Vendéglősök Lapja, 1926 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1926-02-05 / 3. szám
XXXXII. ÉVFOLTAH 3. SZÁM 103«. FEBRUÁR 5. TESBÉOLl*, SIÁLLé*, KÁVÉSIFAKI ÉS KÖZ«A1DASÍ«I SZAKLAP M. kir. postatakarókpénzt. csekksz. 45.255 Megjelenik havonta kétszer, 5-ón és 20-án Előfizetési díj félévre _ 150.000 korona AL APÍTOTTA: IHÁSZ «TÖBOT Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, IX., YIOLÁ UTCA 3. SZÁM Telefonszám: „József“ 2 2—81 A sör kincstári részesedése a szakmánk legújabb meglepetése lett. A pénzügyminiszter bejelentette legutóbb, hogy egyes cikkeknél módosítani fogja a kincstári részesedést, de bevalljuk, egyáltalán nem úgy értelmeztük ezt az ígéretét, hogy a kincstári részesedés emeléséről lesz szó. Az is igaz, hogy a borfogyasztási adó csökkentéséért megindult mozgalomban az érdekeltek sűrűén példálóztak a sör árával és a sört érintő adókkal, arra hivatkozva, hogy ezek nem olyan súlyosak, mint amelyek a borféléket nyomják. Éppen erre való hivatkozással kérték a borérdekeltségek azt, hogy megkönnyítsék a borokat érintő terheket is. Úgy látszik, a pénzügyi kormányzat egészen különösen értelmezte és fogta fel ezt az érvelést, mert ahelyett, hogy a bor adóit mérsékelte volna, az egyenlő elbánás elvének a hangoztatásával egyszerűen újabb adóterhet rakott a sörre is. Az új rendelet szerint a belföldön termelt, vagy a külföldről behozott sör után söradó és kincstári részesedés címén a sörlé minden hektoliterje és a 100 fokú cukormérő minden foka után 10.000 koronát kell papirkorona értékben fizetni. Ez a fölemelés annyit jelent, hogy egy liter 12 fokos, tehát nálunk úgyszólván minimális erősségű sörnek az adóterhe, a községi fogyasztási adópótlékot is tekintetbe véve, a jelenlegi 924 K.-ról 1320 K.-ra emelkedik, tehát egy liter 12 fokos sör a váratlan adóemelés következtében 396 K.-val drágul. Különös módja ez az adók egyensúlyba- hozatalának. Kétségtelen, hogy eddig sem az volt a baj és senki sem az ellen panaszkodott, hogy a söradó nagyon enyhe, hanem ellenkezőleg. Az volt a baj, hogy a borfogyasztási adó volt igen nagy. Es úgy a szakmáink, mint az összes érdekeltek azt várták az adóbehajtásban horribilis fölösleget produkált pénzügyi kormányzattól, hogy a régi ígéreteknek megfelelően adóleszállítás terveivel foglalkozik, hogy minden módot ragadjon meg a fölösleges adóterhek eltávolítására az adózók válláról. És mivel éppen a fogyasztási adókat tekinti az állami kormányzás a legkevésbbé igazságos tehernek, tehát azt kellett hinni, hogy éppen ezeken kezdi majd a visszafejlesztést a pénzügyminiszter. I ' Hogy ez mégsem így történt, hanem 1 ellenkezőleg: új adóemelés következett be, annak csak kétféle magyarázata lehet. Vagy az, hogy ismeretlen okokból túlbecsüli a pénzügyminiszter a szeszesitalok teherbíró képességét, vagy az, hogy burkolatlan antialkoholista tendenciákat hagy érvényesülni még az államkincstár esetleges károsodásával is. Lehetetlen, hogy elfelejthette volna, minő visszacsökkenést okozott a sörfogyasztásban már a legutóbbi adóemelés is. A sörgyáraknak és a vendéglősöknek csak nagy áldozatokkal és kölcsönös, hatalmas agitációval sikerült visszaszerezniük a sörivók azelőtti nagy táborát. Viszont az is igaz, hogy azok, akik akkoriban drágáivá a sört, nem akarták azt rendelni, nem csaptak át a borfogyasztásra; úgy, hogy ez a közönség elveszett volna teljesen. Félős, hogy most is így lesz. És még akkor is, ha a sörgyárak és vendéglősök újabb nagy áldozatokkal visszaszerzik a sörfogyasztók nagy részét egy idő múlva, kétségtelen, hogy ez az időszak újabb nagy fogyasztási csökkenést jelent majd a vendéglőkben, korcsmákban, kávéházakban. A mi szakmáinknak eddig is olyan rosszul ment, hogy alig várják az idők jobbrafordultát. A söradók felemelése tehát nemcsak az új adóztatás veszedelmét jelenti, hanem a forgalom időleges csökkenése miatt külön exisztenciális bajokat a mi szakmáink számára. Az italkiszolgálási kötelezettség és a fiatalkorúak. A i,Vendéglősök Lapja« számára írta: Dr+ Csató Béla rendőrkapitány. A vendégek kiszolgálása. — Kell, szabad, nem szabad. — A büntetések. Kik a fiatalkorúak. Kérdés tárgyává tehető, hogy az italmérők kötelesek-e bárkinek kiszolgáltatni azokat az italokat, melynek kimérésére, illetve árusítására jogosultak? A kimérésre vagy kismértékben elárúsításra jogosító engedélyokmányban megjelölt italneműek tartása és az ott meghatározott módokon való kiszolgáltatása az engedélyesnek nemcsak joga, hanem — a készlet engedélyes hibáján kívül történt ideiglenes kimerülésének esetéi kivéve — kötelessége is, amely kötelezettség megszegése pénzbüntetéssel, ismétlés esetében pedig az engedély elvonásával is járhat. Ezt az állami italmérési jövedékről szóló 1921: IV. t.-c. jelenti így ki, alóla azonban, mint általános rendelkezés alól, több kivétel tehető. Ennek a rendelkezésnek az a lényege, hogy az, aki italmérési engedélyt nyert, éljen is vele. Kellő indokolás nélkül, kényelmi szempontból vagy passzióból senki sem szüneteltetheti az italkimérést, mert így visszaélve az engedéllyel, az államkincstárt károsítaná meg. De még többet is jelent. Azt is jelenti, hogy a vevőinek, helyesebben vendégeinek a kívánságait jogos ok nélkül nem tagadhatja meg, azokat ki kell szolgálni. Ki kell jelentenem, hogy ez igen kényes pontja a törvénynek és több oldalú megvitatásra ad okot. Megtörténhetne pl, hogy igen fényes és előkelő helyiségben helyet foglalna egy toprongyos személy, akit előkelő vendégeinek sérelme nélkül nem szolgálhatna ki itallal a személyzet. Szigorúan véve, köteles volna kiszolgálni, azonban alig hiszem, hogy akadna hatóság, mely ki nem szolgálása miatt büntetésben részesítené ilyen esetben a tulajdonost, mert ez üzleti jogos érdekeire hivatkozna. Véleményem szerint éppen így nem volna felelősségre vonható, ha undort keltő vagy ragályos betegség külső jeleivel éktelenített, vagy feltűnően piszkos és szennyes, elhanyagolt külsővel helyiségében megjelenő személyt nem szolgálna ki. Itt is jogosan hivatkozhatna üzleti érdekeire és a rendes fogyasztó- közönség egészségének a védelmére. Tulajdonképpen akkor volna büntetendő, ha ezeket a személyeket megtűrné üzletében s ezzel más fogyasztóit veszélyeztetné. Erkölcsi és etikai szempontok is közrejátszhatnak ennél a kérdésnél. Nem lehet megkövetelni az italmérőtől pl., hogy az őt, vagy családtagjait szóval vagy tettel durván bántalmazó személyt kiszolgálja, mert ez ellenkeznék az emberi méltóságával. Ugyanez áll véleményem szerint azokra nézve is, akikkel az illető italmérő ellenséges viszonyban van. Szerencsére ezek az esetek ritkán fordulnak elő s amennyiben előfordulnak, azok elbírálására hivatott hatóságok bizonyára méltányolni fogják ezekkel a körülményekkel kellőleg megindokolt magatartást. Más megítélés alá esik azonban az italmérő, ha rosszhiszeműen vagy önkényesen jár el. Ha csak azért tagadja meg pl. valakinek kiszolgálását, mert az előtte nem szimpatikus, vagy pl. ellenkező politikai nézeten van stb. Az italkiszolgálási kötelezettség alól vannak azonban törvényes kivételek is. Ezek egyike az ittas egyének itallal való kiszolgálásának tilalma. Erre nézve a kihágási büntetőtörvénykönyv így rendelkezik:
