Vendéglősök Lapja, 1927 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1927-12-20 / 24. szám
V\\\HI. ÉVFOLYAM 31. S*AM 1037. DECEMBER 30. (VEWDÉOLŐ-, SZÁLLÓ-, KAVÉilPA Rí ÉS KÖZOAZDASÁLI SZAKLAP) M. kir. postatakarékpénzt. csekksz. 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-én és 20-án Előfizetési díj félévre 12 pengő (150.000 K) ALAPÍTOTTA: IHÁSZ GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., YIOLÁ UTCA 3. SZÁM Telefonszám: „József“ 322—81 Karácsony itt van megint és a magyar vendéglős, korcsmáros és kávésszakmáknak igazán nincsen sok okuk rá, hogy elégedettek legyenek vele. Év vége van, ilyenkor szokás átnézni az elmúlt hónapokon, végigböngészni az üzleti könyveket, átturkálni a jegyzeteket, még talán benézni a kasszába is, maradt-e ott valami egy évi szakadatlan és megfeszített munka után? Hát legyünk őszinték. Ha volt is ott valami, nem sok maradt belőle. Nem maradhatott, mert jött az adószedő, jött az ellenőrző közeg, jöttek a bírságok, külön költségek, jöttek az árúhitelezők, bor-, sör-, pálinka- és ételanyag- számlákkal. Elmúlt az esztendő visszahív- hatatlanul és tegyük a szivünkre a kezünket: sok reménnyel vagyunk szegényebbek megint. Kicsoda ne tervezte volna egy esztendővel ezelőtt, hogy mi mindent fog művelni ez alatt a tizenkét hónap alatt? Öregszünk és lassan-lassan fogy az erőnk, fogy a küzdőképességünk, megesz a munka, a folytonos izgalom, a küzdés a mi szakmánk labirintusai, rideg törvényei és rendeletéi, meg a velünk foglalkozók méltánytalan és oktalan gyanakvása ellen. Ki nem akart közülünk valami kis pénzt összetakarítani, hogy legyen majd mihez nyúlni a munkaképtelenség napjaiban és hogy maradjon a családnak is valami, ha mi kidőlünk. De kinek sikerült? Ezer közül egynek! És ezer közül száz-kétszáz sokkal rosz- szabbul áll az idén, mint akár tavaly karácsonykor állott! Nemcsak a szerencse dolga ez, most már beláthatjuk. Minden üzlethez kell a szerencse is a szakértelmen, munkakészségen és munkabíráson kívül, de a mi üzleteinknek mindez összesen sem elég! Mindig újabb terhek zúdulnak ránk, egyre nehezebben vihetjük az üzletmenetet és a magyar korcsmáros, vendéglős, kávés, szállótulajdonos, aki tulajdonképpen az egész magyar közvélemény szálláscsinálója, táplálója és dajkája, azt érzi, hogy mostohafia az új magyar államnak! Megértés és méltányosság, jöjjön el a te országod! Hogyan van az, kérdezzük karácsonyi gondolataink közt, hogy minden szakma számára találnak valami védelmet és ápolást odafenn, csak a miénkre nem? A gyárosok termékeit behozatali vámokkal védik, a kereskedőt adókedvezményekkel, a termelőt meg annyi mindennel, hogy felsorolni se győzzük. Csak a mi számunkra üresek mindig a titokzatos legfelsőbb markok, és nem lehet szó ajándékról még karácsonyra sem. A mi antialkoholista rendeleteket hozó legfelsőbb intézőink a másik oldalon tomboló alkoholpropagandát parancsolnak szét, — hiszen garmadával ontják az új ital mérési engedélyeket szanaszét. Török- szentmiklós vásárterén az 1-es számú háztól az 5-ig három korcsma van, köztük két új engedélyes és a törökszentmiklósi esetet Piszkén, Peregen és az ország soksok más helyén több-kevesebb eltéréssel konstatálják szakmáink. Ez már sok is a jóból, ez