Vendéglősök Lapja, 1928 (44. évfolyam, 1-24. szám)

1928-09-05 / 17. szám

1038. szeptember 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 SZŰRÖK gyártása ói** javítása FRAU« és BERGER, BUDAPEST Väil.j Baross ucca Sí. Telefon: J. 374—05 László József, győri ipartestületi elnök. A győri ipartestület 1800 tagja közül 1400 szavazott le az augusztus hó 26-ára összehívott második választó közgyűlésén s ebből az 1400 szavazatból a legtöbbet 737-et László József vendéglős szakosztályi elnök kapta, mint a győri kézműiparosság tekintélyes nagy részének alclnökjelöltje. A köztiszteletnek, a közmegbecsülésnek és közszeretetnek értékes meg­nyilvánulása volt ez a választás és annak eredménye. Az 1400 szavazatból túlnyomóan legtöbbet kapta László József, a többi megoszlott. Az, hogy László József elsőnek került ki győztesen a megsemmisített első választást követő rendkívül izgalmas második választásból — az első választásnál nem is szerepelt, mint jelölt — arról győz meg, hogy a kézműiparosság nem hálátlan, sőt ellenkezőleg, megbecsüli a maga értékeit és megbecsüli a puritán köztevékenységet. László József sokirányú tevékenységét pedig jellemzi a puritánság, az őszinteséggel párosult nemeslelkűség és jószívűség. A győri vendéglőskar örömmel és büszkeséggel fogadta az ipartestületi választások eredményében, a győri iparosság bizal­mának gyönyörű megnyilvánulását, amellyel a vendéglős-szakosztály érdemes, országosnevű elnökét, az ország első vidéki nagy ipartestületének alelnöki székébe emelte. A győri iparosság meg van arról győződve, hogy László Józsefben, az ipartestület új alelnökében olyan vezérférfiút nyert ügyei védel­mére, aki mindenütt és mindenki előtt bátor szó­szólója lesz, mert a maga számára soha nem kér semmit, csak a köz javára és hasznára. Egy ember­életre kiható nagynevű köztevékenysége bizonyítja ezt. Lelkes örömmel és büszkeséggel ünnepük most László Józsefet nemcsak Győr, de az egész Dunántúl vendéglősei is, mert László József a dunántúli ven­déglősök nagy testületének, a Dunántúli Vendég­lősök Szövetségének is kiváló cége és vezetőembere. Frenreisz István tranzakciója a Bristol-szállóval. A Budapesti Idegenotthon és Éttermi Üzem R.-T., amely a Bristol-szállóban működik, 8400 darab 50 pengő névértékű részvényt bocsát ki és ezzel alap­tőkéjét egyszerre 60.000 pengőről 480.000 pengőre duzzasztja fel. Az új részvényeket a régi részvénye­sek elővételi jogának mellőzésével Frenreisz István kapja, a részvénytársasággal szemben fennálló köve­telése kiegyenlítéséül. Leégett egy vendéglős gabonája. Győrből jelentik: Kedden délelőtt 10 órakor Csorna határában kigyulladt Kokas Ferenc vendéglős asztagokba rakott gabonája. A tűz a nagy szárazság miatt néhány pillanat alatt tovább terjedt és átment Varga Márton asztagjaira is s 12 órára körül­belül tizenkét asztag, a cséplőgép, az elevátor porrá égett. Kokas Ferencnek 600 kereszt gabonája be volt biztosítva, Varga Márton 350 keresztje azonban biztosítás nélkül ham- vadt el. A tűz okának kiderítésére a vizsgálat megindult. Hymen. Bodó Irén és Madarász Gyula dr. aug. 23-án tartották esküvőjüket a Kálvin téri református templomban. A szakma és a kávésiparban oly elő­kelő szerepet vivő Bodó-család tisztelői köréből igen sokan gratuláltak az örömszülőknek és a fiatal párnak. Esküvő. Radványi László dr. és neje Vasváry Klotild fogadott leánya, Olly, Offra Sándor dr.