Vendéglősök Lapja, 1926 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1926-06-20 / 12. szám
XXXXII. ÉVFOLiYAM 13. SZÁM 1936. .»»MIS 30. TESDÉfiLi', ÍZÁLLÓ-, KÁVÉSIPABI Éli KÖZLAZDAÍÁLI SZAKLAP M. kir. postatakarékpónzt. csekksz. 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-ón és 20-áu Előfizetési díj félévre _ 150.000 korona AL APÍTOTTA: IHÁSZ «TftRCÍI Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., VIOLA UTCA 3. SZÁM Tele ion szám: „József“ 22—81 A vendéglőst, kávést a nevével és üzletével együtt meghurcolni most már nemcsak hogy szabad lesz, hanem úgylátszik, divat is. Szakmánk olyan kevés figyelmet fordít a saját reputációjára és érdekeire, hogy lassankint egészen ránk kapnak a becsületrablás szabad pusztázó legényei. A Vendéglősök Lapja csak a maga, közel félévszázados programmjának tesz eleget, amikor megint olyan mozgalmat indít meg a magyar vendéglős, kávés és szállodai szakmában, amely hivatva van, hogy leszoktassa a szakma egyre vakmerőbb és meggondolatlanabb támadóit a maguk felelőtlennek és veszélytelennek látszó bevágásaikról. A Vendéglősök Lapja ezentúl figyelni fogja és számon tartja a szaktársak ellen személyi és anyagi becsületük ellen intézett rejtett támadásokat is, mert csak a legnagyobb erély és érzékenység terelheti jobb útra a szakmára nagyon is rákapott támadókat. Egy ideig a vidéki szinésztruppocskák voltak a bajkeverők a mi szakmáinkkal szemben. Éppen ilyenkor, a jó nyári idényben szoktak társulatonkint adósak maradni a vidéki vendéglőinknek, szállodáinknak, kávéházainknak, odébb állanak a retye- rutyájukkal zaj nélkül, vagy csetepatéval, néhol, nem is egy helyütt, primadonnáikba szerelmes vidéki potentátok segítségével. És épp ezek a kis truppok lármázzák aztán tele a vidéket és a sajtót a mi szakmáink kiuzsorázási manővereivel és igazságtalanságaival. Most egészen más oldalról kezdődik meg — úgylátszik — a hasonló mederben folydogáló csatározás. A kávésok és a vendéglősök — kivált a nyári szezonra — legtöbbször attrakciók után néznek, ajánlkozó »művészeket" fogadnak föl szavalásra, táncra, mutatványokra. És a viszonyok rendezetlensége miatt bizony nemcsak az aránylag megbízhatóbb, megszervezett artisták kerülnek így be a szakmáink üzemeibe, hanem „nem hivatásosak" is, elég sűrűn sok kárt, sőt készakart bajokat is okozva. Vendéglőseink, kávésaink tele vannak panaszokkal az ilyen „művészek" ellen és mégis: egyetlen esetben sem tettek közzé nyilatkozatokat, hogy ezt vagy azt az artistát ne alkalmazzák a szaktársak! Az illető kenyeréről, az életéről lehetett szó, futni hagyták őket. Ellenben legutóbb is egy budapesti Artista Lap nyílt, szerkesztői felhívást közölt egy miskolci kávéháztulajdonos ellen, hogy egyetlen artista se szerződjék el hozzá, mert nem fizet, nyúz, becsapja az embereket és a többi. Természetesen a lap kiírta a kávéház és tulajdonosa nevét is, ezzel nemcsak erkölcsi, de esetleg anyagi kárt is okozva hitelrontás által. Nem is ez az első eset, sűrűn előfordul még szakmabeli üzemeink hasonló meghurcolása, ami eddig megtorlatlan maradt, mert esetleg nem jutott az illető szaküzem tudomására. Pedig a legtöbb hasonló esetben nem a vendéglős, kávés a hibás. Az artista egyoldalú előadásából az Artistaegylet se tudja meg a való igazságot, veszedelmes dolog tehát az ilyen, pörölhető és drága figyelmeztetés! Még ha az egyesületi helyiEgészen különös felfogással riasztotta meg a legfőbb adóközpont a nyár elején a szezonüzemeinket, a nyári vendéglőket, üdülőhelyeket, kávéházakat. Minden további nélkül — luxusüzemekké minősítette őket úgy Budapesten, mint Miskolcon, Szombathelyen, Szegeden és a nagy vidéki centrumokban, sőt: nem voltak kivételek ez alól a kisebb vidéki üdülőhelyek sem. És most, amikor a mindennapi záporok amúgyis a világ leggyöngébb üzemeivé teszik a mi nyári vállalkozásainkat, amelyek egyszerűen : jóléti intézmények a közönség számára, de egyáltalán nem a tulajdonosaiknak, akkor a közönséget még a luxusadó réme is elriasztja a vendéglőkből, kávéházakból. Az a 10 százalékos ráadás, amely sokszor 13 is az adókulcs szerint, olyan hatalmas ráfizetést jelent, hogy a közönség inkább egész nap cipeli, áztatja, görgeti magával a hazulról hozott ételt, italt, elrontja az üdülésnek szánt órákat, a pihenést, a jókedvét, semhogy ilyen üdülőadóval is kedveskedjék az államkincstárnak. így be se tér a vendéglőkbe — kívül táborozik és mérgelődik. A vidéki zöldüzemeken kívül Budapesten is ugyanez volt a baj és panasz mindenfelé. Most végre olyan fordulat történt, ami egyszerre reményt ad a főváros és a vidék sok-sok hasonlóképpen megnyomorított üzemének, a pénzügyminiszternek egy végső döntése eltörölte egy zöldvendéglő luxusüzemmé minősítését. Az Adóügyi Útmutató a legelrejtettebb budai kiránduló vendéglőt is berendezte már fiókadóhivatalnak. Valamennyi zöldüzemben, a margitszigeti nagy vendéglőn kezdve és a Sósfürdőben végezve, 10 százalék fényűzési adót kell hozzácsapni minden ételhez és italhoz. ségükben függesztenék ki az artisták, hagyján. De az Artista Lapot tömérdek ember olvassa el a kávéházakban, nyílt helyeken, a meghurcolás tehát a legnagyobb nyilvánosság előtt történik és ráadásul: legtöbbször alaptalan is. Néhány sajtópör és kiszabott hatalmas kártérítés, azután: legalább a sajtóbeli méregfogát kihúzhatjuk ezeknek a szakma általános reputációját sértő bojkotthirdetményeknek. A kipécézett vendéglősök, kávésok ne sajnálják a fáradságot a megtorlásra a szakma általános érdekében, ne elégedjenek meg azzal, mint legutóbb is, hogy nevetve mutogassák a „bojkott" alatt hozzájuk érkezett tömérdek artista- ajánlkozást. Olyan kevés fegyverünk van a védekezésre, hogy már csak azért is használnunk kell őket, hogy el ne kopjanak. Hiába szaladgáltak a zöldüzemek tulajdonosai, hiába kérelmeztek, előszobáztak az Adóügyi Útmutatóban, semmit sem tudtak elérni. Az Adóügyi Útmutató felült a paragrafuslóra és százszámra hozta az elutasító végzéseit. Egyetlen nyári vendéglőnek sikerült csak rést törnie az Adóügyi Útmutató fényűzési frontján. Gundel János külső állatkerti vendéglőjének az Adóügyi Útmutató elengedte a fényűzési adó fizetését. Erre a hírre a zöldüzemek tulajdonosai megint megrohamozták az Adóügyi Útmutatót, de fájdalom, hiába, mert a hivatalt vezető Csilléry miniszteri tanácsos nem volt hajlandó a már kézbesített határozatokon változtatni és mindenkit a pénzügyminiszterhez utasított kérésével. Most történt az első pénzügyminiszteri döntés, amelyet természetesen fokozott izgalommal vártak az érdekelt vendéglősök és kávésok. A pénzügyminisztérium, az Adóügyi Útmutató végzésével ellentétben, az állatkerti vendéglőt is mentesítette a fényűzési adó fizetése alól. A pénzügyminisztérium tehát úgylátszik, nem osztja a fényüzési adót kezelő Adóügyi Útmutató felfogását s nem hajlandó pénzbírsággal büntetni a vidéki és budai vendéglők híveit. Vendéglőskörökben most már bizton számítanak arra, hogy valamennyi nyári kiránduló- hely kérését kedvezően intézik el a pénzügyminisztériumban, ahol talán tudják azt, amit az Adóügyi Útmutató még most sem akar tudomásul venni, hogy a közönség nem tékozlási kedvében megy el a vidékre, a Margitszigetre, vagy a Sósfürdőbe, vagy esetleg akár a Hűvösvölgybe is vacsorázni, vagy pár pohár sörre, hanem azért, mert nyáridőben neki is jussa van friss levegőhöz — külön fizetés nélkül, Pénzügyminiszteri döntés zöldvendéglők, kávéházak fényüzési adója ellen. Az első rés az Adóügyi Útmutató felfogásán. — Miben reménykednek a nyári vendéglők ? — Tömeges fellebbezés a pénzügyminiszterhez.
