el és halála nagy részvétet váltott ki Miskolcon. Geszwein Gyula egyike volt a legrégibb miskolci vendéglősöknek, akit nemcsak iparostársai, de a város közönsége is megbecsült. Éveken keresztül a pályaudvari vendéglőt bérelte s ez alatt az idő alatt lett Miskolc egyik legnépszerűbb vendéglősévé. Elhunytát nagy rokonság gyászolja. Temetése múlt év dec. 30-án d. u. 3 órakor volt a mindszenti temető kápolnájából. A vendéglősök és korcsmárosok egye­Boldog újévet kíván Haggenmacher Kőbányai és Budafoki Sörgyárak r.-t. azonban, amikor igazolásra szólították fel őket, nem engedelmeskedtek a parancsnak, hanem közülük Petrus János rálőtt Bacsay Árpád rendőrfelügyelő­helyettesre, aki véresen terült el az úton. A rendőrök több lövést tettek a sötétben a menekülők után, ezek azonban eltűntek és csak másnap sikerült elfogni őket. Kiderült, hogy Petrus János a lábán két lövést kapott az éjszakai üldözés során. Petrus­stiletének tagjai a Kispipában gyülekezve, fél 3 órakor testületileg mentek ki a temetésre. Gazdakör, mint vendéglős. A ceglédi budaiúti Gazdakör az istvánligeti vendéglő bérletére aján­latot tett a városnak, hogy teljes szabad otthont biztosítson ott magának s azonkívül anyagi erőre is kapjon, amit tagjai gazdasági és kulturális isme­reteinek gyarapítására fordíthasson. 1076. 1930. Árwerési hirdetmény. Dr. Bús Lajos szekszárdi ügyvéd által képviselt Szekszárd megyei város kérelmére és javára 15.979 P 92 f követelés és jár. erejéig a szekszárdi kir. járás- bíróság P. 4548/3. számú végzésével elrendelt kiel, végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 35.210 P becsértékű ingóságokra a szekszárdi kir.járásbíróság Pk. 13.594/930. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentírt, valamint zálogjogot szerzett más foglaltattak javára is a végrehajtást szenvedett lakásán Szekszárd városban szállóépületére leendő megtar­tására határidőül 1931. évi január hó 27. napján d. e. 9 órája tűzetik ki, amikor a bíróság foglalt szálloda, vendéglő és étteremberendezés, bárok és egyéb ingó­ságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Szekszárd, 1930. évi december hó 30. napján. Neuschl Károly kir. bír. végrehajtó. NAGY ÍGNÁCZ SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI GÉPEK ÉS ESZKÖZÖK LEKAKATA BUDAPEST, VII., KÁROLY KIRÁLY ÚT 9. ALAPÍTTATOTT 1884. g—■ a TELEFON : J. 415—15 Spórkönyvek asztaltársaságok részére kemény kötésben cégnyomással drbja 0 fillér azonkívül a hozzávaló összes segédkönyvek a legolcsóbban BAUCH FERENCiél könyvnyomda — papírüzlet Budapest, IX., Üllöi-út 95. Tel.: J. 341-48

Next

/
Oldalképek
Tartalom