Vendéglősök Lapja, 1929 (45. évfolyam, 1-24. szám)

1929-03-20 / 6. szám

1020. március 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 Á régi vezetőséget egyhangúlag újból megválasz­totta a debreceni vendég ősök szakosztályának köz­gyűlése. A Debreceni: Szállodások, Vendéglősök és Kávésok Ipartestületi Szakosztálya a napokban tar­totta meg tisztújító közgyűlését. A közgyűlés meleg szavakkal mondott köszönetét Dallman Ferenc szakosztályi elnök munkásságáért és úgy őt, mint a szakosztály tisztikarát egyhangúlag választották meg. Németh Lajos, Rosenberg Sándor szakosztályi alelnökök, Nagy István dr. ügyész, Gaál Endre titkár, Röllig Ede pénztáros, Németh Nándor számvizsgáló­bizottsági elnök, Molnár Lajos és Diósi Adolf szám- vizsgálókká lettek egyhangúlag megválasztva. A válasz mány tagjai a következők : Lókody Sán­dor, Kovács József, Kovács Aladár, Rosenberg Simon, Márkus Jenő, Eisenberg Dezső, Schaff Gyula, Habína Ferenc, Lengyel Sándor, Ascher Sándor, Sinka Sándor, Papolczy Béla, Krausz Lajos, Dan- zinger Lajos, Láng Imre, Holló Imre, Knöpfler Ber- nát, Patonay József, Kösztner József, Holb Imre. Országos vásárok. Szerda, március 20. Hajdúnánás (Hajdú), Hőgyész (Tolna), Kiskunhalas (Pest), Mező- komárom (Veszprém), Nagymaros (Hont), Olaszliszka (Zemplén), Rudabánya (Borsod), Somogyszob (Szabolcs), Szentlőrinc (Baranya), Und (Sopron). Csütörtök, márc. 21. Alcsut (Fejér), Csabrendek (Zala), Győrszentmárton (Győr), Kiszombor (Torontál), Nagy- pécsely (Zala), Nemesvid (Somogy), Őriszentpéter (Vas), Püspökladány (Hajdú), Rum (Vas), Salgótarján (Nógrád), Sátoraljaújhely (Zemplén), Süttő (Esztergom), Szőllős- györök (Somogy), Zalaapáti (Zala). Péntek, márc. 22. Aszód (Pest), Békés (Békés), Kálmán- csa (Somogy), Mikosszéplak (Vas), Veszprém (Veszprém). Szombat, márc. 23. Békés (Békés), Füzesgyarmat (Somogy), Patca (Békés), Túrkeve (Szolnok), Zalavár (Zala). Vasárnap, márc. 24. Alpár (Pest), Békés (Békés), Füzesgyarmat (Békés), Nemesdéd (Somogy), Tisza- földvár (Szolnok). Hétfő, márc. 25. Gödre (Baranya), Hajdúszoboszló (Hajdú), Jászkarajenő (Pest), Kálóz (Fejér), Ócsa (Pest), Ozora (Tolna), Pásztó (Heves), Szülök (Somogy), Túra (Pest), Zsámbok (Pest). Kedd, márc. 26. Bácsbokod (B.-Bodrog), Bükkösd (Baranya), Dunaföldvár (Tolna), Fehérgyarmat (Szat- már), Felsővadász (A.-Torna), Izsák (Pest), Jászberény (Szolnok), Kehida (Zala), Kercseliget (Somogy), Kőrös­hegy (Somogy), Lovasberény (Fejér), Marcali, (Somogy), Néme'tboly (Baranya), Pásztó (Heves), Pápa (Veszprém), Pincehely (Tolna), Putnok (Gömör), Rédics (Zala), Sármellék (Zala), Sümeg (Zala), Szany (Sopron), Szász­vár (Baranya), Szekszárd (Tolna), Szentbékála (Zala), Itéffl jó nevű nagy nyári vendéglő f. évi május hó 1-től hosszabb időre bérbeadó Bővebbet: Dr. Lichtenstein Adolf védi irodájában, Budapest, József körút 21. Illlllllllllllllllllllllllllililllllllllllllllílilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll jégszekrények minden méretben csakis elsőrendű kivitelben gyári árakon. STILLER ARTHUR Budapest, VII., Kazinczy ucca 6/b szám. (Ezelőtt Vili., József ucca 6. szám) T e I e ff o n i József 413—70 Kérjen Árjegyzéket! Tiszatarján (Borsod), Törökkoppány (Somogy), Vásáros- miske (Vas), Vác (Pest), Vízvár (Somogy). Szerda, márc. 27. Abaújszántó (A.-Torna), Bajna (Esztergom), Dunaföldvár (Tolna), Gyöngyösmellék (Somogy), Nyírmada (Szabolcs), Pápa (Veszprém), Tiszakarád (Zemplén), Velence (Fejér), Véménd (Bara­nya), Zalaszentgrót (Zala). Csütörtök, márc. 28. Bajna (Esztergom), Csepreg (Sopron), Csököly (Somogy), Devecser (Veszprém), Gyulaj (Tolna), Hajdúdorog (Hajdú), Nyírbátor (Sza­bolcs), Pölöske (Zala), Rajka (Moson), Riese (Zemplén), Szentgotthárd (Vas). Szombat, márc. 30. Cibakháza (Szolnok), Felsősegesd (Somogy), Gyömrő (Pest), Kocsola (Tolna). Hétfő, ápr. 1. Abádszalók (Szolnok), Kaposmérő (Somogy), Miszla (Tolna), Pilis (Pest), Rétság (Nógrád), Szob (Hont), Tevel (Tolna). Kedd, ápr. 2. Adony (Fejér), Balatonlelle (Somogy), Barcs (Somogy), Beled (Sopron), Csurgó (Somogy), Eger (Heves), Erdőtelek (Heves), Hajós (Pest), Hédervár (Győr), Jászladány (Szolnok), Kisláng (Fejér), Köveskál (Zala), Moson (Moson), Mozsgó (Somogy), Nagyberki (Somogy), Nagykanizsa (Zala), Nagyszakácsi (Szolnok), Nádudvar (Hajdú), Nemeshetés (Zala), Öskii (Veszprém), Pécs (Baranya), Püspökhatvan (Pest), Sárbogárd (Fejér), Szabadszállás (Pest), Tata (Komárom), Vásárosnamény (Bereg), Villány (Baranya), Zalalövő (Zala). Szerda, ápr. 3. Diósviszló (Baranya), Dombóvár (Tolna) Gacsály (Szatmár), Ivánegerszeg (Vas), Jánosháza (Vas), Mány (Fejér), Miskolc (Borsod), Tata (Komárom). Csütörtök, ápr. 4. Alsóság (Vas), Császár (Komárom), Celldömölk (Vas), Dég (Veszprém), Erdőcsokonya (Somogy), Keszthely (Zala), Kiskomárom (Zala), Nagy- cenk (Sopron), Onód (Borsod), Pacsa (Zala), Putnok (Gömör), Tálya (Zemplén). Péntek, ápr. 5. Egerág (Baranya), Gyöngyös (Heves), Körmend (Vas), Kutas (Somogy), Lengyeltóti (Somogy), Mezőberény (Békés), Nagyhalász (Szabolcs), Zala (Somogy). Halálozás. Schmidt Ferenc budafoki vendéglős e hó 4-én délelőtt életének 89-ik évében rövid szenve­dés után elhunyt. A kitűnő szakembert általános és nagy részvét mellett a budafoki temetőben lévő családi sírboltba temették el. Hatvan évig működött a szakmában és csak nemrég adta át üzletét a fiának. A „Vendéglősök Lapja*1 kiadóhivatalában, IX., Viola ucca 3., kaphatók a következő szakmai kötelező kifüggesztvények és nyomtatványok : 1. Bortörvénykivonat. 2. Fiatalkorúak szesztilalma. 3. Táblák a legszükségesebb föliratokkal, ú. m.: Zajos és botrányt okozó mulatás és éneklés rendőrileg" tilos. — Tilos a köpködés, szemetelés. — Hitel nincs! — A helyiségben fogasra akasztott, vagy székekre rakott ruhákért nem vállalunk felelősséget! stb. Nem kell vizűm Olaszországba. A budapesti olasz követség közli, hogy azoknak a magyar állampol­gároknak, akik Olaszországba utaznak, ez év április elsejétől kezdve nem kell útlevelüket láttamoztatni. Az olasz kormány elhatározása régi óhajt vált valóra, amikor magyar állampolgároknak lehetővé teszi, hogy vizűm nélkül utazhassanak Olaszországba. A vízumkényszer megszüntetése sajnosán gyarapí­tani fogja azoknak a számát, akik Olaszországot fölkeresik a magyar nyaralóhelyek helyett. Felmentették „Csócsó bácsi“-t. A tábla Gadó-tanácsa most tárgyalta Topcsovics Mihály Molnár uccai vendéglős, a néhány évvel ezelőtt Csócsó bácsi néven ismert Molnár uccai étterem tulajdonosának bűnügyét, akit a budapesti királyi ügyészség sikkasztással vádolt meg. A vád szerint Topcsovics Mihály a Borpalotából több mint hétszáz pengő értékű bort vett bizományba és amikor a bort értékesítette, a pénzzel nem számolt el. Topcsovics azzal védekezett, hogy a vásárláskor határozottan kijelentette, hogy bizományba nem vásárolt, de úgy látszik, a figyel­mét elkerülte, amikor az átvételi elismervényen mégis bizományi árúként tüntették fel az átvett bormennyi­séget. A bíróság sikkasztás vétsége címén 14 napi fog­házra ítélte a vendéglőst, akinek ítéletét a tábla Kéler Béla dr. főügyészhelyettes és Radácsy Béla dr. védő fel­szólalása után megsemmisítette és Topcsovicsot fel- i mentette az ellene emelt vád alól. %«AIiZEn. Iroda és raktár: Budapest, IV., Fereno József rakpart 15. sz. Alapítási év : 1887. _______________Telefon : J. 101—30 fi úért ■ pewenjedtosekei, ha Ipa pírokat, tortapaplrokat, sOteraényhOTeljeket, ,Uffllli modern sserTlrosáshos paptrazalvatahat ts paplrabronzukat. Gjártelep * wl., JLehel ucca 9. vad* bm*omiiiLere§ik;edép4 Főüzlet: Budapest, VI., Hunyadi tér 4. (Csarnoképület.) Tel.: Aut. 204—56 Fióküzlet: Budapest, IV., Fövám tér 6... (Volt Aranyosi András.) Községi üzemmel szemben. Tel.: Aut. 876—92. Özv. Agner L.-né. Lakástel.: J. 302—74 Vidéki megrendelés még ugyanazon napon száilítlaiik! MARSCHALL Portált >. üzletberendezést nagyon előnyös áron készít: Csapliczky László asztalosüzeme Budapest, IX., Szvetenay ucca 4. sz. Telefon: J. 341—00 ** Telefon: J. 341—00 Budapest, VII., Nagydiófa ucca 3. Szállít műjeget Budapestre és vidékre minden mennyiségben Koiryliafelszerelések S'SÍSSíSS Budapest, IV., Vámház körút 6. szám (Központi visáresarnokkal szemben). Telelőn: Ant. 842—02 Minden étel előkészítéséhez és tálalásához való elő­készítő-, főző-, sütöedények, gépek és eszközök. Evőeszköz, asztalnemű. Üveg- és porcellánárú. Dr. WAGNER-féle borpultok, sörkimérők, jégszekrények Egyesült Gép- és Fémárúgyárak R.-T. Budapest, VI., Lőportár u. 9—11. (Nyugati p.-u.-nál) TELEFON : Automata 275 — 13, Automata 275 — 14. „TROBET-MONDÚS" Egyesült Magyar Hajlított Fabútorgyárak Részvénytársaság Budapest, IV. kér, Váci ucca ll/a. hajlított bútorok szállodák, kávéházak és vendéglők részére. Gróf Sornssich Tihamér Borgazdasága Részvénytársaság Kitüntetett borai HltíTIlTfflfiTTHinTHIHTHmTímmTmTmTTmnmt a legfelsőbb körök TnTOTHHlHHHHtnTHITTíTHTTTTITTTHÍTTTinnTTTHTTl asztalának dísze nTummnTTmminnmTmTTmTTmTTrMlmiiiimi Központi iroda: Budapest, VI., Andrássy út 31. Telefons 142—85 Pincészet: Budafok, Péter Pál ucca 24. szám. Telefon : József 308—84 Városi pincészet: Budapest, VI., Teréz körút 9. szám. Telefon : 142—20 Kos ember, ha vendéglőt venni vagy eladni akar, a „Vendéglősök Lapjáéban hirdet!! 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom