Vendéglősök Lapja, 1930 (46. évfolyam, 1-24. szám)

1930-01-20 / 2. szám

1930. január 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 SZŰRÖK gyártása és javítása FRANK és BERGER, BUDAPEST VE!I., Baross ucca 91. Telefon: J, 374—05 Az ünnepnapi alkoholtilalmat csak törvényhozási úton lehetne elrendelni. A kormány nem foglalkozik ilyen törvényjavaslat előkészítésével. Scitovszky belügyminiszter nyilatkozata. Egy budapesti napilap egyik számában „A bel­ügyminisztérium heti másfélnapos alkoholtilalmat akar elrendelni az egész ország területére“ címmel cikk jelent meg azzal a hozzáadással, hogy a tilalom ellen felvonulnak az italmérők és az antialkoholista- ellenesek. Erre vonatkozólag kérdést intéztünk Scitovszky Béla belügyminiszterhez, aki ebben az ügyben a következő nyilatkozatot volt szíves tenni : — A kérdéses cikknek a belügyminisztériumot érintő része merőben téves és alaptalan. Azt állítja ugyanis a cikk írója, hogy a belügyminisztérium a vasárnapot és ünnepnapot megelőző szombat, illetve hétköznap delétől az ünnepet követő hétköz­nap reggeléig tartó alkoholtilalmat kíván életbe­léptetni és az erre vonatkozó rendelet előkészítő folyó évi február1 ÍO-én délelőtt 10 órakor a községháznál megtartandó önkéntes árverésen a legtöbbet Ígérőnek örökáron el lesz adva. A ház 40 év óta vendéglő céljára hasz- náltatik, azonban az magánlakásnak is gaz­dálkodó részére is alkalmas. A házban van 1 korcsmaszoba, 1 fafallal kettéosztható terem, 2 lakószoba, 1 konyha, 2 beszállószoba, 1 mosókonyha, 1 istálló, 1 kocsiszín, 1 faház, 1 jégverem és kert. Az egész telek 908 D-öl. Kikiáltási ár 15 ezer pengő. Árveréskor 10% bánatpénz teendő le. Bővebb felvilágosítás alulírottnál sze­rezhető. Beled, 1930. január 4-én. fernes József jegyző. munkálatai a minisztériumban már folyamatban is vannak. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak és az csak téves és helytelen információra vezethető vissza, mert az említett rendelet előkészítéséről, vagy kibocsátásáról egyáltalában nincs szó. — Egyébként is ez a kérdés nemcsak a ren­dészeti vonatkozásban érdekelt belügyminisztérium ügykörét érinti, hanem az az ügy érdemében első­sorban érdekelt többi minisztériumok (pénzügy­minisztérium, népjóléti minisztérium stb.) ügy-’ körébe vág és így ilyen rendelet amúgy is csak egyértelmű állásfoglalás alapján volna kiadható. De az adott esetben az ilyen rendelet kibocsátásáról azért sem lehet szó, mert ilyen mérvű alkohol- tilalom, nézetem szerint, rendelettel nem is volna elrendelhető és ezt legfeljebb a törvényhozás tehetné meg. — A cikk írója tehát nyilvánvalóan tévedésben volt és ennek okái valószínűleg abban kell keresni, hogy vagy elkerülte a figyelmét, vagy zavarólag hatott rá a képviselőháznak ez ügyben 1927. novem­ber 8-án hozott határozata, amelyet a felsőház ugyanezen év november 25-én tartott ülésében országos határozattá emelt. Ez a határozat ugyanis tényleg felhívta a kormány figyelmét népegészségügyi védelmi szempontokból arra, hogy az ünnepnapot követő hétköznap reggeléig terjedőleg a szeszesitalok kiszolgáltatásának megakadályozására kezdeményező lépéseket tegyen. De hogy ez alapon a kormány a két ház által kívánt rendelkezéseket tartalmazó törvény- javaslat előkészítésével, illetőleg benyújtásával foglal­koznék, erről tudomásom nincsen. Mindezekből csak azt a következtetést vonhatom le, hogy mennyire helytelen az, ha a sajtóban a nagyközönséget közelről érdeklő ügyben kellő előzetes tájékozódás nélkül jelennek meg a közlemények, mert az ilyen cikkek az érdekelt közönség megtévesztésére alkalma­sak és legfeljebb csak arra jók, hogy ok nélkül feles­leges izgalmakat váltsanak ki az érdekelt körökben. A fontos ügyben a Budapesti ’ Szállodások és Vendéglősök Ipartestiilete értekezletet tartott. Az értekezleten mindenekelőtt tiltakoztak a népjóléti miniszternek készülő rendelettervezete ellen, atnely- lyel be akar tiltani szombat déltől hétfő reggelig az egész ország területén mindennemű alkoholos ital árusítását. Az értekezlet megállapította, hogy Magyarországon mintegy 60—70.000 ember él úgy szőlőtermelésből, mint szeszesital forgalombahoza- talából és így ezeknek megélhetését a népjóléti miniszter rendelettervezete létében támadja meg. Ugyancsak tiltakoztak a vendéglősök és a szál­lodások a népjóléti miniszternek egy másik készülő törvénytervezete ellen, amellyel a nyolcórai munka­időt akarja kötelezően bevezetni az ország minden