Vendéglősök Lapja, 1927 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1927-11-20 / 22. szám
VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 1927. november 20. A korcsmái hitel törvényes rendelkezésének minden italrnérő-helyiségben kötelezően kifüggesztendő falitáblája, valamint az ugyancsak kötelező 1924-es bortörvénykivonat falitáblája lapunk kiadóhivatalában ismét kapható a hivatalos órák alatt. Vidékre utánvéttel, vagy a pénz előzetes beküldése mellett bármily példányszámban. Megalakult a budapesti szállodák kartelje. A főváros elsőrendű szállói között az utóbbi időben sűrűn merültek föl differenciák a szoba- és étlapárak megállapítása és egyéb szállodai kérdések miatt. A differenciák kiküszöbölése s egységes szállodai irányárak megállapítása céljából a vasárnapi napon megalakult a budapesti szállodai kariéi. A kartel tagjai közé tartozik többek között a Dunapalota-, Hungária-, Carlton- és Astoria-szálló. Országos vásárok. Kedd, nov. 22. Felsőireg (Tolna), Mezőkomárom (Veszprém), Szécsény (Nógrád). Szerda, 23. Csapod (Sopron), Dombóvár (Tolna) Mány (Fejéi), Mezőkomárom (Veszprém). Csütörtök, 24. Adony (Fejér), Bodrogkeresztúr (Zemplén), Bódvaszilas (Abaúj-Torna), Dég (Veszprém), Kecskemét (Pest) Péntek, 25. Csököly (Somogy), Egervár (Vas), Felső- s3gesd (Somogy), Igái (Somogy), Nagycsákány (Vas), Szentes (Csongrád), Vásárosmiske (Vas). Szombat, 26. Apátfalva (Csanád), Törökkoppány (Somogy), Szentes (Csongrád). Vasárnap, 27. Apátfalva (Csanád), Jászapáti (betiltva) (Szolnok), Senyeháza (Vas), Szeged (Csongrád). Hétfő, 28. Diósjenő (Nógrád), Dunapentele (betiltva) (Fejér), Hédervár (Győr), Kalocsa (Pest), Karcag (Szolnok), Komárom (Komárom), Kölese (Szatmár), Mándok (Szabolcs), Mezőkövesd (Borsod), Sárbogárd (Fejér), Sárvár (Vas), Selye (Baranya), Siklós (Baranya), Szany (Sopron), Szirák (betiltva) (Nógrád), Tolnanémedi (pót) (Tolna). Kedd, 29. Bánokszentgyörgy (Zala), Kalocsa (Pest), Kiskunfélegyháza (pót), (Pest), Mihályi (Sopron), Szirák (betiltva) (Nógrád), Szombathely (Vas). Szerda, 30. Abony (Pest), Babocsa (Somogy), Bélapátfalva (Borsod), Nyírmada (Szabolcs), Olaszliszka (Zemplén), (Pest). Szentantalfa (Zala), Zalaegerszeg (Zala), Zsámbék (pót) Csütörtök, dec. 1. Cejfdömölk (Vas), Ibrány (Szabolcs), Nagykálló (Szabolcs), Ónod (Borsod), Pacsa (Zala), Tisza- lök (Szabolcs). Péntek, dec. 2. Búj (havi) (Szabolcs), Földeák (Csanád). Szombat, 3. Csongrád (Csongrád), Földeák (Csanád). Vasárnap, 4. Baja (Bács-Bodrog), Csongrád (Csongrád), Ftilöpszállás (Pest), Kiskundorozsma (Csongrád), Monor (Pest), Túrkeve (Szolnok). Hétfő, 5. Abaújszántó (Abaúj-Torna), Békéscsaba (Békés), Bonyhád (Tolna), Csákvár (Fejér), Fertőszent- miklós (Sopron), Harkány (Baranya), Jászberény (Szolnok), Kétegyháza (Békés), Kismarja (Bihar), Nagymaros (Hont), Nagyoroszi (Nógrád), Pécs (Baranya), Polgárdi (pót) (Fejér), Riese (Zemplén), Sajószentpéter (Borsod), Tisza- örs (Heves), Vámosmikola (Fiont), Zirc Veszprém). Megalakult a Főpincérek Óvadékbankja. Tekintélyes és több ezer tagot számláló szakma