Vendéglősök Lapja, 1928 (44. évfolyam, 1-24. szám)

1928-02-05 / 3. szám

192Í. február 5. VENDÉGLŐSÖK L4PJA 3 1 BUDAPESTI KORCSHáROSGK IPMrtMÁU HIWHLOS KÖZLEMÉNYEI Hivatalos helyiségünk: Budapest, IX. kerület, Viola ucca 3. szám. Telefon: József 322—81 Hivatalos órák: minden hétköznap d. u. 3—6 óráig. Hivatalos lapunk a Vendéglősök ELmaradt! A Budapesti Korcsmárosipartestiilet január ■31-én tartotta meg a Bérkocsis u. 14. sz. aiatti Asztalosipartársulat helyiségében a miniszter által elrendelt új tisztújító közgyűlését. Az idő rövidsége miatt, sajnos, igen fontos jogi aggo­dalmak maradtak tisztázatlanul s ezek ismét alkalmat adtak arra, hogy a tisztújító közgyű­lés eredménye kétséges legyen. Tény, hogy harminc szavazót kizárt tagsági jogának gyakor­lásából egy enunciáció, olyan 30 korcsmárost, aki már félév óta sínyli az ipartársulatban dúló harcokat azáltal, hogy tagbelápési nyilatkozatai­kat csak január hóban vehette tudomásul tör­vényes választmány. Ezek elsősorban támadták meg az új elnökválasztó közgyűlés érvényes­ségét. Egy másik csoport szintén megsemmisí tést követel azon az alapon, hogy 1928 január­jában nem lehet 1927-ik évi tisztikart válasz­tani, az idei tisztikar megválasztására ped'g ennek a közgyűlésnek nem volt joga. A har­madik peticionáló csoport, Gajai—Mikola— Czakó—Sipos-párt pedig arra az alapra helyez­kedik, hogy ahogy Mikola Mihály elnökké választását meg kellett semmisíteni azon az alapon, hogy Mikola Mihály állítólag nem volt tag, Orbán Z. Géza megválasztása sem lehet törvényes, mert — ó sem tag, ugyanis a miniszterileg törvényesített választmány őt ki­zárta a tagok sorából. Valamennyi petíció áj választás elrendelését kéri és az összes jogi kérdések teljes tisztázá­sát. Addig, úgy látszik, a bizonytalanság tovább tart és a Gajai István elnöklésével kirendelt választmány és tisztikar fogja intézni a folyó ügyeket a 111.420—1927 XIX. kér. min. ren­delet utasításai és intenciói értelmében. A választáson Gajai István elnökölt és dr. Bene­dek Szabolcs volt az iparhatósági biztos. A mi MEINL U JTERMÉ SŰ TEA. Szállodáknak, vendéglőknek, éttermeknek, kávóházaknak stb. nagyfogyasztó vevőknek kedvezményes árajánlat. '—> Kérje képviselőnk látogatását niszíeri rendelet felolvasása után dr. Benedek Szabolcs elrendelte a szavazást, kijelentve, hogy csak azokat engedi szavazni, akik 1927. dec. 6-ig már be voltak véve az ipartársulat tag­jegyzékébe. Ugyanígy nem volt hajlandó tudo­másul venni a Oajai-párt óvását, hogy Orbán Z. Géza nem tag, nem választhat és nem is választható. A megjelent új tagok erre kivonul­tak a teremből és a közeli párthelyiségben méltatlankodtak a történtek fölött, majd azonnal megkezdték a választást megtámadó irat szer­kesztését. Élénk tiltakozás fogadta azt a bejelentést is, hogy Mikola Mihály és Novotny Béla új tag­sági igazolását sem fogadja el az iparbiztos, így ők nem szavazhatnak és nem is választ­hatók. Antal János volt az eiső szavazó és utána még 96 korcsmáros és korcsmárosnő követ­kezett. Orbán Z. Géza bizalmi embereinek be­avatkozása 7, Gajai bizalmi embereinek fel­szólalására egy jelentkezőt visszautasítottak azzal, hogy csak személyes szavazás engedhető meg, — meghatalmazás érvénytelen, bár hét éves jogszokás ezt szentesítette eddig. Néhány izgalmasabb jelenetet leszámítva, a választás a legnagyobb rendben ment végbe s az összeszámolás szerint 60 szavazatot kapott a következő lista: Elnök: Orbán Zoltán Géza. Alelnökök: Flesser Márton, Keincz Sámuel. Pénztáros: Kellermeyer József. Számvizsgálók: Galambos Gyula, Ilkovits Árpád, Sipos Péter Pál. Választmányi tagok: Borovszky András, Csillag Lajos, Czakó Menyhért, Filus József, Fuglinszky János, Fölesinszky János, Hoffer Ferenc, Hompó János, Jentner Lajos, Juhász Pál, Kocsis Sándor, Kemény Izidor, Kerekes István, Kisfaludy Gyula, Laczkó János, Nyerges József Pásztor István, vitéz Pándy Antal, Osváth János, Sramkó Gyula. Választmányi póttagok: Faragó József, Laskai Bálint, Laczay József, Makai Antal, Máté Ferenc, Riegelmann András, Sóska Nándor, Schuszter Ferenc, Urbán János, Wagner János. 