Vendéglősök Lapja, 1929 (45. évfolyam, 1-24. szám)
1929-06-20 / 12. szám
XXXXV. ÉVFOLYAM 13. SZÁM 1920. JÚNIUS 30 11 BUDAPESTI XORCSMÁROSORIPAKTARSDLAIÁNAR HIVATALOS KÖZLŐMRE (VEMDÉ»LŐ', ÍKÁLLÓ-, fiÁVÉHIPABI ÉS EÖZÚAZDAlÍGI ISKAKLAP) M. kir. postatakarékpénztár csekkszáma 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-én és 20-án Előfizetési díj félévre 12 pengő (150.000 K) Hirdetési díj szövegoldalon 50 fillér, hirdetési oldalon 40 fillér hasáhmilliméterenkint BHraBanHmHBBBmaMa ALAPÍTOTTA : IHÁSZ OTÖHCIT Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., VIOLA UTCA 3. SZÁM Telefonszám: ,,József“ 322—81 HIVATALOS ÓRÁK: DÉLELŐTT 9 ÓRÁTÓL DÉLUTÁN 3 ÓRÁIG A szezonszakmák drágasága lett újabban a legkedvesebb tárgyköre a magyar vendéglős-, kávés- és korcsmárosipar árait olyan nagy figyelemmel kísérő napisajtónak. Lehet, hogy csak a népszerűség hajhászása ez náluk, de az is lehet, hogy pusztán felületesség és a viszonyok nem ismerése az indító okuk. Bármi is legyen, itt az ideje, hogy komolyan szembeszálljunk velők. A fogyasztóközönség a szezonüzemekkel szemben példátlanul követelődző és elfogult. Egész társaságok képesek fölkerekedni és tüntető zajjal, méltatlankodva elvonulni, ha például kifogyott a málnafagylalt, várni kell az új tejszínhabra, kacsasültre vagy valami rák-specialitásra. Egész vendéglők, mulatók hangulatát, fogyasztókedvét pillanatok alatt képes lerontani egy vagy két szeszélyes asszony, vagy randevút lekésett ficsúr és ezzel mérhetetlen és sajnos, megtéríhetetlen károkat képes okozni. A szezonüzemekben tehát mindennek fölös mértékben mindenkor rendelkezésre kell állania. Nincs mentség, nincs drága beszerzési ár, nincs nehézkes és költséges szállítási rendszer, nincs tekintet a romlásra, az el nem fogyasztás rizikójára! És nincs tekintet arra, hogy minden felkészülést, szorgalmat, pénzbefektetést tönkretehet egy-egy rosszkor jött zápor, beköszöntő hideg időjárás, valami fölkerekedő helyi járvány! Elképesztő értelmetlenség kell hozzá föl nem fogni, hogy a szezonüzemek normális számítása négy-ötszörös kockázatot kénytelen figyelembe venni, tehát igen nagy árdifferenciának kell lennie a szezonüzem árlapján szembeállítva a rendes vendéglői, korcsmárosi, fogadói vagy kávéházi árakkal. És még érdekesebb, hogy a szezonüzemek drága árainak támadói csak egy érvet találtak mentségül — éppen a legigazságtalanabbat — azt tudniillik, hogy a szezonüzemnek egy-két hónap alatt kell annyit behoznia, mint a rendes üzemeknek az egész esztendőben! Mert ez ugyan így van, de ezt igazán nem a közönségnek kell megfizetnie, erről a közönség nem tehet, ez az érv hamis és igazságtalan. A fogyasztó nem azért van, hogy az árúsító megéljen belőle egy évig, pár heti munkája után. Divattá vált a külföldi példákra és olcsóságokra való hivatkozás is, elég hibásan. Mert a belföldi helyeken a fogyasztók igénye sokkal magasabb élelemben és ellátásban! Tény, hogy a külföld beszerzési jólszervezettsége sokat tud produkálni és az a tény is, hogy állandó nagy fogyasztóközönségre számíthat, nyugod- tabb árkalkulációt biztosít odakünn, de még így is igazságtalan az elfogultság a külföld javára. Ha a magyar közönségre mindig számíthatnak a mi szezonüzemeink és így ezek állandó kézbe juthatnak, még a lehetősége is megszűnik a rablógazdálkodásnak és a magyar nyaralás lényegesen olcsóbbá lesz. (S. S., Balatonfiired.) Az italmérési helyiségek külső megjelölése. A „Vendéglősök Lapja“ számára írta: Türei-Osváth István drm. kir. rendőrfogalmazó. Az ipartörvény is, az állami italmérési jövedékről alkotott törvény is szigorú kötelességévé teszi az italmérések tulajdonosainak azt, hogy üzletüket kötelesek kívülről megfelelő jelzéssel, felírással ellátni. Bár az ipartörvény is, az állami italmérési jövedékről szóló törvény is, évek sora óta érvényben van, mégis sokfelé tapasztal az ellenőrzés ezirányban kötelességmulasztást. Rendszerbe foglalva szeretném ezt a kérdést úgy megvilágítani, hogy ezzel az italmérőket ezirányu kötelezettségeik mikénti teljesítésére útbaigazíthassam. Az 1921. évi IV. t.-c. 12. §-ának utolsó bekezdése szerint az italmérési helyiség külsőleg alkalmazott, ajtóra, ablakra festett, vagy uccai cégtáblán hirdetett megjelölésében a jogosítvány tulajdonosa, vagy helyesebben birtokosa köteles pontosan ugyanazt a megjelölést használni, amit az italmérési engedélye és esetleg iparigazolványa tartalmaz. Tilos tehát minden olyan elnevezés, vagy külső felírás alkalmazása, amely az engedélyokmányban megjelölt üzletágnak vagy foglalkozásnak meg nem felel. A korcsmáros tehát nem jelölheti meg a kimérő helyiségét vendéglőnek, a vendéglős nem használhat kávéház feliratot üzlete cégérében. Hanem mindenki csak azt a megjelölést alkalmazhatja, ami az engedélyokmányainak a tartalmával megegyezik. Az 1921. évi IV. t.-c. végrehajtásaként kiadott 1921. évi 101.010. számú P. M. r. 12. §-ának II. rész, harmadik bekezdése értelmében — ez a rendelkezés még világosabban emlékezik meg a külső felírás mikénti alkalmazásáról — az italmérő üzleti helyiség az engedélyokmány adataival összhangzásban, kívülről — vagyis az uccáról olvasható módon — az engedélyes, avagy az iparűző teljes nevének, illetőleg cégének kitétele, valamint a kiszolgáltatható összes italnemek megnevezése mellett a kimérést, illetőleg a kismértékbeni eMrusítást, vagy a nagyban való eladást feltűntető felírással, úgymint : bor, sör, pálinka stb. korlátlan kimérése, vagy 'ugyanezeknek korlátolt kimérése, vagy bornak, saját termésű boroknak, sörnek, szesznek, égetett szeszes italoknak, likőröknek stb. kismértékben való elárúsítása, vagy égetett szeszes italoknak, szesznek, bornak, sörnek stb. nagyban való eladása felírással látandó el. Ez a rendelet két esetben enged meg kivételt. Ismertebb vendéglők, kávéházak és nagykereskedések, amelyek cégfelírással különben is el vannak látva, továbbá a zártkörű kimérési üzletek — körök, kaszinójk, egyesületi kimérések — a fent ismertetett részletes felírások teljesítésére nem kötelezendők. A másik kivétel szerint kisebb korcsmáknál, ha az azokban gyakorolt italmérés a szokásos jelvényekkel ki van tűntetve, a fenti részletes felirat alkalmazása szintén mellőzhető. E kivételes eseteknél természetesen nagyon sok függ az illetékes hatóságok jóindulatától. Mindenesetre törekedjék minden italmérő arra, hogy üzlete külső megjelöléssel el legyen látva és hogy ez a megjelölés ne tartalmazzon semmiféle olyan körülményt, ami az ellenőrző közegek vagy a fogyasztóközönség megtévesztésére alkalmas lehet. Tilos például a „bár“ felirat alkalmazása. Vagy például a buffet (biiffé) szót csakis a vendéglővel együttesen szabad alkalmazni. Az új ipartörvény — 1922. évi XII. t.-c., életbelépett 1923. évi november 1-én — végrehajtásaként kiadott 1923. évi 78.000. K. M. r. 131. §-a kötelezően kimondja, hogy az iparengedély szövegében, amely- lyel minden italmérőnek kell rendelkeznie, a szakmához tartozó iparokat csak mint fogadó-szálló, penzió-vendéglő, korcsma, kávéház, illetve kávémérési ipart szabad megjelölni. Nem tiltja el egyik jogszabály sem azt, hogy az italmérő másféle megjelölést ne alkalmazhasson, ami esetleg a helyi szokásoknak a tájszólásnak jobban kedvező, népszerűbb, de minden esetben kiköti azt, hogy ilyféle helyiségmegjelölés nélkül nem folytathatja a működését és azt, hogy a külső megjelölés a valóságot fedje.