legsúlyosabb gazdasági problémáját sikerült megoldani, midőn néhány lelkes és önzetlen tagból álló kis csapat fáradozásával összegyűlt a szükséges tőke, amely szükséges ahhoz, hogy megalakulhasson a Főpincérek Óvadékbankja. A bank legfőbb célja hogy a rossz gazdasági viszonyok következtében tőkéjüket vesztett főpincérek és a feltörekvő és arra érdemes fiatalság kiszabadíttassék az uzsora karmaiból. Nagy erkölcsi haszonnal is fog járni a bank működése az egész szakmára, mert újból érdemes lesz a pincérmesterséget alaposan és szakszerűen megtanulni, mert a mai kilátástalan jövő után újra lehetősége fog nyílni annak, hogy a piccoló- gyerekből vagy borfiúból fokozatosan felfelé törekedve, a maga gazdája lehessen. Hajdú Vilmos, a Főpincérek Országos Egyesületének elnöke, Kar- czay Béla, a Royal-éttermek főpincére, Fiala Nándor, az Erzsébet-téri kioszk igazgatója, Reichmann József választmányi tag, Francsics Károly alelnök, Hajdú Antal titkár és Kállai Ármin főpincér és még néhányan fáradoztak Harsányt Adolf tanácsai szerint azon, hogy a szép eszme megvalósulhasson. Természetesen most az összes érdekelteknek össze kell fogni, hogy az eddig elért eredményt biztosíthassák. Nagy eltérések az újborok árában. Borkereskedői körökből kapiuk az alábbi piaci jelentést: Az idei szüret minőségileg állatában nem felelt meg a várakozásnak és bárha a borok alkoholtartalma elég kedvezőnek mondható, az idei évjáratot mégsem lehet a legsikerültebbek közé sorozni. A mennyiségre vonatkozólag nagyon eltérőek a becslések, tény azonban, hogy jelenleg a kínálat került túlsúlyba. Ebben az időszakban rendszerint az úgynevezett gyenge kezek ajánlatai nyomják a piacot, azoké a spekulánsoké, akik a szüret alatt kellő anyagi eszközök nélkül rövidebb lejáratú spekulativ vásárlásokat eszközölnek. Ezidén hasonló ajánlatok nincsenek a piacon, mivel a vásárlások készpénzfizetés ellenében történtek. A megélénkült kínálatnak tehát csak kétféle magyarázata lehet; vagy az, hogy még alacsonyabb árakat vár az érdekeltség ez a része, vagy pedig az, hogy a hasznot realizálni kívánja. Az árakban igen nagy szélsőségek mutatkoznak, amennyiben 10 százalék alkohol körüli, minőségbeli- leg is gyengébb borok termelő helyen 50 filléres áron is vásárolhatók ; 12 százalékos alkoholtartalom körüli borokban, melyek azonban magasabb alkoholtartalmuk dacára sem mutatnak fel zamat és íz tekintetében jobb minőséget, 70 filléres árban van kínálat, míg ugyanilyen szesztartalmú és 13 százalék alkoholtartalom körüli, kvalitás- belileg elsőrangú árúéit 85—90 filléres, sőt egypengős árakat is elkérnek. Ilyen árakon üzletkötés azonban csak szórványosan történik. A piac helyzete tehát teljesen kialakulatlan, a tendencia azonban annak ellenére, hogy a kereskedelem nagyobb része, továbbá a vendéglősök még két-három havi forgalmuknak megfelelő készlettel sem igen rendelkeznek, szilárdnak nem mondható. Betiltott asztali tekejáték. A székesfehérvári központi járás főszolgabírája hatáskörében kitiltotta a vendéglők és korcsmák helyiségeiből az újabban divatba jött asztali