37 szavazatot kapott, tehát a történtek után kisebbségben maradt ez a szavazólap: Elnök: Gajai István, alelnök: Czakó Meny­hért, Sipos Péter Pál, pénztárnok: Pintácsy Lajos, számvizsgálók : Flesser Márton, Szeibert Ferenc, Kulacs József. Választmányi tagok: Antal János, Fetter János, Fazekas Ferenc, Horváth Sándor, Ivány Imre, Juhász István, Kremer Emil, Kocsis Sándor, Kocsis Sámuel, Lajkó Pál, Merx Jakab, Nagy Lajos, Osváth János, Peringer József, Prukner József, Szász Elek, Szabó Kálmán, Thuróczy Rezső, Tummer Kálmán, Tóth Sándor. Választmányi póttagok : Bajcsy József, Bucsik István, Földváry Mátyás, Kokas József, Neumann Rezső, Morvay Károly, Tagvershoffer Antal, Szeliáry Erzsébet, Greschl Ferenc, Lacay József. Az eredmény kihirdetésekor Orbán Z. Géza mellett hívei nagy tüntetést rendeztek, a többiek- azonnal bejelentették tiltakozásukat. Gajai Ist­ván ezzel bezárta a gyűlést annak a megálla­pításával, hogy a történtekhez itt nincsen szava, Orbán Z. Géza az oszló közgyűléshez rövid beszédet intézett. 37 szó volt ellene — mon­dotta — ő ezzel nincs megelégedve és rajta lesz, hogy mindez a 37 őt akarja majd elnökül. Ezután híveivel pártvacsorára vonult el, amely a késő órákig tartott, a Gajai—Mikola— Czakó- párt pedig ugyancsak különvonulva a szerinte törvénytelenül, alapszabályellenesen és jogfosz­tásokkal levezetett közgyűlés eredményének a jogi megtámadására gyűjtötte össze az adatait. A végleges döntésig az ipartársulat ügyeit tovább fogja vezetni a minisztérium által meg­bízott tisztikar és választmány. MI ÚJSÁG? Újabb akció indul meg a borfogyasz­tási adó mérséklése érdekében. Még a képviselőválasztások idején több ízben olyan ígéret hangzott el, hogy a borfogyasztási adót felére fogják mérsékelni. A szőlőbirtokosok múlt évi tattersali gyűlésén a miniszterelnök­helyettes is ígéretet tett a kívánság teljesítésére. A pénzügyminisztérium hivatalnoki karának álláspontja szerint a mérséklésből a szőlőter­melőknek semmi hasznuk sem lenne, csupán a kereskedők és a vendéglősök nyernének. Ez a felfogás a termelők szerint nem helyes, mert az adóengedmény nekik is komoly anyagi hasz­not jelenteni. Az a katasztrális holdankint körülbelül kétszáz pengőt kitevő összeg, mely az adómérséklés révén a gazdáknak jutna, biz­tosítani tudná a többtermelést. A szőlőtermelők újabb mozgalmat kezdeményeztek a borfogyasz­tási adó ötvenszázalékos mérséklése érdekében és remélik, hogy ez az újabb akciójuk, tekin­tettel arra, hogy ismételt Ígéretek hangzottak el, eredménnyel is jár. A szesztilalmi törvény intézkedéseinek enyhí­tése. A7. ifjúság védelmére alkotott szesztilalmi törvény végrehajtási utasítását vitatta meg az egységespárt szo­ciálpolitikai bizottsága. A vita során Csizmadia András azt kérte, hogy a szolgafogadás és lakodalmak esetében engedjék meg a fiatalkorúaknak is a szeszfogyasztást. Őrffy Imre azt kérte, hogy nyilvános helyiségekben, szülők és nevelők kíséretében meg kell engedni a fiatal­korúak jelenlétét. Fass miniszter kijelentette, hogy enged a képviselők ama kívánságának, hogy a törvény végre­hajtási utasítását enyhítse. A törvény nem akart bele­nyúlni a családi életbe, éppen ezért nem ellenzi sem a szülők, sem a tanítók, tanárok felügyelete mellett a fiatal­korúak, sem a 18 éven aluli feleség megjelenését férje társaságában, nyilvános helyen. A miniszter kérésére az értekezlet bizottságot küldött ki, hogy megszövegezze a törvény végrehajtási utasítását. A Mohácsi Vendégló's és Korcsmáro- sok Szakosztálya zászlóalapja javára f. évi február hó 9-én (csütörtökön) a Mohácsi Ipa­rosok Olvasóköre-ntk összes termeiben zártkörű bált rendez, a belépőjegy személyenkint 2 P. Családjegy (három személyre) 5 pengő. A zenét veszprémi Kiss Géza szolgáltatja. Bálelnök: Tóth János, társelnökök: Szász Béla, Vörös Tibor, Schaffer Antal, Tadics Kálmán, Izsák János és kivülök huszonöttagú főrendező kar szorgoskodik az elmaradhatatlan sikeren. A ren­dezők a szakosztály összes tagjai. Littke L pezsgőgyár, Pécs Főraktár: Budapest, IV., Szép ucca 3. Telefon : József 378—23 Három korcsmáros-csoport támadta meg megsemmisítési kérvénnyel az Ipartársulat legújabb elnökválasztását. Az új tagokat nem engedték szavazni. — Tömeges visszautasítások. — Orbán Z. Gézát kizárta a tagok sorából a választmány, de a közgyűlés leszavazói 23 szó­többséggel elnökké választották. — Három megsemmisítési kérvény teszi vitássá az eredményt. — Csak hónapok múltán lehet új választás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom