Vendéglősök Lapja, 1926 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1926-08-20 / 16. szám
1030. augusztus 30. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 veszített korcsmáros is kimérhesse még a borait, ne menjen tönkre. Papp Jónás (Budapest): A csalást, sikkasztást nem büntetik olyan súlyosan, mint egy rosszkedvű borvizsgálat eredményét a korcsmában! (Úgy van! Úgy van!) Barna Lajos (Szeged): Néhány példával próbálja igazolni, milyen ingatag lehet a szak- vélemény is a borhamisításról. Nővé Sándor (Hódmezővásárhely): A bor- hamisítás rendkívül tág fogalom, addig tágítható, amíg valamennyiünk nyakába nem kerül, mint a pányva. Hányféle címen kerülhet víz a borba a vendéglős, korcsmáros tudta nélkül, sőt: akarata ellenére ? (Százféleképpen!) Az ártatlan szódavíz az oka a legtöbbször a vendéglősök ellen induló hamisítási vádaknak, az alkalmazottak lustasága a kimérőben levő borba loccsantja vissza a maradék szódát, a visszaküldött spriccert és kész a baj. A hordómosások alatt is történhetik vízvisszamaradás, keveredés, aztán nem kell más, mint egy kis rosszakarat a vizsgálat részéről. (Úgy van!) Ivanik József (Keszthely), majd Kovácsay György (Pestújlak) példákat hoznak föl a vizsgálatok veszedelmeire és az eljárás bürokratikus bajaira, amelyek mind a vendéglőst sújtják. Berger Hermann (Kisvárda) szerint a termelők hamisítják vízzel a bort, már a szüretkor kezdik a puttonokban. (Derültség). Fehér István (Nagymaros) a zaklatásszerű vegy- vizsgálatok és mintavételek ellen saólal fel. Nála egyetlen napon 2 órai időközben két vegyvizsgáló is járt és szedett mintát. Jankó Lajos (Makó) panaszkodik, hogy a vegyvizsgálatokat megelőző mintavételek nem előírásszerűek — nem szakember, korcsmáros vagy vendéglős kíséri a mintát vevő vegyészt, hatóságot, hanem a csendőr. (Élénk tiltakozás.) Ez ellen kellene tenni valamit. Végül Stégniann Dezső (Felsőgyalla) a malli- gand-fokmérőkhiányának aveszedelmeire figyelmeztet, azután a gyűlés egyhangúlag elfogadja a határozati javaslatot. A korcsmái hitel. Melly Károly előadó ezután a szakma legtöbbet forgatott problémáját, a korcsmái hitel ügyét veti föl. Az antialkoholizmus felé az első lépés volt az a régi törvény, amely mindössze 4 koronát szab ki határául a korcsmái hitelezésnek, nem mondva meg egy napra, vagy egy hónapra szól-e ez a hitelmennyiség. A bíróság fölfogása most az, hogy 4 aranykorona értéknél többet nem ítél meg korcsmái adósság fejében, annál több nem is pörösíthető. — Pedig a korcsmákban, vendéglőkben nemcsak ivási hitelek vannak, ott esznek is az Meinl Gyula kávébehozatala 'Postacsomagokat 5 kg-tól kezdi:, (fizs és cukor kivételével) vidékre bérmentve szállítunk — Kérjen árjegyzéken BUDAPEST, IX* Dandár-utca 15. emberek és a fogyasztás előtt nem igen lehet követelni tőlük a fizetést. Csak a fogyasztás után derül ki, készpénzzel fizetnek-e, vagy adósok maradnak, és akkor már késő! (Úgy van!) Fölhívja a figyelmet a kerthelyiségek ügyére is, amit újabban megint szigorúan kezelnek. A kerthelyiségeket most újra be kell jelenteni, és az italmérő, ha engedélye 2 szobára szól, esetleg 40 évi udvari és kerti italmérés után most azt nem kapja meg. (Nagy zúgolódás.) Javaslatot terjesztett be a korcsmái hitelről szóló 1883-ik évi 25. t.-c. módosításáért a kormányhoz intézendő memorandumra, a 4 aranykorona „egynapi hitelösszeg" legyen. (Helyeslés.) Munkácsi János (Budapest) külön hangsúlyozását kívánja annak, hogy aki korcsmái hitelt vesz igénybe — minthogy az nincs törvényes védelem alatt — az mint csaló kerüljön büntetés alá. (Helyeslés.) Melly Károly: Ez benne van a memorandumtervben. (Taps.) Jankó Lajos (Makó) tiltakozik a „korcsmái hitel“ kifejezés ellen. Ennek semmi értelme sincs, csak az, hogy ártson a szakmának. Miért nincs „fííszereshitel11 és miért nincs ez limitálva? A fűszeresnél 20 üveg bort is elvihet hitelbe valaki, holtra ihatja vele magát, ha adósságot csinált vele; a bíróság ezt megítéli és behajtja rajta. Szeretné, ha a szakmai hitelügyekben kivihető volna, hogy a „hitel" szó elől teljesen töröljék a „korcsmái" jelzőt. (Helyeslés.) Oerő Lajos (Békéscsaba) és Berger Hermann (Kisvárda) helyeslik, hogy csalás miatt büntessék a korcsmái adósságcsinálót. Csak ez a helyes rendszer, mert még a 4 aranykoronás maximálás mellett is