Vendéglősök Lapja, 1926 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1926-02-05 / 3. szám
1930. február 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 A miskolci kávéházakban tilos a tánc. Egy rendelet és a tánctilalom. — A kávésok sérelmesnek tartják a rendelkezést Megváltoztatását kérik. A múlt szombaton éjszaka nagy meglepetés érte Miskolc két Széchenyi utcai kávéházának táncoló közönségét. Éjfél után megjelent a két kávéházban a miskolci államrendőrség egyik detektívje és a tánc abbahagyására szólította fel a táncoló párokat. A detektív közölte az érdekelt kávéházak vezetőivel, hogy a rendőrkapitányság vezetője utasítására jár el és hivatalosan értesíti a kávéházak vezetőit, hogy kávéházukban és azoknak mellékhelyiségeiben is hatóságilag tilos a tánc. Az egyik Széchenyi utcai kávéházban éppen egy teázó asztaltársaság volt együtt és azokból rekrutálódtak a táncoló párok, amikor az említett detektív a tánctilalmat a legtapintatosabb formában velük is közölte, miután már a kávéház vezetőjének tudtára adta. Azóta szünetel a tánc a miskolci kávéházakban. Azok, akik a rendőrségnek rendelkezéséről nem tudnak, megkísérlik ugyan a táncot, a kávéház személyzete, vagy vezetői azonban nyomban tudtukra adják, hogy tilos a tánc, mivel a rendőrhatóság úgy intézkedett. A tánc betiltása a miskolci kávéházak éjszakai képét természetesen lényegesen megváltoztatta. Éjfél után úgyszólván üresek a kávéházak és a közönségnek az a része, amely a különböző modern és exotikus táncok ellejtése, vagy megfigyelése kedvéért látogatta a kávéházakat, egégeket látogatják. Kiegészítésképpen elrendelem, hogy 12 éven aluli kiskorúak részére szeszes italt helyben való fogyasztásra kiszolgáltatni még abban az esetben is tilos, ha másnak a kíséretében van. A fiatalság helyes neveléséhez fűződik nemzeti érdekek fontosságára tekintettel elvárom az alárendelt hatóságoktól és közegektől, hogy ezt a rendeletemet kellő gonddal és megfelelő szigorral fogják végrehajtani." Ezekből a rendelkezésekből tehát azt lehet leszűrni, hogy 12 éven alóliaknak helyben fogyasztásra semmi körülmények között sem, 12 és 16 év között lévő kordáknak pedig csak akkor szabad, ha szülőik vagy felügyeletükkel megbízott személyek társaságában vannak. 16 éven felülieknél az italkiszolgálás tekintetében nem állanak fent korlátozások. Én azonban rámutattam az erkölcsi és etikai korlátokra s azt a tanácsot adom, hogy 16 éven felüli kiskorúaknak se szolgáljanak ki szeszes italt, ha azok fejletlenek, betegesek vagy zsengék. Az ipartestületek korcsmái. Visszaélésekről panaszkodnak a szakmabeliek. — Ahol nincs záróra, sem szakképzettség. A vidék sok helyéről érkeznek be most panaszok a Vendéglősök Lapja-nak szerkesztőségébe az ellen az egyre veszedelmesebben elhatalmasodó szokás ellen, hogy a vidéki ipartestületek a legkülönbözőbb befolyások igénybevételével italmérési engedélyeket szereznek korlátlant vagy korlátoltat, korcsmákat, vendéglőket nyitnak és ezzel nemcsak hogy oktalan és káros konkurenciát támasztanak a szakmabeli vendéglősöknek és korcsmárosoknak, hanem másfajta visszaélésekre is számtalan új alkalmat nyitnak. A legáltalánosabb panasz az az ipartestületi vendéglők és korcsmák ellen, hogy olyan kedvezményeket vesznek igénybe, amelyektől el vannak zárva a többi szakmabeliek. Italmérési és zárórakihágások ezekben az üzletekben sokkal sűrűbbek, mint bárhol másutt, mégis ezek az üzemek sokkal nagyobb jóakaratban és elnézésben részesülnek. Megszoktuk már azt, hogy a jópajtásság meg a kölcsönös érdekek — különösen a vidék egyes helyein, nagyon sokat jelentenek az italmérési és vendéglői életben, de néhol már valósággal mérgező hatásuk van a szakmára ezeknek a protezsáló ismeretségeknek. Sok helyen az ipartestületi korcsmák egyszerűen nem vesznek tudomást olyan csekélységekről, mint például a záróratilalom, ami a vidéken a szakmabeli üzemek leggyakoribb és legfőbb üzleírontója. Még a korlátlan italmérési engedély sem biztosít korlátlan zárórát, a kávéházak országos 3 órai záróráján kívül minden más üzem a vidéken az egyes szolgabírói, vagy rendőrkapitányi rendeletek által előre meghatározott 9, vagy 11 órás, városokban 12 órás időkben köteles zárni a szakmánkban. Ellenben tudunk több ipartestületi korcsmáról a vidéken, amelyekben durva és drasztikus tivornyázás folyik szinte nap-nap után nemcsak a zárórán túl, hanem hajnalig, amíg a vendég önmagától el nem megy, vagy el nem nyúlik a földön. És mikor a szakmabeliek ez ellen el akartak járni, a kérdezett hatóságtól olyan válaszokat kaptak, hogy az ipartestület korcsmaengedélye semmiféle zárórához nincsen kötve. Ez nyilvánvaló hatósági tévedés lehet, mert ilyen kocsmaengedélyt kiadni semmiféle fórumnak nincsen joga Magyarországon. Legfeljebb eltűrhetik egyes hatósági személyek a zárórakihágásokat, de akkor törvénysértést követnek el és helyet engednek a legkülönbözőbb és legkényelmetlenebb gyanúsításoknak. Igen sok a jogos panasz az ipartestületi kocsmák alkalmazottjai ellen is. Ézek az üzemek, minthogy éppen a szakma ellen alakultak meg, természetesen ritkán ügyelnek arra, hogy szakképzett vezetésük és kiszolgálásuk legyen. A legtöbbször a vezetésbe betelepszik valami kiöregedett iparos, vagy kézműves, — ipartestületi puszipajtásainak a támogatásával, — sejtelme sincs a szakszerű kocsmaiparról, de eleszi a kenyeret annyi szakképzett, állástalan emberünk elől. Az ilyen esetek már oly sűrűek, hogy igazán országos vendéglős és korcsmáros érdek volna az általános megrendszabályozásuk. A Vendéglősszövetségnek kellene az akciót vezetnie, ha ráérne másra is, mint bálok és kongresszusok megrendezésére. Természetesen a Szövetség vezetése budapesti szakemberek kezében van, s a budapestieknek annyi bajuk van a fővárosi anomáliákkal, hogy nem jut idejök méltóképpen foglalkozni a vidék speciális bajaival. Elismerjük, hogy ebben nekik is igazuk van, de éppen azért kell kivenni a Szövetség vezetését a budapestiek kezéből, vidéki emberek kellenek a Szövetség élére! A fővárosiaknak ott van a Vendéglős Ipartestület, az cselekszik értük, de a vidék legtöbb helyén nincsenek vendéglősszervezetek, ezekért és ezek helyett a Szövetségnek kellene dolgoznia. És a vidéki szakma legsúlyosabb sérelmét most kétségkívül az ipar- testületi korcsmák visszaélései teszik. K ORAIITIesFRÖHLICH REDO SZAB. ABLAKSZELLŐZTETŐ. AJTÓCSUKÓ. KERTISÁT TERRASSRÁCS És NAPELLENZÖ-SZERKEZETEI HÍRESEK EPEST. KISFALUDY «. 5A TELEFON *. JÓZSEF 2 5' Szives figyelmét felhí írjuk ajtócsukó jókarbantartásh