tekejátékot, mert sok panasz érkezett hozzá aziránt, hogy ezt az ártatlannak látszó szórakozást a leghazárdabb játékokra használják fel. Kaszinókra, körökre ez a tilalom nem vonatkozik. Árverési hirdetmény. A tihanyi apátság tulajdonát képező és Tihany községben lévő „Fogas“ vendéglőjét! mely áll 2 ivószoba, 1 nagy terem, 2 vendégszoba és a vendéglős részére lakás megfelelő mellékhelyiségekkel 1927. november 30-án d. e. 10 órakor nyilvános árverésen 1928. január 1-től kezdődőleg 3 évre, vagyis 1930. december 31-ig haszonbérbe adja. Kikiáltási ár 1500*— pengő. Bánatpénz 200'— pengő. Árverés helye tihanyi apátság intézőségi irodájában. Árverési feltételek a tihanyi apátság tihanyi intézőségénél bármikor megtekinthető. Csak róm. kath. vallásúak lehetnek bérlők. Tihany, 1927. november 8. A TIHANYI APÁTSÁG jószágkormányzósága. M. KIR. UDVARI SZÁLLÍTÓ HÜTTL TIVADAR PORCELLÁNGYÁROS ÉS NAGYKERESKEDŐ BUDAPEST, V., DOROTTYA UCCA 14. SZ. Dús választék vendéglői és kávéházi edényekben. Vendéglősök figyelmébe! VILLANYPIANINÓK részletre is legolcsóbban kaphatók \7Qvítcnol Budapest, VII., Rákóczi út OídiliOllöl, 88. szám (udvarban). Javítások eszközöltetnek! ßuAri Ótlra7fia °2“mvltHlérek«reBÜokújévt6lkezdödőlegmeg- Ujdll CinoCUa fölélő szakképzettséggel és gyakorlattal bíró bérlő nr. Kitanult mészárosok előnyben. Óvadék kb. 2.000'— P. Kimerítő ajánlatok, az eddigi tevékenység, valamint a családi és vagyoni helyzet ismertetésével mielőbb 1 gkésöbe f. hú 25 ig „Magyaróvár, poatafiók 20. szám“ címre küldendők. RT«? i Imi vá Pft * Ügyfelem megvette Schmidt János, illetve fia Schmidt Ottó tulajdonát képező, Budapesten, VII , Dob ucoa 4tf- szám alatt lévő veudéglő üzletét. Felhívom nevezett hitelezőit, hogy követelésüket nálam jogkövetkezmények terhével 5 napon belül jelontsék be. Dr. Suták István ügyvéd Budapest, Vili., József körút 22. szám Jó tejföl hablejszín a legolcsóbb napi áron, csakis az Alföldi tejtermék- és toj&s-vftllalatnál szerezhetők be, Budapest, IV., Ferenc József rakpart 17. Rendelés folytán helyszínre is szállítunk. Az összes nagy szállodák és vendéglők állandó szállítója. li-Mntii A Fő uccán villamos megállónál, az üzlet előtti járdán 30—40 ezer ember elmegy naponta, nagy idegenforgalommal. Férőhely lOu vendég, olcsó házbér, 10 éves szerződés. Biztos úri megélhelés. Érdeklődni lehet Városház téri trafik, Földvárinénál, Miskolcon. SB. • ■■ ML'« Budapest, V., Mérleg ucca 9. Telefon: 962 — 92 Távirat: Perfekt mindenféle nagyságban és pincegazdá- szati cikkek eredeti gyári árban! ciKKei vendéglők részére: // /7 csokoládé szelet vf7r5*2ör° nougattölteléKKel , r Grillas szelet cocosrö^r grillage töltelékkel , *,/ * táblás-, ét-, főző-, ’itSrfíuuj tejcsokoládék rs \vsv ik/ffaufj mártó gyurma, kakaógyúr ma kahaóvaj és Kakaópor Tessék ajánlatot Kérni! Levélcím: Budapest X. PostafióK 22. Legolcsóbb bevásárlási forrás: TÚRI JÓZSEF ffiüzer- és ffj ar mai érd naicybereskedése Budapest, V., Fővámtér I. szám. füsznnek, különleges kávé és teák, mahnte ladok, conservek, étolaj stb. TELEFON: JÓZSEF 135—21.