tönkremehet és halálra ihatja magát bárki, csak válogatnia kell a korcsmákat és mindenütt éppen 4 aranykoronányit innia. (Úgy van! Igaz!) A határozati javaslatot elfogadják, majd az indítványokat is, Oszlovits Imréét (Szeged) az italmérési illeték rendezéséről és leszállításáról, Berger Hermannét (Kisvárda) a szeszesitalok nyilvántartási kényszerének egyszerűsítéséről, végül Schulcz Mihályét (Elek) a bálrendezési engedélyekkel folyó zaklatások és nagy pénzáldozatok ellen. A kongresszus vezetősége Ígéretet tett a dolgok fölülvizsgálására és arra, hogy eljár ezekben az ügyekben. Végül az elnök megköszönte a megjelentek és szónokok ügyszeretetét és fáradozásait a közös ügyért. Reméli, a kongresszus szavát meghallják az illetékesek is, a siker nem maradhat el! (Éljenzés.) Közös ebéd és tanulmányi kirándulások. A Pósch-ié\t étteremben közös ebéd követte a kongresszus ülését és délután 3 órakor közel 500 kongresszusi tag tette meg az utat a kirendelt külön villamosokon a Fővárosi Serfőzde kőbányai gyártelepére. Itt végignézték Európa legmodernebb sörfőző készülékeit és gépeit a gyár specialitásainak készítési módjaival együtt, majd e sörgyár vendégül látta a megjelenteket. Barsy Ferenc (Szeged) köszönte meg a tanulságos látnivalókat és a vendéglátást Vészy Tibor igazgatónak, mint házigazdának. Vészy Tibor a beteg vezérigazgató megbízásából üdvözli a magyar jókedvnek és a munkára kész energiáknak a mindig újjákeltőit, a vendéglősöket és korcsmárosokat. Kéri ezután is az eddigi jóindulattal legyenek a gyár és gyártmányai iránt Egészséget és boldogságot kíván a megjelenteknek. (Éljenzés, taps.) Peterdi Elek a vendéglősöknek és korcsmá- rosoknak külön a szívére köti a hazai ipar támogatását, különösen a Fővárosi Sörfőzdéét. Schwarz Elek: Támogatjuk is, ha ugyanazt a sört küldi le az üzemeinkbe, aminőt itt ad! (Derültség.) Vészy Tibor rámutat, hogy a gyár működését ellenőrizhették a vendégei, itt nincsenek „külön minőségek." A vidéki depók hűtési bajai okozzák, hogy a sör kezelése nem egyVII. RÁKÓCZI-UT 60 forma és így íze is változhatik esetleg, de a gyár tesz róla, hogy mindez kiküszöbölődjék. Mulassanak jól a vendégek. (Taps.) Munkácsi János (Budapest) végül a hölgyek egészségére üríti poharát. Ezután a cigányzene hangjai mellett megkezdődött a tánc a szegediek vezetésével, — a hölgyek közül Csonka Manci (Szeged), Vargha Manci (Szeged), Dómján Anna (Kecskemét), Engel Lajosné, Knlicska Margit (Rákospalota), Knlicska Viktus (Rákospalota), Papp Etel táncoltak sokat, de ugyancsak kivették a részüket belőle még Dorozsma, Hódmezővásárhely, Miskolc, Nyíregyháza és Debrecen szép hölgyei is. Másnap délelőtt a budafoki állami borpincét tekintették meg a kongresszus résztvevői, délután pedig az Első Magyar Részvényserfőzde nagyszabású kőbányai gyárát tekintették meg. Ahogy előző nap a Fővárosi sörfőzdében a híres Fősörrel és a Nektársörrel vendégelték meg a változatos étkeken kívül a kongresszistákat, -— a Részvényserfőzdében János sörrel és Korona-sörrel tartották jól őket. A kongresszus megrendezésében ugyan kifogásolta a vidék az igen erős tárgyalási fegyelmet és az ötperces szónoki klotürt, azonban az impozáns fölvonulás és a remélhető eredmények kétségtelenné teszik, hogy a szakmának jó szolgálatot tett az eszme és annak gyors keresztülvitele. Védjegybitorlás miatt hétmilliós pénzbüntetés. Az Első Budai Szikvízgyár és több más részvénytársaság néhány hónappal ezelőtt feljelentést adott be Baumfeld Árpád részvény- társasági tisztviselő, Kotz József vendéglős és Guttmann Jenő kereskedő ellen védjegybitorlás vétsége címén. Feljelentésükben előadták, hogy a nevezettek az ő szabadalmazott palackjaiban hozzák forgalomba saját szikvizüket és úgy árúsítják. Tamás Lázár dr. járásbíró előtt megtartott tárgyaláson Baumfeld és társai jóhiszeműséggel védekeztek, kijelentvén, hogy több ilyen palack csere útján került hozzájuk és ilyenformán hozták forgalomba. Tagadták, hogy szándékosan követték volna el a védjegybitorlást. A kihallgatások foganatosítása után a bíróság mindhárom vádlottat bűnösnek mondotta ki védjegybitorlás vétségében és ezért Baumfeld Árpádot 7,100.000, Kotz Józsefet 2,500.000 és Guttmann Jenőt pedig 3,700.000 korona pénz- büntetésre ítélte. Az elítéltek valamennyien fellebbezést jelentettek be az ítélet ellen.