már maga a megfullasztás politikája! Karácsonyra kevesebb italmérési engedélyt és kevesebb »rendeletet", kevesebb adót, kevesebb zaklatást és kevesebb gyanakvást kérünk az illetékes helyekről. A többit ránk bízhatják, mert ami ezeken kívül még »sok" lesz a mi számunkra, azzal majd csak megbirkózunk egyedül is! (K F-> Debrecen.) Mozgalom a vendéglői zárórák kiterjesztéséért a vidéken. Megyebizottsági tagok tegyék szóvá a kérdést. A vendéglőig és kávéházi zárórákat tudvalevőleg a belügyminisztérium egy év előtt szabályozta utoljára. Akkor általános elvként azt állapította meg, hogy a vendéglők 12 óráig, a kávéházak pedig 3 óráig tarthatnak nyitva. Feljogosította azonban a miniszter a törvény- hatóságok első tisztviselőit, hogy ha indokoltnak találják, akkor rövidebb zárórákat állapíthatnak meg törvényhatóságuk területére. A vármegyék alispánjai a gondjaikra bízott területen sem a kisközségeknek, sem a nagyközségeknek nem adták meg a zárórák maximumát, hanem jobbára úgy intézkedtek, hogy a megyék községeiben egyként a vendéglőket este 11 órakor, a kávéházakat pedig éjféli 12 órakor be kell zári. Kétségtelen, hogy ez az intézkedés erősen belevág az egyéni szabadságba, de belevág a vendéglősipar exisztenci- ális érdekeibe is, amely állapot fenntartása, hogy indokolt-e a béke napjaiban ? — az erősen vitatható. Ez az általános alispáni felfogás alkalmas arra, hogy azt az érzést keltse fel, hogy az ország még mindig rendkívüli időket él, holott a kormánynyilatkozatok szerint is, de a polgári közérzés szerint is immár visszatértek a normális idők. Az elmúlt évben több kísérlet történt arra, hogy az alispánokat meggyőzzék az érdekeltek arról, hogy immár aggály nélkül kiterjesztheti a zárórákat legalább olyan mérvben, mint ahogyan a belügyminiszter kontemp- lálta. A közönség nevében ilyen meggyőzést kíséreltek meg mindazok, akik ismételten hangot adtak a publikum ama óhajának, hogy terjesztessenek ki a vendéglői és kávéházi zárórák a vidéken. A vendéglősök beadványban kérték ugyanezt az alispánoktól, támogatva a kérést a járási főszolgabírák és a kerületi csendőrhatóságok jobbára kedvező véleményezésével. Az akcióknak azonban mostanáig nem lett. semmi eredményük. A közönségnek és a vendéglősöknek egyetemes óhaja, mint értesülünk, ismét szőnyegre kerül. A járási székhelyek vendéglősei kérvényben fognak az alispánokhoz fordulni, remélve, hogy most már meghallgatásra találnak. Hisz a közbiztonsági állapotok, de a közgazdasági helyzetek is olyanok, hogy nem kell tartani olyan szélsőséges duhajkodásoktól, amelyeket a zárórák kiterjesztése vonhatna maga után. Megszűnt a falu népének az a pénzbősége, ami évekkel ezelőtt még a mértéktelen bor- fogyasztásokat eredményezte. A vendéglősök szerint az alispánok informálva vannak a megyék olyatén rendjéről, ami mellett megadható már legalább a járási székhelyeknek ugyanaz a záróra, amit élveznek a városok, ezért hiszik, hogy újabb megmozdulásuk nem lesz teljesen eredménytelen. Ha azonban e várakozásukban csalódnak, akkor a vármegyék vendéglős-megyebizottsági tagjai, hír szerint a januári közgyűléseken interpellációk alakjában teszik szóvá az ügyet és a megyegyűlések védelme alá helyezik kenyérkereső foglalkozásuk szabadságát.