-ral szeptember hó 8-án, szombaton déli 12 órakor, a fasori (VII., Vilma királynő-út 5. alatti) refor­mátus templomban tartja esküvőjét. Radványi László dr.-t, a Szaklapok Orsz. Egyesülete agilis és sikerekben dús ügyvezető-igazgatóját, aki Az üzlet kitűnő szerkesztője is, családi ünnepéhez nagy­számú barátai és tisztelői elhalmozták szerencse- kívánataikkal. in FI BUDAPEST, Y„ DOROTTYA ÜOCA 9. «S'L? i*e ! sha Tflleíoii! »8-20 Afiipíttatutt 1858. Telel® u: 38—20 Szállodai és éttermi fehérneműek: Asztalne müek | kerti abroszok, len- és pamutvásznak I törlőruhák e^edeíi gyári árakosi ———^ Hauer Eezsi cukrász Budapest, VII!., Rákóczi út 49. szám Telefonszám : József 425—04 .1 BOROSZTALYA Pincék: BUDAFOK, Peiőfi út KÖZPONTI IRODA: Budapest, iHádor sicca l@. szám EffóggaamsBmaiBi r dobozos ementháli Világmárka 1 J A bortermelők kimérései Nyíregyházán. Öt új sajátkimérést engedélyeztek. A MSzOE felterjesztéssel és panasszal fordult a pénzügyminisztériumhoz abból a célból, hogy a bor­termelői italmérési engedélyek betiltásáról, vala­mint a nyíregyházai pénzügyigazgató állítólagos ki­jelentéséről szóló hírekkel szemben a minisztérium véleményét kérje. A minisztérium a következő leiratot küldte a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének : „Az 1928. évi június hó 15-én 19—1928. sz. a. hozzám intézett panaszbeadványa folytán értesítem az Országos Egyesületet, hogy a bortermelők kis­mértékben! italárusítási engedélyére vonatkozólag a nyíregyházi kir. pénzügyigazgatónak tulajdonított nyilatkozat meg nem történt és ez a feltevés a pénz­ügyigazgatóság vezetője részéről tett kijelentések­nek összezavart és elferdített továbbadása révén keletkezhetett. A nyíregyházi vendéglősök és korcsmárosok ipar- testiilete által folyó évi április hó 20-án tartott rendes közgyűlésen ugyanis a felszólalók többek között panasz tárgyává tették, hogy a sajáttermésű borok eladására kiadott engedélyek miatt, illetve a fűszer-, csemege- és szatócsüzletekre kiadott korlátolt ital­mérési és kismértékbeni elárusítási engedélyek tömege miatt a vendéglősök és korcsmárosok tönkre­mennek, a nagy adóterheket nem bírják és kérték, hogy a sajáttermésű borok eladására ne adassék ki több engedély, sőt a már kiadottak is visszavonassa­nak ; a fűszeresek és szatócsok részére kiadott engedélyek pedig vétessenek revízió alá. A pénzügyigazgatóság vezetője a két panaszában adott válaszában kifejtette, hogy a panaszolok által hangoztatott rossz üzletmenetnek elsősorban a nehéz gazdasági helyzet és a pénztelenség az oka, ami hatását a lakosság minden rétegénél érezteti. A bortermelők nem passzióból, vagy túlzott haszon­vágyból foglalkoznak termésük kicsinybeni eladásá­val, hanem éppen azért, mert nehéz anyagi hely­zetük és a termés más módon való értékesítésének nehézségei erre rákényszerítik őket. Mindenki jól tudja és a bortermelők is tudják azt, hogy termésük kicsinybeni eladásának enge­délyezése számukra nem radikális segítség, de egy­előre ezzel is be kell érniök, míg jobb megoldás nem adódik és akkor nem lesz a bortermelőknek többé szükségük kismértékbeni eladásra szóló engedélyekre s azokat önként visszaadják (/ ?). Kifejtette a pénzügyigazgatóság vezetője, hogy a kérdés elbírálása nem tartozik a pénzügyigazgató­ság hatáskörébe, mert a 16.152—1926. sz. a. kelt pénzügyminiszteri körrendelet kizárja azt, hogy a pénzügyigazgatóság a mai helyzeten változtat­hasson. Kijelentette még a pénzügyigazgatóság vezetője, hogy amennyiben a korcsmárosok és ven­déglősök panaszaikat írásban nyújtanák be, azokat az igazság teljes jeltárásával fogja a pénzügyminisz­tériumhoz felterjeszteni. Arra a panaszra pedig, hogy túlsók a korlátolt italmérés és kismértékbeni elárúsítás és hogy az ilyen engedélyesek engedélyük korlátáit túllépik, kijelen­tette a pénzügyigazgatóság vezetője, hogy minden ilyen engedély kiadásánál a pénzügyigazgatóság alapos vizsgálat tárgyává teszi azt, hogy a fogyasztó­közönség érdeke megköveteli-e az engedély kiadását. A visszaélések megtorlását illetőleg pedig a leg­szigorúbban fog eljárni. Minthogy tehát a fentiek szerint a pénzügyigaz­gató semmi olyan kijelentést, illetve intézkedést nem tett, amely a bortermelők érdekeit sértené, sőt jelzett közgyűlés óta öt bortermelőnek adott ki saját­termésű borainak eladására engedélyt, ez ügyben intézkedést tenni nem találtam szükségesnek. Pénzügyminiszter.“ * Nyíregyháza és az ország vendéglősei és korcs- márosai tehát hamar fölocsudhatnak kellemes álmaikból. Tévedés volt az egyetlen kijelentés is, amely magasabb helyről az ő igazukat próbálta védeni a termelők ellen, a végeredmény öt újabb termelői kimérés engedélyezése lett. Új intézkedés ezek szerint tehát igazán nem szükséges, mert úgy­látszik, ezzel még rosszabbra fordulna a vendéglősök sorsa. I VENDÉGLŐSÖK FIGYELMÉBE! BSrf®k©I®dás. Szőlő-' és kertbirtok, a fővárostól országúton 26 kilométernyire, közvetlenül HÉV. állomás mellett, naponta 10 vonattal Budapestre. 35 magyar hóid, 12 szoba és modern mellékhelyiségekből álló úriház, esetleg bútorral együtt, télen-nyáron lakható. A fő­épületi alatt 38 meter hosszú köpince 1000 hekto­literre, présház, két cselédlakás, istálló, kocsiszín, disznóólak, baromfiólak, bekerített baromfiudvar, modern méhes, virágház, jégverem, kutak stb. Ára 104.000 pengő. Felvilágosítást nyújt: dr. Kayos László I ügyvéd, Budapest, IV., Molnár ucca 5. Tel.: Aut. 841-45 Alagntva 1820. ZIMMER FERENC HALKERESKEDELMI R.-T. BUDAPEST FŐÜZLET : Központi vásárcsarnok. Tol. : Automata 854—48 1. SZ. FIÓKÜZLET: József tér 13. Tel.: Automata 818—79 2. SZ. FIÓKÜZLET : Rákóczi út 69. IRODA: Borán-?ky u. 19. Mindennemű édesvízi és tengeri halak nagy raktára. A balatoni fogas ki.-.árolagos képviselete. SÜRQÖNYCÍM: Zimmer halászmester. Minden vendéglős és korcsmáros iegfsuoísíabb „Vénusz -ételzsi t használ. Disznózsír helyett E égj óbb a CamM jOQVjs alf 25 kg.-os ládákban csomagolva. Gyártja: 01 aj mii vek Részvénytársaság KOHN ADOLF ÉS TÁRSA Budapest, V., Zoltán ucca G6. Telefon: 208—22 és 257—68

Next

/
Oldalképek
Tartalom