Vendéglősök Lapja, 1928 (44. évfolyam, 1-24. szám)

1928-11-20 / 22. szám

192S. november 30. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 Virágerdő Ihász György sírján. A farkasréti temetőben november hó 1-én a vendéglősök, fogadósok, korcsmárosok és kávésok kegyelete az idén is valóságos virágerdővel borí­totta el a családi koszorúk mellett a magyar vendéglősszaksajtó megalapítójának és európai MI ÚJSÁG? A hatósági üzemek kiterjesztése. Az utóbbi idő­ben sajnálatos jelek mutatkoznak arra, hogy külö­nösen a főváros tanácsa szívesen túlteszi magát az 1922. évi XII. t.-c. szellemein és a törvény végre­hajtási rendeletének 4. szakaszán, amely világosan úgy rendelkezik, hogy a hatósági üzemeket tovább kiterjeszteni nem lehet. Vendéglős és kávéházi ipari körökben nagy izgalmat keltett az a tény, hogy a székesfőváros VI. kerületének elöljárósága a székes- fővárosi községi élelmiszerüzemek kávéházi és ven­déglői iparengedélyt adott és annak alapján a községi élelmiszerüzem a Széchényi-fürdő strandján lévő kávéházat és vendéglőt bérli. Úgy értesülünk, az ipar e sérelmét szóbahozzák a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara legközelebbi teljes ülésén is. Kereskedő nem lehet kantinos. A vegyeskereskedő Magyarországon kantint nem nyithat üzlete mellett, mert ez a képesítést igénylő vendéglősipar körébe tartozik. Vendéglősök és kifőzök harca. Még le sem csilla­podtak a café-restaurant harc hullámai, máris újabb harci készülődés zaja hallatszik az élelmezési iparok köréből, ahol most a kifőzőipart képviselő Kávémérők Ipartársulata a kifőzőipar munkakörének újabb meg­MEINL UJTERMÉSŰ TEA Szállodáknak, vendéglőknek, éttermeknek, kávéházaknak stb. nagyfogyasztó vevőknek kedvezményes árajánlat. "» Kérje képviselőnk látogatását­nívóra emelőjének, Ihász Györgynek a sírját. A nemes egyszerűségű, puritán finomságú emlék méltó annak az alakjához, akinek annyit köszön­het a naggyá lett magyar vendéglős- és korcs- márosipar. állapítását szorgalmazza. Ez ügyben a kereskedelem­ügyi kormány a budapesti kamarát bízta meg e két szembenálló szakma között egyeztető tárgyalások vezetésével. Milyen engedély kell játékautomata felállításához. Játékautomata felállításához rendőrhatósági (közsé­gekben főszolgabírói) engedély szükséges, ezenfelül helyhatósági engedélyt is kell szerezni a község elöl­járóságától. Sorozatos előadások a győrivendéglős szakosztály­ban. A győri vendéglősök csütörtöki barátságos összejövetelein a szakosztály elnöksége sorozatos ismeretterjesztő előadásokat fog rendezni a tél folyamán. Az első ilyen előadást László József szakosztályi elnök tartotta. A következő héten Kovácsics Sándor dr. városi tiszti főorvos tartott előadást. A szakosztály elnöksége fölhívja a kar­társakat, hogy az előadásokon minél számosabban jelenjenek meg, hogy biztosítható legyen az eddig elért siker. Liliké L. pezsgőgyár, Pács Főraktár: Budapest, IV., Szép ucca 3. Telefon ; József 378—23 Ingyenes jogtanács előfizetőinknek. A »Vendéglősök Lapja« átérezve, hogy a népszerűség kötelez, a legnagyobb áldozatok árán is mindent elkövet, hogy előfizetői nagy táborának minél többet nyújtson. November 27-től kezdve rendszeresíti az ingyenes jogi tanácsadást is. Minden héten kedden délelőtt 9 órától 12-ig elsőrendű jogi szakerők álla­nak szakmai előfizetőink rendelkezésére lapunk szerkesztőségében (IX., Viola u. 3.) és ez alatt a hivatalos óra alatt teljesen ingyen szolgálnak ki­merítő jogi útbaigazítással a szakma ügyeiben (ital­mérési, honossági stb. kérdések). Vidéki előfizetőink válaszbélyeg beküldése ellené­ben ugyanúgy kaphatnak jogi tanácsokat, amennyi­ben előfizetési díjaikkal nincsenek hátralékban. A jogi választ levélben nyolc nap alatt megkapják minden külön díjazás nélkül. A rákospalotaiak ünnepe. November 7-én a Rákos- palotai Vendéglősök Ipartársulata Rákospalotán igen meleg hangulatú és díszes külsőségek közt lefolyt avatógyűlést tartott Veres Bálint ipartestületi elnök új vendéglőhelyiségében, az Arany János ucca 29. szám alatt. Pompás, virágdíszes asztalok várták az ünneplő hangulatú szaktársakat, akik kedves meg­lepetésnek szánták ezt az összejövetelüket a nép­szerű elnök számára. A gyűlés alatt lelkes szónok­latok köszöntötték Veres Bálintot, aki saját házá­ban mostanában nyitotta meg hatalmas kerthelyi­ségekkel ellátott, termes-rendszerű és igazán nagy­városi nívójú új üzemét. villamos automatikus hűtés biztosítja az élelmiszerek és italok állandó frisseségét. Az élelmiszerek megkövetelnek száraz, egyenletes, 6° '^elsiusnál alacsonyabb hőmérsékletet, különben elromlanák. FRIGIDAIRE az ideális hűtőberendezés, mely hűtőszekrények, kamrák, pultok, sörhűtők stb. állandó és egyenletes hűtését minden emberi beavatkozás nélkül automatikusan végzi, s emellett a felhasznált villamos áram költsége jóval kisebb a jégköltségnél. A FRIGIDAIRE minden jól szigetelt meglévő hűtőszek­rénybe is beszerelhető. Szállítunk FRIGIDAIRE berendezéseket minden nagyságban és minden célra. Kedvező fizetési feltételeit. HitHIV ARTHUR IV., KOSSUTH LAJOS UCCA 12. és TAKSAI, Budapest Telefon: Automata 898—86. Távirati cím: Hanco Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom