Vendéglősök Lapja, 1926 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1926-04-20 / 8. szám
TESDÉCtLé>, IZÁLLÓ-, KÁVÉS IPAKI ÉS KÖZGAZBASl«! SZAKLAP M. kir. postatakarékpénzt. csekksz. 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-ón és 20-án Előfizetési díj félévre _ 150.000 korona AL APÍTOTTA: IHÁSZ OTÖB€í¥ Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., YIOLÁ UTCA 3. SZÁM Telefonszám: „József“ 22 — 81 A fényűzési adó állítólag az utolsó óráit, heteit vagy hónapjait éli Magyarországon, de annyi bizonyos, mindent elkövet ezekben az utolsó órákban is, hogy örökre feledhetetlenné tegye az emlékezetét. A mi szakmáink, amelyek vérét és anyagi képességeit az elgyengülésig kiszívta eddig másik, hasonlóképpen népszerűtlen testvérével, a forgalmi adóval együtt, annyit szenvedett tőle, hogy szinte leírhatatlan. A vendéglős és korcsmái szakmában valami kis reménységet adott utóbb az az akció, amely a fényűzési adók visszaszorítását célozta és amelynek sikerült néhány édességi cikk leszámításával a zenés éttermekre is 10 óra utánra korlátozni a fényűzési adó 10%-os súlyos terhét. Sajnos azonban, mindezeken kívül is olyan momentumok adódnak, amelyek a visszaszorítási akció sikerébe vetett hitet erősen megingatják. A fényűzési adó ugyanis hol itt, hol ott, de mindig előbukkan a legváratlanabb helyeken és módokon. Legutóbb a klubok és a társaskörök, kaszinók vendéglőire és étkezőhelyeire csapott le az a meglepetés, hogy — váratlanul kivetették rájuk a 10 százalékos fényűzési adót. Óriási meghökkenést váltott ki az illetékes köröknek az a hihetetlen tájékozatlansága, hogy az egészen kispolgári klub vendéglőkre, amelyek 10.000, 12.000 vagy 14.000 koronás menüket adnak igen szerény anyagi viszonyok közt élő látogatóiknak, kirótták a 10 százalékos fényűzési adót, a bírságot az után, hogy — enni mernek azok az emberek. Nem az adózás okoz elkeseredést, hanem annak a páratlanul szerencsétlen kivetési módja. A tízezres, tizen négy ezres menü sokkal inkább jótékonyság, mint »fényűzés«, azon ugyan nem kereshet a vendéglős. Mint értesülünk, megindult a mozgalom, hogy az illetékes helyeket jobb belátásra bírja. Ez valószínűleg meg is történik, mégse valami megnyugtató helyzet, hogy a vendéglősszakmának ne legyen elég a maga ezer baja, keserűsége, hanem még állandóan résen is kelljen állania teljes fegyverzetben az ilyen meglepetésszerű támadások ellen. Végre is az államnak nem volna szabad ilyen riasztásokkal zavarnia a kereső és produktív iparágakat, inkább ápolnia és támogatnia illenék. A másik testvérszakma, a kávésipar a legutóbbi országos közgyűlésén hatalmas demonstrációval volt kénytelen tüntetni a fényűzési adó ellen. A kávéházak ma is csaknem kivétel nélkül fényűzési adóval fölözötten kénytelened adni a tejeskávét, zsemlyét. Nem azt akarják a kávésok, hogy a fényűzési adó alól nagynehezen kievic- kélt vendéglőket és korcsmákat szintén sújtsák ezzel az adóval. Csak azt akarják — mentesítsék őket is! Ezer módja van rá az államnak, hogy kárpótolja pénztárát igazságosabb és megnyugtatóbb módon. Újabb időben számos újrafelvételi kérelemmel fordulnak az egyes kerületi kapitányságokhoz azok, akiket borkihágások miatt jogerősen elmarasztaltak a bortörvénybe ütköző cselekmények miatt. Ennek az az oka, hogy az 1924. évben hozott új bortörvény (1924. IX. t.-c.) igen szigorú rendelkezéseket tartalmaz az italmérési engedély elvonása tekintetében, mert parancsolólag előírja, hogy a 42. §-nak 1. és 2. pontjába ütköző kihágások esetében meg kell indítani az elvonás iránti eljárást. Már pedig a 42. § 1. és 2. pontja az összes súlyosabb borkihágásokat felöleli, mert a bornak és mustnak összes hamisítási formájára, tiltott anyagok használatára — ideértve a megengedettől eltérő mennyiségű és minőségű anyagok használatát is — a tiltott eljárások alkalmazására és az így előállított italok forgalombahozatalára is kiterjed. Hogy egy illusztráló példával éljek: a mustnak kénezése bizonyos határig meg van engedve, mert enélkül a must oly rövid idő alatt kiforrna, hogy nem lehetne szállítani. Aki a megengedettnél nagyobb mértékben kénezi a mustot, oly kihágást követ el, mely maga után vonja az italmérési engedély elvonását is. Kétségtelen pedig, hogy ez a kihágás kisebb jelentőségű, mert a rugója nem a jogtalan nyereségvágy. A törvény meglehetősen szigorú, mikor parancsolólag írja elő a 42. §. 1. és 2. pontjainak eseteiben az italmérési engedély elvonását, de ezenkívül is módot nyújt a rendőri büntető- bíróságoknak arra, hogy a törvény más rendelkezéseibe ütköző kihágások eseteiben is tetszésük szerint elrendeljék az ítéletnek az illetékes pénzügyigazgatósággal való közlését azon célból, hogy az az elvonás iránti eljárást megindítsa. Ezzel a lehetőséggel azonban a rendőri büntetőbíróságok ritkán élnek, mert tudatában vannak azoknak a súlyos következményeknek, A várva várt és sokszor megígért „adóleépítés« igazán rosszul indul, ha így kezdődik. A Magyar Kávésok Országos Szövetsége most még egy általános ostromra készül a fényűzési adó hétfejű sárkánya ellen s a Vendéglősszövetség kebelében külön megrohamozzák a klub- és társaskörvendéglők is a rájuk zene nélkül is kivetett luxusadót. Egészen bizonyos azonban, hogy a teljes nyugalom csak akkor állhat helyre, hogyha egészen megszüntetik szakmáinkra a fényűzési adót. amellyel ebbeli ténykedésük járna. Elvégre egzisztenciális kérdésekről van szó. Teljes tisztelettel kell viseltetnünk a törvénynyel szemben. Az felette áll a kritikai lehetőségeknek. Maga bíró sem bírálhatja a törvényt csak magyarázhatja és alkalmazhatja. Törvényt, csak újabb törvénnyel lehet hatályon kívül helyezni. Ott tehát, ahol a törvény egyenesen előírja a jogelvonást, a végrehajtó hatóságok nem érzeleghetnek, hanem az előirt rendelkezések szerint kell eljárniok. Viszont emberiességi szempontok és állami pénzügyi érdekek is amellett szólnak, hogy csínján bánjunk vele. Mert mit jelent az italmérési jog elvonása? A jog birtokosa egzisztenciáliter tönkremegy, anyagi romlásba kerül. Ezenkívül a régi gyakorlott italmérő, akinek már fejlett üzlete volt, nagyobb forgalmat csinál s így mint adófizető számot tesz a közteherviselés szempontjából. Ezek meggondolandó dolgok, melyeket kellő lelkiismerettel kell mérlegelnünk. Bár az italmérés állami jövedéket képez, állami felségjog (Regale), mellyel csak az rendelkezhetik, aki erre engedélyt nyert, mégis annak megvonása jogfosztást jelent. A meghozott kihágási büntető ítéletnek az a rendelkezése, mellyel elrendeli a jogerős ítéletnek a jogelvonás iránti eljárás lefolytatása céljából az illetékes m. kir. pénzügyigazgatósággal való közlését, tulajdonképpen egyenértelmű a foglalkozástól való eltiltással. Súlyosbítja a helyzetet az új bortörvény 45. §-ának az a rendelkezése, hogy az alkalmazott által elkövetett borkihágások miatt a munkaadó felelősséggel tartozik nemcsak akkor, ha tudtával vagy elnézésével követte el az alkalmazott a kihágást, hanem akkor is, ha arról ugyan nem tudott, de alkalmazottjának köteles ellenőrzését elmulasztotta. Ez a felelősség teljes mérvű, mert a törvény nem tartalmaz erre vonatkozólag enyhébb rendelkezéseket — amint várható volna —, amiből következik, Az italmérési jog megvonása kihágási büntető ítéletek alapján. írta: Dr. Csató Béla, rendőrkapitány.