ipari és kereskedelmi üzemében. Gundel Károly felszólalása után egyhangúan tiltakozását fejezte ki az értekezlet a készülő törvénytervezet ellen s hivatkoztak arra, hogy úgy Franciaországban, mint Angliában, Olaszországban és Németország­ban is, az éttermi üzemeket kivonták a nyolcórás munkakötelezettség alól, mert az éttermi üzemek­ben elképzelhetetlen az, hogy váltott személyzettel dolgozzanak, mert ez az ételek árát jelentékenyen megdrágítaná. Az értekezlet felterjesztéssel fordult a népjóléti miniszterhez, akit felkér, hogy ez ügy­ben ankétot hívjon össze és arra hívja meg az ipartestület képviselőit. Az értekezlet ezután az ismeretes Cook-üggyel foglalkozott. Csaknem egyhangúan foglaltak állást a Cook-iroda magyarországi megtelepedése mellett, mert az a vélemény alakult ki, hogy minél több idegenforgalmi alakulat dolgozik az ország területén, annál több idegen fogja felkeresni az országot. Véglegesen mégsem foglaltak állást ez ügyben, mert megvárják az Idegenforgalmi Szövetség elhatáro­zását is. A magyarországi antialkoholisták a bortermelés átszervezését kívánják. Robitsek Béla dr., a magyar- országi Good Templar-rend főtitkára a bortermelés válságáról írt legutóbbi cikkében figyelemreméltó, bár közismert argumentumok alapján számol be és külső és belső okok alapján a magyarországi bor- termelési krízis állandóságát jósolja. Véleménye szerint a válság megoldása nem a belföldi bor- fogyasztás fokozásában, sem a kivitel megszervezé­sében keresendő, hanem a termelés átszervezésében. Szerinte a csemegeszőlőtermelésre és értékesítésre kell fokozatosan berendezkednünk, amelynek költ­ségei a borszőlőénél nem magasabbak, viszont az értékesítési lehetőségei biztosabbak. Hivatkozik cikkíró a legutóbbi esztendő termése egyrészének ilymódon eszközölt értékesítésére, amelynek ered- ményeképen tényleg nagyobb tételeket exportált Magyarország az utóbbi hónapokban csemegeszőlő formájában. Felhívja a figyelmet a belső elhelyezés módozataira is és sürgeti a csemegeszőlő fogyasz­tásának népszerűsítését. Cikkének tárgyilagos, hig­gadt hangja és a kibontakozás módjainak ilyképen való felsorakoztatása alkalmas lehet arra, hogy a prohibiciónak sokat hánytorgatott kérdésében a gazdasági érdekek kielégíttessenek és a kedélyek is megnyugodjanak. Rendelet készül az alkalmazottak elcsábításáról. A kereskedelmi miniszter leiratot intézett az érdek- képviseletekhez, melyben javaslatot kér, hogy milyen rendszabályokat tartanának célravezetőnek a mindinkább divatbajött munkáscsábítás meg- gátlására. A kereskedelmi miniszter leiratában élesen megbélyegzi a gazdasági verseny elfajulásának ezt a szokatlan formáját, amit az idéz elő, hogy egyes cégek nem vesződnek a munkásképzéssel, hanem elcsábítják a más üzemekben begyakorolt munká­sokat. Alkalmi boreladas. 1927. évi termésből hét hektoliter rizting, hét hektoliter kadarka és hét hektoliter »egyesfehér bor eladó. Értekezni lehet Németh Ignác, Budapest, Vilmos császár út 21. alatt kertgazda­sági termékek és virágkereskedésben. Msiusnénánob 5 pengőtől. Borotvák 3 pen- riajftíyuycjJKR gőtől. Zsebkések, ollók és konyhakések 1 pengőtől felfelé kaphatók, minden darabnak anyagáért és működéséért teljes szava­tosság mellett. Eredeti „Kunde“ oltókések, acélból készült metsző­ollók. Valódi fenőkövek és | tf álmán borotva­fenőszíjak dúsválasztékban r* «S B BB1 ** 10 £g jjés­árúgyárában, Budapest, Rákóczi-út 61. szám. — Telefon : J. 358—09. Alap. 1889. Speciálisan berendezett üzem fodrász-szerszámok köszö­rülésére és nikkelezésére. Árlapkivonatot díjmentesen és vidéki meg­rendeléseket kívánságra egy munkanap alatt továbbítunk. Kiadó, vagy eladó a Sátoraljaújhelyen lévő „Magyar király“ szálloda Az ingatlan, mely 1040 négyszögöl területen fekszik, áll: 35 berendezett szoba, étterem, söröző, játékterem, fedett kertheiyiség, négyszobás privát lakás, jégverem és az öaszes szükséges mellékhelyiségek Érdeklődők írjanak a következő címre: Keresztessi Ödön, Sátoraljaújhely Egy nagy fővárosi pénz­intézet tisztviselői ebéd- étkezdéjének bérletére szakmabeli hosszabb gyakorlattal és jelenleg is kiterjedt üzlettel bíró, helybeli vállalkozói keres 1930. február I-ére A tisztviselői létszám kb. 500. Étterem, konyha, felszerelés, tüzi- anyag használata díjtalan, ebéd ára 1 P 20 f lehet. Ajánlatok a lap kiadóhivatalába küldendők, ahol a részletes feltételek is meg­tekinthetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom